A L’Harmattan Magyarországon
– A nagy tanulság: lehet másképp is… –

Rendszerváltásunk boldog hajnalán a magyar írók, könyvesek, szerkesztők, irodalomtörténészek tömegei látták az első pillanatban, hogy a magyar könyvkiadás önmaga csődjébe rohan. Ha nem is föltétlenül gazdasági, de szellemi, eszmei értelemben föltétlenül.
Kihasználva a „sajtószabadságot” figyelmeztető cikkek százai jelentek meg egyetlen biztos tanulsággal, hogy a József Attila szava változatlanul érvényes: „a költő hasztalan vonít”.
Tavasszal megjelent a L’Harmattan-nál a Tisztesség ára című regényem Kassai György kitűnő fordításában és Monsieur Jérôme Martin L’Ecarlate kiadójánál, mely a L’Harmattanhoz kapcsolódik, de mint külön vállalkozás, vagyis nem egyszerűen a kiadó 380 sorozatának egyike. Ennek köszönhettem, hogy amikor a nyáron Monsieur Denis Pryen, a L’Harmattan igazgatója Magyarországon járt, a Francia Intézetben tartott rendkívül jó hangulatú és barátságos tájékoztatóján feleségemmel együtt magam is részt vehettem. M. Pryen ismertette a L’Harmattan eddigi magyarországi eredményeit, és hazánkra vonatkozó további terveit.
A L’Harmattan elképesztő mennyiségű könyvet ad ki, Franciaországban napi 8 címet, nálunk még csak évi negyvenet, de jövőre már hetenként egy-egy könyvet terveznek megjelentetni. Módszere: amit a sorozatszerkesztők kiadhatónak látnak, kiadja. Monsieur Pryen rendkívül mozgékony szellem, minden érdekli, ami egy kicsit is elüt az unalmas átlagtól. A Kiadó szerzőinek száma megközelítően tizenhatezer, nemcsak Franciaországban de szerte a világon, persze leginkább Franko-Afrikában és Franko-Ázsiában, ahol a francia nyelv és szellem gyökeret vert. A L’Harmattan szerzőgárdájához tartozni rang, minden szerző része egy szellemi közösségnek.
Honoráriumot, igaz, csak annak fizet, akinek a könyve ezernél több példányban fogy el, és nem is fordíttat. Idegen nyelven író szerzőnek már franciára fordított kézirattal kell jelentkeznie. Nem a bestsellerekre, lektűrökre vadászik, hanem a tudomány és az irodalom ínyencségeire. Így egy kutató, aki a csótányok étkezési szokásairól és emésztési zavarairól ír 400 oldalas tanulmányt, a L’Harmattan-nál, ha a dolgozat tisztességesen meg van írva, megjelenhet, ha csak két vevője lesz, akkor is. De ha olyan lebilincselően és szórakoztatóan adja elő tárgyát, hogy ezernél több olvasót is meg tud hódítani, szabad az út „ad astra”!
A L’Harmattan az államtól sosem kér és az államnak sosem ad. Abszolút független. Magyarországon 300 példánnyal indít, amit bizományba ad ki. Ha a háromszáz példány elfogy, azonnal utána nyom annyit, amennyit a bizományis terjesztő kér. Franciaországban a bizományis három hónap haladékot kap, ha addig nem adja el, amit átvett, visszaküldheti, de meg is veheti. Hollandiában még jobb a kapcsolat a kiadó és a kerekedők között: a kiadó bemutatja a kereskedőnek a könyvet (gondolom, lemezen), amit kiadna, és a kereskedő annyit rendel, amennyit akar. De a rendeléséért felelős, ha nem adja el, rajta marad. Ez a visszacsatolás lehetővé teszi nem csak az együttműködést a kereskedelem és a könyvkiadás között, de azt is, hogy a kereskedő részt és felelősséget vállaljon a kiadásban – tájékoztatott érdeklődésemre Gyenes Ádám, a L’Harmattan magyar-országi részlegének ügyvezető igazgatója.
Miközben nyugaton az árrés 33 %, és nem 45-50 %, mint nálunk, ahol a terjesztőnek a nagy nyereségért cserébe semmiféle felelőssége nincs. Nem érdeke sem eladni, se rendelni, az évi több, mint ezer címből akkor is megél, ha a kisujját sem mozdítja.
Ha más nem, annyi tanulság levonható, hogy a könyvkiadás anomáliáira nem az állami szubvenció az egyetlen orvosság, és hogy bár egyelőre még én sem kaptam honoráriumot, büszke vagyok, hogy a L’Harmattan szerzői között tartanak számon.