Az Élet és Irodalom 39. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Ha nagy az előleg, nagy a nyomás is” – Rebecca Miller író-filmrendezővel Köves Gábor beszélgetett.

„Szép számmal vannak ismert és ismeretlen Millerek a világban, Rebecca Miller azonban az egyik leghíresebb Miller gyermekeként jött a világra. Mire megszületett, apja, Arthur Miller rég túl volt Az ügynök halála, a Salemi boszorkányok és a Pillantás a hídról megírásán, és mögötte volt már rövidéletű, de annál nagyobb nyilvánosság előtt zajló házassága Marilyn Monroe-val is. Ennyi művésszel a családban, egy irodalmi előkelőség apa és egy fotós anya gyermekeként senki sem hibáztatta volna Rebecca Millert, ha inkább szolid polgári foglalkozást választ. De ő, némi útkeresés, a képzőművészettel és a színészettel való kísérletezés után végül az írás és a filmrendezés mellett kötött ki. Úgy tűnik, a Miller név, a felmenőkkel való elkerülhetetlen összehasonlítás nem gátolta a pályáján, a Pippa Lee négy élete című regényében is jól kivehetők a családi párhuzamok. Rebecca Miller maga is művészcsaládban él, férjét, Daniel-Day Lewist volt alkalma rendezni is. A mai napig az írás és a filmkészítés között ingázik, többször is megesett, hogy a saját írásait vitte filmre, ez történt a Pippa Lee négy életével is. A regény nemrég újra megjelent magyarul, ezúttal átdolgozott kiadásban.”

FEUILLETON

Szerbhorváth György Az erőszak fúgái a senkiföldjén címmel írt esszét Végel Lászlóról.

„Végel László áprilisi Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia-i székfoglalóján ismét Sinkó Ervint idézte fel, a jugoszláv, vajdasági magyar zsidó kommunistát, a forradalmárt. Innentől ismét zavarba ejtőnek tűnhetne Végel útja, hisz – legalábbis az ottani magyarok közt – elsőként kezdett el leszámolni 1968-ban az illúziókkal, hogyan s miként váltható meg a világ, tehető jobbá a kisebbségi/nemzetiségi élet a szocializmusban. Akadnak más alakok is, akik nem hagyják nyugton, így az elfeledett Ke(c)k Zsigmond, több mártír is. El sem tudom képzelni, ama bűnök világában hogyan maradhatott valaki konzekvensen baloldali, illetve liberális (most hagyjuk e fogalmak terjedelmes jelentéstartalmát), hogyan nyúlt vissza egy őszinte, világjobbító hagyományhoz. Sokan ma ezt avíttnak vélik, kiment a divatból. Csakhogy Végel valahol már a hetvenes években a civilséghez kapcsolódott, a civil társadalom felépítéséhez – ez meg valahol ma is menő, Magyarországon is, akárhogy is állunk. Végel az akkor kialakuló jugoszláviai entellektüel (így mondták) mozgalmakhoz kötődve vált azzá, ami, néha tán feleslegesen keveredve bele a politikai buktatókba, azok közé, akik hittek még abban is, hogy a szocialista rendszer, balról előzve, jobbá tehető. Mégis, így kapcsolódhatott az emancipatórikus új (majd megbukó) jugoszláv szellemi elithez.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Károlyi Csaba „Magunkfajta bolondok” című recenziója Molnár Ferenc A kék huszár címmel megjelent válogatott elbeszéléseiről és szatíráiról szól.

„Kétségtelenül volt érzéke a novellista Molnárnak a szegények, a cselédek, a mutatványosok, a kocsisok, a nevelőnők, sőt, a falusi halászok sorsának finom kis jelenetekben való megrajzolásához. Elég jó rálátása volt azonban az éjszakai életet élő aranyifjak, írópalánták, de az öregedő és betegeskedő úriasszonyok világára is. A történetekben nagyrészt a jó száz évvel ezelőtti Budapesten vagyunk, a gőzfürdőben, a kávéházban, a nemrég kiépült belvárosi utcákon, egy Teleki téri kávémérésben, a városligeti panoptikumban, az Opera előtt és után, a margitszigeti nagyszállóban, egy Pest környéki nyaralóban (Duna-Mócsingon), Szentendre fölött a Duna-parton, netán egy távoli elegáns fürdőhelyen. Az író igen jó emberismerő. A Széntolvajokban például úgy rajzolja meg a tolvajokat leleplező hordárokat és rendőröket, hogy szinte süt a jelenetből: nem följelentést szeretnének ők igazából tenni, hanem inkább szintén ellopni szeretnék azt a jól megtalált lopott szenet. Ugyanakkor ebben az elbeszélésben legalább annyira fontos szereplő özvegy Sikoróné, a nagyon beteg és nagyon öreg asszony, akiért a hordár jött. Máshol Molnár ahhoz is igencsak ért, hogyan terjed és dagad óriásira a pletyka egy úri fürdőhelyen (Pletyka. Egy igazi fürdőlevél), vagy milyen az ügyvédbojtárok léha élete, és milyen esélyei vannak a bohémeknek és a tisztes polgároknak az úrilányoknál (Turóczi).”

KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Kende Tamás Embermentés, vagyonmentés, státuszmentés 1944–1945-ben Sztehlo Gábor emlékezetében című kötetéről két kritika készült.

Ungváry Rudolf: Mi vezérelte igazán Sztehlo Gábort?

„Az 1945 utáni megnyilatkozások mögött, írja a szerző, „Sztehlo egyfajta sajátos politikai PR-akcióját is sejthetjük, amelynek keretében a saját társadalmi osztályának (és benne családtagjainak) 1947-ben megrendülő helyzetén próbált segíteni. Az általa évtizedekig hirdetett »menteni a menthetőt« elv jegyében”. Ráadásul a háború után sok magára hagyott árva gyermek vergődött. Minden állami otthon megtelt. Sztehlo – amíg a pártállam 1950-ben fel nem számolta – ekkor ugyancsak a gyermekek számára létrehozta a Gaudiopolis nevű gyermekköztársaságot, a Pax otthont. Ennek területét a Weiss Manfréd család bocsátotta rendelkezésére. Sztehlo „1945-ben saját kultuszát kezdte el építeni, amikor még nem volt képes saját társadalmi osztálya, azon belül saját családja, és nem utolsósorban saját egyháza lehetséges átmentéséről lemondani. Ez az átmentés részben az 1947-től egyre inkább kibontakozó újabb rendszerváltás miatt, de nem kis mértékben a családi-egyházi és társadalmi felelősség kérdésének szőnyeg alá söprése miatt kudarcra volt ítélve”. Következésképpen a pártállam azért számolta volna föl azonnal Gaudiopolist, mert a magyar társadalom valóban súlyosan felelős volt azért, hogy több százezer zsidónak nyilvántartott polgártársát deportálhatták? Nem pedig azért, mert proletárdiktatúra volt, melytől jogosan fél mindenki, aki a nyugati, polgári demokrácia híve, de ettől még nem fasiszta. A Gaudiopolis is inkább a Weiss-tulajdon, vele a tőkésosztály helyzetének segítése lett volna? Talán az is. Na és? Kende szerint enyhítő körülmény, hogy „Sztehlo fokozatosan elidegenedett saját osztályától, családjától és intézményes egyházától is”. Az osztályharc elmélete szerint nyilván.”

Gyáni Gábor: Humánum és pragmatizmus

„A háború után inkább már csak a vagyon átmentésére korlátozódó igyekezet munkálhatott a humanitárius viselkedés legmélyén. A történet ez utóbbi szála nem szakítható el teljes mértékben Sztehlo Gábor egyébként becsületes szándékban fogant heroikus erőfeszítéseitől, hogy embereket mentsen az áldatlan körülmények között. Ez így semmiképp sem dehonesztálja őt magát, és azt, amit tett. Külön érdekes kérdés, hogy miként változott (változhatott) személyének és mindenki másnak a megítélése, aki játszott valamilyen szerepet ebben a történetben: hogyan felejtődhetett el hosszabb időre Sztehlo alakja, aki pedig 1945 után is töretlenül folytatta gyermekmentő ténykedését a Gaudiopolis működtetésével, melynek keretében a kallódó gyermekek megmentését tűzte célul maga elé. S hogyan törlődhetett ki, részben Sztehlo szándékainak is megfelelve, a Nemzetközi Vöröskereszt és vele Friedrich von Born fontos hozzájárulása a mentési munkához. S persze szót érdemel még az is, hogy miért nem tűnt fel eddig, legalábbis Kende könyvének a publikálásig, hogy a mélyben és a háttérben hatott a régi elit (egy részének) az önmaga mentése is, egy alapvetően humanitárius fellépés formájában.”

VERS

Ebben a számban két költőtől olvasható egy-egy vers: a rövidebb versoldalon Kukorelly Endrétől, a hosszabbikon Sopsits Árpádtól.
Ezen a helyen Kukorelly Endre versét adjuk közre:

Az égen van egy repülő

Fekete Barbara emlékére

Az égen van egy repülő.
Kék égbolt, fehér csíkozás. Húz csíkot, kettőt.
Célja van, innen oda megy.
Felrepült oda, és megnőtt.

Rád pöttyen valami belőle.
Valakire csak-csak pöttyen valami.
Napsütés, 2023. szeptember 17., vasárnap, dél körül.
Most ezt hallani. Mást most nem hallani.

Tízezer méter magasan repül.
Megy utána a hang, kicsit lemaradva.
Mintha várnák ott, de tétován várnák.
Mintha visszafelé haladna.

Mintha elnyelné az ég. Pedig leszáll majd, nyugalom.
Egy lány. Fázik. Kér egy plédet. Elkéri a kabátod.
Most, most, még mindig.
Még látod.

Mármint én látom.
Már alig.
Már nem.
Az égbolt széléig ért. Elért a falig.

A stewardess hülyén mutogat.
Kiengedi a kerekeket a pilóta.
Fölösleges dolgokat beszél fölösleges nyelven.
Már rég az autójában ül azóta.

És landolás.
Becélozzák a kifutópályát.
Légzőmaszkhasználat bemutatva.
Egy lány ül a gépen. Kifesti rúzzsal a száját.

Jön már? Jöjjön már? Gyere már? Vagy semmi?
Senki se várja?
Jött, aztán tovaszállt?
Megfordult előbb? Nem fordult végképp magába?

PRÓZA

Csikós Attila, Nyirán Ferenc és Piros Vera prózája.
Tárcatár: Markó Béla.

Részlet Markó Béla Kalapos forradalom című tárcájából:

„Aztán egyszerre mégis dolgozni akartam. Nyári vakációban. Csak néhány hetet. Kellett a munka. Vagyis a pénz. Most jövök rá, hogy kimaradt az életrajzomból. Lehet, hogy pótolom a Wikipédián. Nem voltunk szegények. Gazdagok sem. Tellett mégis apámnak egy robogóra. Megvette. Mentünk diadalmasan nagyanyámékhoz. Hátul ültem. Nekimentünk egy fészernek. Eladta. Vásároltam volna én is ezt-azt. Nem könyvet, arra mindig adott anyám. Hegyesorrú cipőt. Talán nemességre is áhítoztam. Bár akkoriban hasznosabb volt prolinak lenni. Grófok és bárók is kerültek a kezük alá. Évek múlva találkoztam egy grófnővel, aki virágot árult a marosvásárhelyi vendéglőkben. Azt hiszem, mégsem a nemesség végett dolgoztam kilencediktől egy-két osztálytársammal minden nyáron. Töltöttük a permetező repülőbe nagy papírzsákokból a gyomirtó vagy rovarirtó port, azt sem tudom, mit. Hajnali ötkor kezdtünk. Máskor meg nyűttük a lent. Majd elmondom, miféle munka. Maradjunk annyiban, hogy nehéz. Hordoztam a topográfusoknál a piros-fehér lécet. Ha kiáltottak, megálltam, és tartottam függőlegesen. Egy másik évben raktuk egymásra a deszkát a fatelepen. Vagy fekete-fehér sakkfigurákat gyártottunk egy rozoga műanyagfröccsöntővel. Ráadásul éjszakai műszakban. Valahányszor hozzáért a gép karja a cementhez, enyhén megütött az áram.”

FILM

Báron György Reisz Gábor Magyarázat mindenre című díjnyertes filmjét értékelte.

„Ismerős dramaturgiai séma ez, a boszorkányüldözés mai ká-európai változata. Az utóbbi években a román film volt erős ilyenekben: Radu Jude lidérces remekműve, a Zűrös kettyintés, vagy pornó a diliházban, távolabbról Cristian Mungiu két filmje, az Érettségi és az R.M.N., s egy bemutatás előtt álló remek elsőfilmes munka, Moldovai Katalin (történetesen Erdélyben forgott) Elfogy a levegője. Reisz harmadik játékfilmjében ez válik a meghatározó történetszállá, amelyet egyre halványabban sző át a felnövéstörténet, hogy aztán a lendületes fináléban helyre billenjen a dramaturgiai egyensúly.”  

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia a Szkéné Színház Perplex című darabjáról írt.

„A produkció igen fontos összetevője a dramaturg beavatkozása, mégpedig azért, mert Hárs Anna szinte észrevehetetlenül simítja bele a végig és minden irányba nyitott darabba Kabai Lóránt verseit. És ezek az előadás legdrámaibb pillanatai, még ha helyenként elmosódik is a határ a rögös magyar flaszter mélyen személyes lírája és Mayenburg univerzálisabb, látleletszerűre komponált konzumsemmisége között; helyesebben pont ettől drámaiak. Mindemellett a vége felé közeledve egyre hangsúlyosabban érződik, hogy az alkotók nem csak a felszínt akarták kapargatni, vagyis nem engedték, hogy a többnyire humoros fordulatok a zabolátlan komédiázás csalóka terepére csábítsák őket.” 

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu