Belmondo Szibériában

Vannak könyvek, melyeket nem mindenki bír egyszuszra vé-gigolvasni. Andreï Makine Amour-parti szerelmesek című regényével úgy voltam, hogy néha megbénított a rettenet közelsége, máskor prófétai harag fogott el. (Kórházban olvastam, műtét után, betegen, valószínűleg azért gyöngültem el néha.) Több mint negyven évig éltem szovjet-orosz megszállás alatt. Túl sokat tudok róla. Túl közel volt a Birodalom, és túl közel Szibéria. Ha nem is jártam meg Szibériát, szelleme, mint a téli fagy, beleette magát a csontjaimba, zsigereimbe, idegeimbe.
Nagy író nagy könyvéről beszélek. Fogalmam sincs, hogy ismerik-e, népszerű-e. Nem posztmodern, az biztos. Reklámjába még nem botlottam bele, méltatást sem olvastam róla. Röviden: három szibériai srácról szól valamikor a hetvenes években. Miképpen érnek férfivá. Szemérmes líra, elegáns irónia, finom humor, és ordító iszonyat.
Nincs a földnek elátkozottabb pontja a végtelen tajga jeges, fehér poklánál. Nincs ordasabb eszméktől vezérelt szörnyállam a Birodalomnál. A nagy orosz, szovjet, cári, bolsevista (tökmindegy), totális, bizánci, cezaropapista diktatúránál. Nincs a Földnek más pontja, amely távolabb volna mindentől, ami emberi, ami élhető, ami elviselhető az Amúr és Alej jégpáncéljánál, a zajló jégtábláinál. Az élet fadöntésből áll, szögesdrótgyárból, vodkából és eszméletlen lerészegedésből, a szerelem ismeretlen, a nőket ledöntik és annyi… És szél és hó és sötét és ötven fokos hideg…
A GULAG táboraiban politikaiak is vannak, de leginkább ˝„rendes pasasok”, akik éppen csak loptak vagy beverték valakinek a pofáját… és azok a rendes emberek kiválasztják az áldozatukat, egy olyan gyereket, aki veszített a kártyán… és szájba meg seggbe basszák, az egész barakk zsinórba’… amíg van szája, mert aztán csak pempő, és a lábaköze meg véres mócsing… és ez a szerencsétlen érinthetetlen lesz, a kübli mellett alszik… míg nekiszalad a szöges-drótnak. Akkor a katona a fejébe ereszt egy sorozatot.˝ Tíz év után a „rendes pasasok” kiszabadulnak, és beilleszkednek a többi rendes ember társadalmába. Itt élnek velünk…
És akkor a Nagy Pangás idején Szvetlajában a kisváros egyetlen bolhamozijában bemutatják Belmondót. (Rossz húzás volt az apparatcsikok részéről). És a srácok mindennap megnézik, és Belmondo őrület tör ki, és nyugatőrület, de más nyugati filmtől, Belmondo nélkül nem terült volna szét a tajgán a Nyugat iránti elfojthatatlan vágyakozás. Ahhoz Belmondo kellett, Belmondo mosolya, Belmondo izmai, Belmondo könnyedsége, lendülete, Belmondo elegáns vakmerősége, Belmondo link és értelmetlen kalandorsága, Belmondo örök győzelme minden fölött, ami Belmondo útjába mer állni. Belmondo száguld, Belmondo röpül, Belmondo úszik, Belmondo lő, Belmondo üt, Belmondo meglovagolja a tigrist, kimenti az őrjítően szép mellű és leg-formásabb combú lányt az emberevő cápa szájából. Belmondo az igazságosztó, Belmondo maga a győzedelmes Nyugat.
Belmondó azzal bolondította meg az egész tajgát, a Sátán Birodalmának legmélyebb pokolbugyrát, hogy a hősiessége, ereje, ügyessége teljesen öncélú. Igen, nincs benne semmi messianisztikus. Sem a világ proletárjait nem akarja fölszabadítani, sem Oroszország anyácskát nem akarja az ellenségtől megvédeni, sem a romlott nyugatot nem akarja a pravoszláv kereszténység romlatlanságával megváltani; Belmondó maga a szabad indivíduum, aki a maga gyönyörűségére akrobata, hős, erős, kalandor, a legszebb férfi, a nők bálványa és legyőzhetetlen.
És mosolya beragyogja a tajga jégcsillámos pusztaságát.
*
Talán még annyit, hogy a könyvet Szoboszlai Margit fordította nemcsak bravúrosan, de belülről is, mert ő orosz és francia műfordító, így ismeri a szibériai eredetű francia író mind a két világát.