Brunetti felügyelő

Nagyon be lett harangozva nekem ez a Brunetti felügyelő, az állítólag világhírű írónő, Donna Leon bűnügyi regénysorozatának főhőse. Tandori fordította, s ez mindjárt minőség. A kiadó mégis panaszkodott, nem értette, hogy ezt a világhírű írónőt a világhírű felügyelőjével miért nem lehet Magyarországon bevezetni. Hát talán mert ez a két fűzött példány a teljesen érdektelen címlapjával minden, csak nem figyelem fölkeltő. Ha erre ránéz a vevő, még véletlenül sem jut eszébe, hogy itt valami csemegét csomagoltak neki.
Ráadásul az első könyv, a Cián Velencében, melyet az ABOVO kiadó a Brunetti-sorozat beharangozásának szánt, rossz regény és gyönge krimi: a sagschon tipikus esete, Brunetti az ő csodálatos Velencéjével, a túlfinomult, sznobságra hajló, a legkevésbé sem rendőrnyomozó jellemével: unalmas. Az arisztokrata apósával együtt. Unalmas a német “zenész-király”, unalmas a szóbeszéd, hogy háborús bűnös, aki megúszta, akitől tehát kitelik, hogy már a második mostohalányát erőszakolja meg (fúj, náci!) az orvosfeleség, aki azzal áll bosszút a zenéjéért élő öreg karmesteren, hogy megsüketíti; bűncselekmény történt, valóban, de megnevezhetetlen, ítélet nem születhet…
A történet kritikáját maga a felügyelő fogalmazza meg: “Az egésznek nem volt semmi értelme, semmi üzenete, tanulsága.” Olyan, mint egy Agatha Christie regény. Rejtvénynek rejtvény, de ha megfejted, semmivel sem leszel sem okosabb, sem gazdagabb.
Hanem a második kötet, a Halál idegenben, az más. Azzal kellett volna kezdeni. Persze az is az “isteni”, koszos és halbűzös Velencében kezdődik, találnak egy vizihullát, és megjelenik Brunetti, aki ugyanolyan érdektelen személyiség, mint a Cián…-ban. Csakhogy. Kiderül, hogy a halott az amerikai hadsereg tisztje. Aki azonosítani jön, a tiszttársa, munkatársa, egy csinos és fiatal orvosnő hihetetlenül zavarban van, és ez a tény, hogy az amerikai orvosnő csinos, máris aranyos évődésre teremt alkalmat Brunetti és a felesége, Paola között, és én kezdem szeretni őket.
Brunetti ellátogat Vicenzába, ahol az amerikaiak bázisa van, és belebotlik egy grizzlymedve nagyságú caribiniere őrnagyba, és valami számunkra nagyon ismerős dolog történik. A két olasz rendőrtiszt egymásra néz, és rejtélyes módon tudják, hogy megbízhatnak egymásban. Ezt mi is megértük már. Körül voltunk véve spiclikkel, III/III-asokkal, mégis, néha itt-ott két magyar egymásra nézett, és mindkettő holtbiztosan tudta, hogy megbízhat a másikban.
És innen egy förgeteges krimi kezdődik üzletemberekkel, ba-rom rendőrfőnökkel, részben álnok és részben gyermetegen gyanútlan amerikaiakkal, szaporodó hullákkal, velejükig korrupt állami tisztviselőkkel és a hatalomba ágyazott szervezett bűnözéssel; egyszerre értelmet kap az arisztokrata após a velencei palotájában, akinek a keze nagyon messzire nyúlik, de tudja, ha tovább nyúlkálna, könnyen lecsaphatnák csuklóból a kezét… azonkívül már rég nem hisz semmiben… és még a P2-es páholy is fölrémlik…
Brunetti szenvtelenségéről és sznobériájáról kiderül, hogy egy mélyen humanista, és abszolút morális tartású embert rejt, aki nem hős, de halált megvetően bátor tud lenni, amikor erkölcsi alapja van hozzá, ha kell ravasz, mint a kígyó, kiváló nyomozó, mindent földerít, és rájön, hogy tehetetlen. A üzleti élet és a hadsereg lelkiismeretlen harácsoló szelleme el fogja pusztítani Olaszországot, a Földgolyót; a gyilkos, szennyező anyagok szétterítését Guido Brunetti képtelen megakadályozni, minden összefog ellene.
Az atom lehetne a legtisztább energiaforrás, ha az óvintézkedéseket betartanák. Csernobilhoz a szovjetek elképesztő hanyagsága és felelőtlensége kellett. Mégis… Az egész emberi civilizáció alig ötezer éves. És az elhasznált fűtőanyagot húsz-huszonötezer évre kellene tárolnunk úgy, hogy senki ne férhessen hozzá. Szinte elképzelhetetlen, amikor a harácsoló tőke egy évre nem képes előre gondolkodni…
És a felügyelő fia, Raffi, szerelmes. Minek? El fog pusztulni ő is… És Paola nem érti, hogy a hír hallatán Guido miért sírja el magát.
Mit mondjak: kemény könyv, jó könyv a Halál idegenben. Ezzel kellett volna Brunettit bevezetni! Persze az is igaz: Magyarországon a fekáliát is el lehet adni kilóra nagy művészet gyanánt, ha megfelelő reklámmal van fölvezetve. Hogy én itt a Könyvhétben megdicsérem, bármennyire is biztosíték a nevem, az nem igazán reklám…