Az Élet és Irodalom 34. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Prosenszki Róbert Bevezetés a transzilvanizmusba címmel írt esszét.

„Sütő nyomait követve, kigyalogoltam a falu határába, a Sóskúti erdőhöz. Akkor már negyedik éve éltem Erdélyben, és ismertem ezt a helynevet, de máshonnan, Székelykeresztúrról. Keresztúr a szívemhez nőtt, összesen négy évet laktam ott, és az a Sóskút, a városka határában, kiránduló és üdülőhely volt, míg ez tömeggyilkosság mementója. Ez a mementó itt nem jelentett mást, mint egy emlékhelyként kialakított temetőt, ahova azokat a legyilkoltakat, kihantoltakat temették, akiket 1944. szeptember 16-nak éjjelén, önkéntes alapon, magyar honvédek csendőrcinkosaik segédletével összegyűjtöttek, és sietve kiásott tömegsírba lőttek. Az áldozatoknak szánt sírgödröt szovjet hadifoglyokkal ásatták ki, míg a magyar tisztek az egyik főhadnagynál vacsoráztak, és beborozva várták a tisztiszolga jelentését a munkálatok előrehaladtáról: 126 nagy- és kissármási zsidó, köztük 43 gyerek. A legfiatalabb, a karonülő Emster Ráhel csupán egyéves volt.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Szilágyi Zsófia Másként megélni című recenziója a Nők társadalomtörténete a 20. századi Magyarországon című kötetről szól.

„A kötet végpontja az 1989-1990-es időszak, de az írások, ha nem is direkten, sokszor szembesítik a múltat napjainkkal, túllépve a rendszerváltás évein. Hiszen igaz ugyan, amit a bevezetőben is olvasunk, hogy a szerzők jobbára belül maradnak a huszadik századon, mégis arra inspirálnak minket, hogy az újabb fordulatokon, a máig ható következményeken gondolkodjunk, akár a jobbára ma is a nőkre maradó szociális gondoskodásról, akár a női élet rituális fordulópontjairól olvasunk. A Nők és ünnepek című fejezetet (szerzői Deáky Zita és Frauhammer Krisztina) gondolatban elvittem a máig, és arra jutottam, hogy most már biztosan tárgyalni kellene a külsőségeiben szinte az esküvő funkcióját átvevő szalagavatót, a menyasszonyi ruhában keringőző elsőbálozó lányokkal. Dupcsik Csaba családmodellekről szóló tanulmánya pedig, bár nem akar erőszakoltan mítoszt oszlatni, valójában azt teszi. Meggyőzően fejti ki, hogy az úgynevezett „tradicionális család” képzetéhez leginkább „kényelmes mítoszként” lehet menekülni.

AZ ÉS KÖNYVE AUGUSZTUSBAN

Kolozsi Orsolya Umbria árnyai című kritikája Péterfy Gergely Digó című regényét elemzi.

„Olaszországban járunk, de mintha Kelet- és Nyugat-Európa találkozna ezen a tájon, így a Digó az emigráció, a kivándorlás regénye, és arról (is) beszél, milyen sokféle oka lehet annak, ha valaki országot cserél. Van, aki menekül, van, akinek a megélhetését jelenti, van, aki csak jobban akarja magát érezni tőle, esetleg megújulni szeretne. Az okok sokfélék, főleg akkor, ha a váltás nem politikai kényszer, ahogy az expatoknál leginkább jellemző. Ha a kivándorlás regényeként olvassuk, akkor kínálja magát párhuzamként Kun Árpád Takarító férfi című műve, melyben egy Norvégiába költöző férfi, családapa beilleszkedési kísérleteit láthatjuk. Ez utóbbi szöveg azonban inkább a letelepülőre koncentrál, míg Péterfy nagyon alaposan megfigyeli és ábrázolja azt a társadalmi közeget is, ahová a kivándorló kerül. Tompa Andrea Haza című kötete juthat még eszünkbe az olvasás során, de ott a honvágy, a haza mibenlétének meghatározása áll a középpontban, ami a Digó lapjain nem annyira jelentős.”

VERS

A szám versrovatában ezen a héten Izsó Zita és Locker Dávid versei kaptak helyet. Az alábbiakban Izsó Zita egyik versét ajánljuk az olvasók figyelmébe.

Altató

Ki vagy te? Kérdeznéd tőle még a földet érés előtt.
Már mozog, de nincs még egészen benne önmagában,
a teste felett lebeg, akár a víz fölött a pára,
arcán tenger nyílik, 
nyelvén a szavak kormányozhatatlan hajók.
Esténként fölé hajolsz, mint az égbolt,
a tejfoltok a ruhádon a csillagok.

PRÓZA

Háy János, Herbert Fruzsina, Szív Ernő, Tóth Gábor Ákos.

Részlet Háy János 100 nap című írásából:

„(83.) Persze, szívesen.
Ez volt ma az első mondat, amit írtam. Fáj a torkom és fáradt vagyok, talán amiatt, mert van
bennem ez a betegség. A viselkedés az olyan, hogy ki tudja bekkelni azt, hogy az embernek nincs épp ereje semmihez, de úgy tud működni, mint akkor, amikor volt még ereje. A viselkedés tulajdonképpen látszatkeltés, ami megkönnyíti mindenkinek az életet. A viselkedőnek azért, mert nem kell arról beszélni, hogy mi a baja. Nem néznek rá gyanakodva, hogy nem kellett volna-e otthon maradnia, mert így csak terjeszti a vírust vagy baktériumot, mindegy, valamit, amit nem jó terjeszteni.”

ZENE

Dalos Anna a száz éve született Kroó Györgyről írt.

„A halála előtti napon, 1997. november 11-én legkedvesebb zeneszerzőjéről, Wagnerről tartott nekünk, ötödéveseknek előadást. A Tannhäuser lélekemelő nyitányát hallgattuk, majd elragadtatottan beszélt arról, hogy Wagner tudományos alapossággal készült operái és zenedrámái megírására, szisztematikusan tárta fel a kompozíciós munka során a megzenésítendő színpadi cselekmények történeti forrásait. Azon a késő őszi délutánon a nap egészen különös melegséggel sütött be a Zeneakadémia XV. termének ablakán, fénykoronával övezve a tanár úr tekintélyes, ősz sörényét. Így őrzöm emlékeimben e kiválasztott ember alakját és szellemét.”

SZÍNHÁZ

Gergics Enikő az Alföldi Róbert és Stohl András főszereplésével Szigligeten játszott Furcsa pár című előadást véleményezte (rendező Puskás Tamás).

„Bagossy Levente esztétikus és igényes benyomást keltő díszletének is nagy szerepe van abban, hogy megmutassa a két férfi közötti kontrasztot, illetve időben érzékeltesse a változást Oscar környezetében Felix beköltözése után. Nemcsak a két férfi személyisége, hanem a két színész játékmódja is nagyon különböző. Stohl András komédiázása a teátrális Felixként gyakorlatilag nem ismer mértéket, ami az idő nagy részében szórakoztató, de helyenként azért kilóg a vonalon, és lehetne a kevesebb több. Alföldi Róbertnek is jut a féktelen bohóckodásból, de összességében kiegyensúlyozottabb, mértéktartóbb, és a darab mélyebb rétegeit is képes hitelesen felhangosítani. Ez a két működésmód viszont egyáltalán nem üti egymást, sőt inkább szinergikusan hat.”

TÁRLAT

Tóth Ádám: Perneczky felülnézetből:

„Ami a lokális kontextust illeti, Perneczky Géza nagyjából tíz éves koráig élt Keszthelyen, mielőtt Kaposvárra költözött volna, majd nyaranta újra és újra látogatta szülővárosát – ez magyarázza az idén kilencvenedik évét betöltő kritikus, művészettörténész, konceptuális művész (első!) balatoni múzeumi szerepeltetését. Erre a többpólusú, ágas-bogas teoretikusi-alkotói életműre igyekszik némi bevezető jellegű rálátást adni a kiállítás. Kurátorának, Papp Virág Liliánának – a méltányosság kedvéért – nem volt könnyű dolga az egyébként is szerteágazó alkotói tevékenységet illetően.”  
(A Perneczky 90 című kiállítás szeptember 19-ig látogatható a keszthelyi Balaton Múzeumban.)

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu