Az Élet és Irodalom 27. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Sarbu Aladár A költészet nem számít? – Öregedő költők: W. B. Yeats és T. S. Eliot címmel írt esszét.

„Kortársak voltak, de nem egykorúak, Yeats 1865-ben született, Eliot jó nemzedéknyi idővel később, 1888-ban. A modernizmusba mindketten beleférnek, az angol mellett az ír, illetve amerikai irodalomban is kanonikus helyük van. Indulásakor Eliot lázadhatott volna Yeats ellen, vagy a hatása alá kerülhetett volna, de mint bevallja, saját hangját enélkül is megtalálta. Mélyebben 1919 körül kezdett iránta érdeklődni, amikor már többé-kevésbé biztos volt önmagában, a Prufrock és az Átokföldje között.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Antal Nikolett Könyvérintések című kritikája Darida Veronika: Képérintések – Kommentárok Vojnich Erzsébet festészetéhez című kötetéről szól.

„Vojnich kapcsán az első, ami mindenkinek eszébe jut, az embernélküliség. Darida megközelítésében ugyanakkor ez az embernélküliség egy dolgot feltételez igazán: valami örök és állandó létezőt, ám ez túlmutat az isteni minőségen, s Radnóti Sándort idézve, a fenségeshez közelít. Vojnich tájai ugyanis olyan embernélküli tájak, melyek feltételezik az embert, amelyekről az ember éppen távozott vagy amelyek éppen az ember megjelenésére várnak. A falak, az ajtók, az ablakok, a villanykörték, a kádak, a medencék, s ami talán a legfontosabb, a fények és színek játéka ez a művészet, a kopárnak tűnő terek és tájak közeli képei. Vojnich tereit és tájait a csend járja át, a vihar előtti és a vihar utáni csendek, egyszerre zaklatott és felszabadultságot hozó csendek.”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

Takács Zsuzsa: A maradás szégyene – Versek 2018-2025 című kötetét két kritika elemzi.

Forgách Kinga: Az üres város

„Viszonylag kevés, negyvennyolc vers van a kötetben, A maradás szégyene mégis nagy ívet jár be: majdnem egy egész évszázadot ölelnek fel a ciklusok, amelyekben a mikro- és a makrotörténelem egymásra íródik. Diktatúrától diktatúráig vezetnek el minket a versek, személyes sorsokon, családi történeteken, egy szerelmen és egy feldolgozhatatlan tragédián keresztül. Annie Ernaux Évek című könyvét idézte számomra ez a nagyívű, mégis töredékes elbeszélési mód. Mindkét mű a 30-as, 40-es évektől indul és a napjainkig vezeti az olvasót, a gyerekkortól az időskorig, mindkettő számvetés és leltármunka, az elmúlt, elveszített dolgok megragadásának kísérlete.”

Visy Beatrix: Fut velünk egy rossz szekér

„A maradás szégyene az eddigi versekhez képest még személyesebben szólaltatja meg a veszteségeket. S bár korábban is körvonalazható volt egy-egy életrajzi esemény a művek hátterében, most ezek egyértelműbbek, nyersebb kitárulkozással vannak jelen. A hiányok, a szenvedés viselése mintha már nemcsak a lírai én belső magánügye lenne, hanem kettőjük – az elvesztett személy és a megszólaló – közös, szétválaszthatatlan vesztesége. A versek nemcsak konkrétan megneveznek valakit vagy évszámokkal élnek, hanem gyakran levelekkel, műrészletekkel elegyednek párbeszédbe vagy költőket, szereplőket idéznek meg, a személyes kapcsolódásokról pedig az ajánlások sokasága tanúskodik.”

VERS

Ezen a héten a versrovatban Dobai Lili és Petőcz András versei szerepelnek. Itt most Dobai Lili egyik versét ajánljuk az olvasók figyelmébe:

Utcahossz

a Szent Angéla mellett az Adyn megyek
a Bimbón át a Petrezselyembe
nagyon jó kis utca a Fényes Elek és a Keleti
Károly közelében mert van a bank-oldalon egy
Tilos az Á bár a kiskapuja mindig nyitva mindkét
oldalon mégis tilos ott idegeneknek vagy nem
odavalósiaknak járni-kelni de mindig kérdés
hogy ki az idegen vagy a nem odavalósi de ha
Tilos az Á akkor ez egy micimackós utca vagy
malackás vagy még inkább füleses mert a kiskaput
egy kis füles kattanós karral lehet biztonságosra
zárni és tényleg hangosan kattan amikor felülről
lecsapom hogy jelezzem bár tudom tilos mégis
átjárok a Széllkapu felé ami nem azért
Széll mert helytelenül írt szél hanem mert
Kalef ahogy még sokkal korábban a
XX. században nevezték Széll Kálmánt
a diákok akik ide beszéltek meg találkozót
de ez már sok-sok éve mert közben Moszkva is volt
ahonnan az 56-os villamos indult egyenesen
Hűvösvölgybe ami megmaradt átkeresztelés
nélkül de most a széles szélkapuk egy
széles park szélein húzódnak egy nagy teret
határolnak körül és csak jelzik hogy
feljebb van egy kicsivel a MoszkvaSzéll vagy
SzéllMoszkva az a felújított csupasz tér
ahonnan már nem indul az 56-os csak
mellesleg megáll az egyik vágányon
és átkattog a tér szélén a Pénzmúzeum alatt
és már nem is annyira 56-os mint 56A
albejegyzést kapott de
Zuhatagon Völgyön át a Hűvösvölgyig
meg-megáll
feltételesen

PRÓZA

Frideczky Katalin, Győry Domonkos, Schillinger Gyöngyvér, London Katalin prózája.
Tárcatár: Gurubi Ágnes.

Részlet Schillinger Gyöngyvér Kísérleti program című írásából:

„Nem engedem Lunának, hogy a lakásban cigizzen, menjen az erkélyre, de inkább ott se, mert a szél behozza a szagokat, tudja, hogy így is büdös a lakás. Bólogatott, igen, tudom, itt halt meg a nagyanyád, és ezt a szagot azóta sem tudod kiszellőztetni, tudod, hogy hívják ezt? Van erre valami kifejezés, nazális túlérzékenység, várjál, nem ez, valami frappánsabb.
Hunyorítva gondolkodott, közben fújta a füstöt, lába a rattan dohányzóasztalon, a zoknija lyukas a talpán. Mindegy, már nem emlékszem, mondta, és krákogott, nagyjából folyamatosan. Még egyet krákogsz, Luna, és kiugrok az ablakon, mondtam, erre vigyorgott, az arca felpuffadt a szeméig, ettől még árkosabbnak tűnt. „

FILM

Stőhr Lóránt François Ozon Ha megérkezik az ősz című filmjét értékelte.

„Az idősen is csinos, kiegyensúlyozott, dolgos nő reggel meghallgatja a misét a templomban, délelőtt a kertjében munkálkodik, a helyben termett zöldségből ebédet főz, olvasgat a karosszékében, barátnőjét elviszi a városi börtönben raboskodó fiához, együtt kávéznak és mennek gombát szedni a környékre. Ezek a hétköznapi történések élettel telnek meg François Ozon Ha megérkezik az ősz című filmjében, a nyugodt ritmusú, derűs képek egy méltóságteljes öregkor ígéretét vetítik a vászonra. A francia-író rendező azonban lassanként széttördeli a nyugodt felszínt, és bevilágít a polgári életmód felszíne alá. Milyen áron vásárolható meg a kellemes öregkor? Lehet-e bocsánatot nyerni a bűneinkért, vagy van, ami halálunkig elkísér?”

ZENE

Fáy Miklós a budapesti Wagner-napok előadását, A nürnbergi mesterdalnokokat véleményezte.

„Persze az is érdekes ilyenkor, hogy vajon a második előadásnak bemutatójellege lesz-e majd, vagy akkor már a bemutató utáni depressziótól fognak szenvedni az előadók. De hát ez most a helyzet, egyfelől látom, hogy az idei Wagner-napok kissé ziláltra sikerültek, június elején egy Tannhäuser, június végén egy másik, és közte a két Mesterdalnokok, másrészt meg a közönség oly hálás, oly lelkes, és annyira rendületlen bizalommal fordul Fischer Ádámhoz és a művészetéhez, hogy talán nem érdemes keseregni. Most ez a színvonal. Jövőre jobb lesz. Vagy rosszabb.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu