Az Élet és Irodalom 27. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Iskolába járni annyira jó – lehetne” – Szilágyi Zsófiával beszélget D. Magyari Imre.

„Különleges könyvet írt Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus, szegedi intézetvezető egyetemi tanár, akit leginkább Az éretlen Kosztolányi (2017) és a Móricz Zsigmond (2013, 2023) című nagymonográfiáiról ismerhetünk. A szintén a Kalligram kiadta Iskolatáska (2026) azt vizsgálja, hogyan jelennek meg a XX–XXI. századi magas- és populáris kultúrában a diákok, a tanárok és az iskolák, az utóbbi csoportba az egyetemet is beleértve. Szétágazó, kimeríthetetlen téma: a szerző az utolsó mondat szerint már a folytatáson gondolkodik.”

FEUILLETON

Demény Péter Határokon kívül-belül címmel írt esszét Markó Béláról.

„Markó rendkívül reflektált költészetet művel” – írja Balázs Imre József szép tanulmányában, A hasonlat egyik oldalá-ban (Holmi, 2001. február). Ez is hagyomány a magyar, s közelebbről az erdélyi magyar irodalomban is: Markó Székely Jánosról meséli, aki kollégája volt a Látó-előd Igaz Szónál, hogy nyakkendős, zakós, mindenféle szokás-rabja ember volt, aki azonban váratlanul provokálta a közönséget, például Ars poetica című, 1973-as, először előadásként elhangzott esszéjében, amikor kijelentette, hogy a költészet halott. Székelynél ugyanennek a reflektáltságnak a következménye a provokáció, mint amelyet Balázs Markónak tulajdonít.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Hegedűs Claudia Miss Bond és a barlangfilozófus című recenziója Rachel Kushner A teremtés tava című regényéről szól.

„Mindemellett elsőre olyannak tűnik A teremtés tava, mintha Ian Fleming és John le Carré négykezesre komponált posztumusz hattyúdalát, egy tegnap írt irodalmi thrillert olvasnánk. A 2010-es években játszódó regény narrátora egy korábbi FBI-ügynök (Sadie Smith), akit egy félrement akció után, harmincnégy évesen kirúgnak a cégtől. Ennyi idősen azonban mégsem vonulhat nyugdíjba, ezért úgy dönt, a magánszektorban helyezkedik el. Valójában az új munkája nem sokban különbözik a korábbi, fedett ügynöki tevékenységétől. Ahogyan egykor, most is az a dolga, hogy beépüljön, ezúttal egy dél-franciaországi kommunába, mert a megbízói azt gyanítják, hogy a csoport tagjai (Le Moulin) ökoterrorista akciókra készülnek. Sadie Smith, akinek a valódi nevét éppúgy rejtély fedi, mint autentikus énjét, türelmes pókasszonyként kezdi el szőni hálóját.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Radnóti Sándor Rácsodálkozás című, képzőművészeti írásokat tartalmazó kötetéről két kritika született.

Darida Veronika: A boldogság ígérete

„A filozófia, ahogy ezt Platón és Arisztotelész óta tudjuk, a csodálkozással (thaumazein) kezdődik, és ez alkotja egyik lényegi elemét. A műtermekben vagy kiállítóterekben tébláboló filozófus is rácsodálkozik a művekre, így őrizve meg velük szembeni tiszteletét és naivitását. Mert a művészetfilozófus nem művészettörténész (Radnóti helyenként mintha mentegetőzne is emiatt, hangsúlyozva, hogy nem tárgyalja a művek létrehozásának gyakorlatát, hanem „csupán” festészetfilozófiai kérdések vezérlik), ahogy jelen esetben nem is szigorú kritikus. Ennek oka, hogy a kötetben egyrészt felkérésre született szövegek és kiállításmegnyitók szerepelnek (melyek célja a bemutatás és a méltatás), másrészt hosszabb tanulmányok, de ezek közül is csak néhány (például a kortárs kínai festészetet bemutató tárlatról vagy a Terror Házáról szóló írás) fogalmaz meg keményebb bírálatot.”

Csehy Zoltán: Szenvedélyes szépforma-nézés

„Nem egyszer már az is kérdéses, mi a műgyűjtemény (Tandori esete), sőt, hogy mi számít egyáltalán műnek (vö. Terror Háza, víztorony-építőművészet, könyv, pénz stb.), hogy meddig tartható fenn a „banális” műben az artisztikum varázsa hozzáadott „filozófia” nélkül (Anaxagorásztól Husserlig), hogy a képkeret határa-e a műnek (nem!). Hogy épül-e hipernarratíva a művek fölé, köré vagy mellé, hogy képesek-e beszélgetni egymással a térben spontán vagy nagy gonddal elhelyezett tárgyak, és ha igen, akkor miről beszélnek, és miként lehetséges, hogy a nagy mesterek „kis” művei sokszor közlékenyebbek. Hogy banális vagy kínos hülyeségeket (vö. a kínai ezredfordulós művészetről szóló írással) vagy épp okosságokat (ehhez megbízható hallás kell) beszélnek-e a művek, ösztönösek-e vagy teátrálisak a megnyilvánulásaik. Hogy sikerül-e esetleg más (okosabb) beszélgetőpartnert találni a műhöz, például szöveget (Nádas esetében) vagy új térhasználati potenciált (a lakáskiállítástól az állatkertig)…”

VERS

A versrovatban Gazdag Ági, Simon Bettina, Szijj Márton és Wirth Imre versei olvashatók. Közülük itt Simon Bettina versét mutatjuk meg:

Könyvek és balatoni villák

A balatoni villákról szóló könyv,
amit az utolsó szülinapodra kaptál tőlem,
nem is az volt, amit kitaláltam.
Mikor három hónap múlva véletlenül
meglátom a múzeumshopban
az eredeti ötletem, már nem élsz.

Dühös vagyok a könyvre, amit
neked adtam. Nem is értem, miért jelent
meg ugyanabban az évben két könyv is
a Balaton-parti villákról. Ezt kellett
volna megvennem, akkor még olvastál.

Nem gondolkoztam, örültem,
hogy az ünnep előtti csúcsforgalomban
a legelső boltban megláttam a letisztult
épületet a borítón, és eszembe jutott,
hogy örülnél neki.

Abban a tudatállapotban a legkevesebb,
hogy nem tűnt érdekesnek a könyv.
Átértékelődött ez is, pedig utána
még sokáig nem ért véget.

Most viszont mégis minek derült ki,
de tényleg, hogy összekevertem.
Magamnak nem akarom megvenni
a kihalt balatoni nyarak albumát,
amiben a borítót leszámítva,
úgy látom, nincsenek is villák,
és neked sem, hiába a tiéd minden
ajándék, amit ezentúl magamnak veszek.

PRÓZA

Fejes Eszter és Patak Márta prózája.
Tárcatár: Csobánka Zsuzsa Emese.

Részlet Patak Márta Regényen kívüli támadás című írásából:

Regényen kívüli támadás érte a főszereplőmet!, jelentettem ki álmomban két külföldi műfordító kollégám előtt. Ebből novellát kell írni!, vágta rá az egyik. Név szerint is tudom, Svetla Kioseva, a bolgár kollegina volt, a másik pedig a szlovák Silvia Ruppeldtova, akivel többnyire spanyolul értekezünk. Személyesen tavaly május óta nem találkoztunk, Silvia azóta nyugodtan tökélyre vihette magyartudását a Duolingóval meg az élőbeszéddel, merthogy írásbeli és szóbeli kommunikációs készsége határtalan.
Silvia rögtön helyeselt a novella gondolatára, én meg, mint akinek a tyúkszemére léptek, szűkölve tiltakoztam, ez metairodalom, nem az én műfajom. Üstökön kell ragadni a szerencsét, ilyen instrukciót ritkán kap az ember álmában.

ZENE

Molnár Szabolcs Kurtág György Fin de partie (Végjáték) című operájának bázeli előadásáról írt.

„Káli Gábor titokzatos, fürkészni való zenekari hangtájként, színpadi akciót kísérő zörejvilágként keltette életre Kurtág zenekari partitúráját. Ez a hangzó felület magától értődő természetességgel tükrözte vissza a színpadkép részletgazdagságát, mívességét és meghökkentő eklektikáját. És mindezeken túl a zenekari hangzás színészi és énekesi gesztusok forrásává is vált, öröm volt hallani és nézni, hogy az énekesek mennyire felszabadultan és magabiztosan, az általam látott nyolcadik előadáson is kísérletező játékossággal formálták meg a figurákat. A milánói, a koncertszerű budapesti és a sok szempontból izgalmas bécsi rendezések/előadások után felüdülés egy ennyire spontán, az emberi kapcsolatokat a maguk gazdag ellentmondásosságában megragadó ensemble játékot követni.”

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia Litkai Gergely Gyalulj Gyulával! című előadásáról írt kritikát.

„Egy újabb előadás, amelyet az április 18-i bemutató után alig pár héttel beért, sőt felülmúlt a nagy magyar valóság, ráadásul nem is akárhogyan: egy azonos keresztnevű NER-lovag könnyes vallomásával és »nagylelkű«   felajánlásával, amitől immáron nehéz elvonatkoztatni. A különbség (egyelőre) az, hogy a mi fiktív Gyulánk már megjárta a börtönt, és szabadulása után avatja be közönségét viselt dolgaiba, míg a szerepbe utólag beletaláló valós, hús-vér Gyula sorsa még alakulgat, biztosan fogunk még róla hallani, hiszen váratlan fellépése nem volt híján színészi tehetségnek.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu