Az Élet és Irodalom 22. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KÖNYVTOLMÁCSOK

Műhelybeszélgetés Greskovits Endre műfordítóval

„Rendhagyóan indult a szakmai pályája, és már az első regényfordításáért nívódíjat kapott. Az elmúlt több mint négy évtized során csaknem nyolcvan világirodalmi művet ültetett át magyar nyelvre, továbbá jó néhány indiai tematikájú antológia szerkesztése is az ő nevéhez kötődik. A Könyvtolmácsok sorozat második vendége a műfordítóként és kiadói szerkesztőként is tevékenykedő Greskovits Endre volt. Az idén hetvenéves fordító-szerkesztővel Csuhai István és Hegedűs Claudia beszélgetett május 16-án az Írók Boltjában.”

FEUILLETON

Bikácsy Gergely Mozgókép, 1924 címmel írt esszét.

„Harmadnapra Simon Jolán is megérkezik Budapestről.
- Szervusz, Kasi. Hoztam egy példányt a Nyugat új számából.
- Szervusz, Jolán. Jobban érdekel, hogy Osvát elfogadta-e az Egy ember élete további közlését.
- Átadtam neki, és ő azonnal elolvasta. Még nem döntött, de biztosak lehetünk, hogy igen. Kasi! Ez a Pacsirta mellett az év magyar regénye. 1924 legjobb könyve.
- Ezt mondja Osvát?
- Meg én mondom, Simon Jolán.
- De miért a Pacsirta „mellett”?”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Darida Veronika Élettörténet és sorstörténések címmel írt recenziót a Bekezdések életemről – Beszélgetések Ancsel Évával című kötetről.

„Mégis, ha Ancselnek mint filozófusnak van „egy-ügyűsége”, az minden bizonnyal az éthosz. Az „egy-ügyűség” egy ügy felvállalását, következetes képviseletét jelenti; miközben minden üggyé válhat, amit az ember komolyan csinál, amihez odaköti magát. Ancsel szerint az embereket leginkább a futkosás, az „ezer ügy” koptatja el. Balassa Péterrel folytatott karácsonyi beszélgetésében (melyben fő témájuk a zene) „adagio-hiányról” beszél, amikor az állandó rohanásban elveszik a másik emberre való odafigyelés. Elfelejtjük azt, hogy „minden fontos dolgunk az adagio ritmusában zajlik. A szeretet, a tudás – egyik se könnyen, gyorsan elsajátítható.” (243.)”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL

A holokauszt nemzedékei (szerkesztette Bárdos Katalin, Heller Mária, Vörös Kata) című kötetről két recenzió született.

Huszár Ágnes: Fájdalmas örökség

„A Bakó Tihamér és Zana Katalin által kidolgozott transzgenerációs atmoszféra-modell képes magyarázatot adni arra a jelenségre, hogy a túlélők unokái közül egyesek számára a nagyszülők élményvilága válik realitássá, s ez megakadályozza, hogy egészséges módon kapcsolódjanak a valósághoz. Ha a soát túlélt családtagok saját feldolgozatlan traumájukat osztják meg gyermekeikkel, majd unokáikkal, bűntudatból, paranoiából olyan közös teret képeznek velük, amelyből terápiás segítség nélkül szinte lehetetlen a kilépés.”

Pléh Csaba: A nemzedéki kérdések és a traumák

„A történelemírás metaelmélete számára – mint azt Gyáni Gábor és Gábor György említett tanulmánya is jelzi – fontos egy átfogó diskurzusban elhelyezni a soát. Elsősorban Halbwachs és Assmann elméleti keretei alapján izgalmas kérdés, hogy itt a több nemzedék utáni kommunikatív– történeti emlékezet közötti átlépés olyan közösségnél jelenik meg, melynek identitása is az írásbeliséghez kapcsolódik. Ha szabad profánul fogalmazni: Mi történik egy olyan kultúrában, ahol a holokauszt súlyú események évezredeken át a szent könyvek részeivé váltak? Milyen kapcsolat lesz itt a szóbeli és a leírt történelmi emlékezet és a tudományos történelmi elemzés között?”

VERS

A versrovatban ezen a héten Bolla Ágnes és Tóth B. Judit versei kaptak helyet. Ezen a helyen Tóth B. Judit egyik versét idézzük:

Jézushoz megint

A templom túl nagy terei
a szent zuhanás
a tériszony
a kupolát körülvevő templomhajó
lent az apszisok
a korbács zúgása
Uram, irgalmazz!
a fegyelmezett
térdre hulló hadsereg
vér és halál és hideg
Te nem ez vagy!
Nem ez a vérző, sápadt kőszobor
te nem mutogatod a szíved
Külön életet élsz mindenkiben
Te vagy a tel-avivi meleg
a tenger sós párája
a forróság, mely úgy ölel,
mintha teste volna a levegőnek

PRÓZA

Csepelyi Adrienn, Iliás-Nagy Katalin, Szabó T. Anna és Polgár Vera prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Szabó T. Anna Sámfa, reggeli fényben című írásából:

„Mindjárt kávé után Weöressel indít, a legelső reprint kötettel, Hideg van, ez a címe, benne koravén, szikrázóan keserű, képtelenül mitikus szövegek. Felolvassa, kihallja belőle azt a másik hangot. Kemény, gondolja. És Kemény, gondolja, a Hideg. Harmincnégy és kétezeregy. Közben issza a dupla kávét cukor nélkül. És tovább olvas, épp, ami a kezébe kerül, ami ott hever napok óta a kanapén. Déry korai novellája, a zsákvarrónői munkáért hiába sorban álló asszonyokról, Móricz emlékezése a megszerezhetetlen csupor tejről. Papok meztelen ölében tipródó macskák, tetovált, félmeztelen matrózok kártyázása, és a marhaólban az a vad és vágyódó dulakodás, ezek most mind helyet keresnek a fejében, mondatról mondatra fészkelődnek bele az emlékeibe újra, hogy egyszer ismét csak elfelejthesse az egészet, és legyen, mit újraolvasnia. Majd, egyszer. Máskor.”

SZÍNHÁZ

Prikazovics Júlia a Katona József Színház Jóccakát című előadásáról írt. A darabot Ascher Tamás rendezte.

„A Jóccakát egyik legfontosabb eleme a kint és bent közti ellentét – persze ez is a fiatalabb testvérhez viszonyítva jelenik meg, aki betegsége tüneteként valóságként éli meg a fejében a már elhunyt szüleivel folytatott beszélgetéseket. Ascher nem választja el élesen a kint és a bent jeleneteit, s ez lehetővé teszi, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk annak a megértéséhez, mi is játszódik egy skizofréniával élő személy elméjében.”

ZENE

Fáy Miklós Kobayashi Ken-Ichiro és a MÁV Szimfonikusok Erkel színházbeli hangversenyét értékelte.

„Nyilván azok a változások soha nem annyira látványosak, mint amikor a karmester leszáll az égből, kinyitja a mennyország kapuját, és betekintést nyerünk a pontosan nem is tudom, hová, de valami nagy emelkedettségbe. És egy ilyen koncerten hirtelen leesik a tantusz, hogy hiszen ennek van közönsége, erre van igény, nem halt el az ilyen zenélés, tovább élt Vásáry Tamással, és él Kobayashival is.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu