Az Élet és Irodalom 35. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Megérteni akartam, nem ítélkezni” –
Dargay Marcell-lel beszélgetett Végső Zoltán.

„A zenei közélet nagy adóssága volt egy, a 180-as Csoport munkásságát bemutató összegző mű. Ezidáig! Dargay Marcell, a negyvenes zeneszerző-generáció karizmatikus alakjaként zenetudományos igénnyel írta meg forrásértékű doktori disszertációját az alkotói és előadói csoportról, hangsúlyosan a csoporton belül megszületett művekről, amely a Prae Kiadó gondozásában a múlt év őszén jelent meg könyv formájában. A művek lélegzetelállító elemzései részben szólnak a szakmának, miközben a finom érzékiséggel felállított történelmi és további kontextuális keretek ugyanúgy érdeklődésre tarthatnak számot a szélesebb közönség köreiben, ahogy a 180-as Csoport zenéjének – nyugodtan mondhatjuk – rajongói sem csak a hagyományos és értő koncerttermi közönségből kerültek ki.”

FEUILLETON

Váncsa István „Enni, szeretni, énekelni, megemészteni”címmel írt gasztroesszét.

„Donizetti népszerűségét mutatja továbbá, hogy sütemény is van róla elnevezve, és ezt a süteményt Rossini szakácsa alkotta, méghozzá rögtönözve. A legenda szerint Donizetti összetört szívvel érkezett a barátjához vacsorára, hogy akkor épp mért volt összetörve a szíve, az nem tudható, de mindegy is. A lényeg az, hogy érzékelve lelombozott barátjának és pályatársának lelkiállapotát Rossini megkérte a szakácsot, készítsen olyasvalamit, amitől a kedves vendég felvidul. Az eredmény piskótakoszorú lett, amelybe kandírozott ananász, barack, Maraschino cseresznye és vaníliakivonat került, nem egy cukrászati remekmű, evvel együtt Bergamóban, Donizetti szülővárosában mondhatni alapélelmiszernek számít ma is. Azt mondják róla, hogy sikeresen gyógyítja az összetört szíveket.
Viszont, mint föntebb jeleztem is, ez a történet legenda csupán. Valójában a Donizettinek emléket állító süteményt egy Alessandro Balzer nevű cukrász alkotta 1948-ban, Donizetti halálának századik évfordulóján. A Balzer nevű cukrászda ma is létezik, Bergamo legismertebb útján, a Sentieronén, a Donizetti Színházzal szemben található. A helybeliek szerint nagyon drága, és csakugyan, majdnem annyira, mint budapesti versenytársai, viszont a színvonala ennek megfelelő.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István Limoges-t nem látni és meghalni címmel írt recenziót Pauline Harmange Széttört helyeken című regényéről.

„Pedig Limoges első említése a regény lapjain nem éppen pozitív összefüggésben történik. A regény főhőse, Anaїs egy tours-i tetoválószalonban cseveg Yvainnel, akivel épp szünetet tartanak, mikor a fiú a lány első tetoválását varrja fel rá, egy Daphné-ábrázolást varázsol a hátára, és a fiú szájából hangzik el a későbbiekben valóságos vezérmotívummá váló és sokszor elismétlődő mondat: „Limoges különben is olyan város, ahová meghalni mennek az emberek.” Anaїs utólag nem tudja felidézni, hogyan lyukadtak ki éppen Limoges-nál, csak a mondatra emlékszik meg a neki roppantul tetsző fiúra, akinek nyugalmat árasztó mosolya sokat segít az első tetoválás kínjainak elviselésében. És arra, hogy előzőleg egyikük sem fordult még meg soha a városban.”

KÜLFÖLDI FOGADTATÁS

Háború a szép nevében – Danyi Zoltán A rózsákról című regényének német fogadtatásából készített összeállítást Rácz Péter.

„Danyi Zoltán hét éven át írta a regényét, közben folyton keresve a megfelelő stílust, amit egy előadásában bonyolult operációhoz hasonlított. Elbeszélőjének egyetlen régi barátja egy földmérő, aki Brüsszelben egy menekültekkel foglalkozó alapítvány munkatársa. A földmérő Danyi másik irodalmi példaképének, Franz Kafkának a figuráját idézi (A kastély). A barát a háború elől vándorolt ki Szerbiából Brüsszelbe, itt keresi fel az elbeszélő, miután apja otthonról elzavarta, mondván „szánalmas, semmirekellő” ember. Az utazás jót tesz neki, távolságot teremt élete négy szörnyűségétől: a háborútól, a betegségtől, a rózsáktól és a „feleségétől”. A könyv hangja megváltozik, pozitív kicsengést kap a mű, amit az olvasó kevésbé tart örvendetesnek. Hiszen a démonokkal harcoló, apotropikus elbeszélés sokkal inkább lebilincselő, mint a könyv ismert területre vezető, megbékélést sugárzó vége.  (…) Danyi nyelve tele van zeneiséggel, a regény távolra és mélybe ható önvizsgálat.”
(Jörg Plath: Ein Meisterwerkder Negativität, Neue Zürcher Zeitung, 2023. október 23.)

VERS

A versrovatban ezen a héten Fekete Vince és Stermeczky Zsolt Gábor versei olvashatók. Ezen a helyen Fekete Vince Gyönyörű apokalipszis című ciklusának egyik darabját mutatjuk meg:

MINDENÜTT ÉS…

Néhány éve még az Ők és a Mi volt csak
Majd ebből az Ők-ből és Mi-ből
Kivált egy Ő és egy Én és lett
Belőle a Mi magunk

Valaha volt egy vidéki város vidéki
Közeg világtól elhatárolt hely és egy
Nagyvilági helyszín forgatag fény
Kavalkád élet

Valamikor volt külön-külön egy-egy
Belül ami az Ők és ami a Mi volt
És lett belőle egy kívül egy titkos
Kívül ami aztán a Mi magunk lett

Valaha volt egy világon kívüli hely
Az utazások a panziók a hotelek
Falai közötti intimitás és a természet
Mindent elrejtő befogadó tágassága

Valamikor volt a Magam az élet egy
Nagyon hangsúlyos fordulópontján
És volt Ő az ajándék az imádat az öröm
Amikor a világ új módon nyílik meg

Előttünk valamikor volt a Magam és a
Magad ami bensővé tette tárgyát és lett
Belőle a Mi magunk és ez a Mi magunk
Ott volt mindenütt és nem volt sehol

Mert vágyott óhajtott képzelt Mi magunk
Volt vágyból hiányból várakozásból
Reménykedésből és bizonytalanságból
Közeledésből és eltávolodásból –

PRÓZA

Bali Anikó, Gerencsér Anna, Littner Zsolt és Ménes Attila prózája.
Tárcatár: Mécs Anna.

Részlet Ménes Attila Erdei vadak című írásából:

„Másnap volt a tanévnyitó, ilyenkor még nem jönnek tanítványok, de a korrepetitor mégiscsak bement a művházba. Táskás, vérágas szemmel hallgatta a portás, Jorgosz úr dörgedelmeit, hogy mit képzel, meg sem borotválkozott, úgy néz ki, mint egy csavargó a lakatlan szigeten.
–  Így kell bejönni a munkahelyre? – tette fel a kérdést a portás –, hogy hátul kilóg az inge? Pacuhán? Úgy néz ki, mint aki hányt az utcán. A koszos cipőjének lóg a fűzője, kösse be, mert hasra vágódik! Mosdott a héten egyáltalán?
Igaz, ami igaz, a korrepetitor alig fordított gondot a személyes higiéniájára, nem sok szappant pusztított. Azután, hogy András félig gyógyultan lelépett, őt már végképp nem érdekelték az ilyen apróságok. Most levegőt sem véve vigyázzállásba merevedett, pisszenni sem mert.”

SZÍNHÁZ

Herczog Noémi Bagossy Júlia Sorstalanság című tantermi előadásáról írt.

„BagossyJúliáék feldolgozása alapvetően iskolákba készült, és sok osztály számára jelenthet egy kis extra időt a Sorstalansággal való találkozásra. Mert a katonás tempót diktáló kerettanterv ugyebár nem sok időt hagy az elmélyülésre, ennek a regénynek például a filmmel együtt két (!) tanórát szentel. Közben Kertészt se a Nobel-díj nem ölte meg, se a kötelezőolvasmányság. Az a – nem reprezentatív – benyomásom, hogy megosztó.”

FILM

Stőhr Lóránt Simone Bozzelli Patagónia című filmjét értékelte.

„Simone Bozzelli első nagyjátékfilmje Locarnóban a versenyprogramban szerepelt, de nemzetközi moziforgalmazást nem kapott, nálunk a Maxon látható csapnivaló magyar szinkronnal, pedig a Patagónia kifejezetten erős rendezői debütálás, markáns hangvétel jellemzi újabb bizonyítékát adva a kortárs olasz filmművészet sokszínűségének és életerejének.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu