Derűs vagyok és hallgatag

Ez a József Attila vers arról jutott eszembe, hogy láttam a minap két filmet: egy jót és egy rosszat. A jó mozi a Hálózat című amerikai film volt Sandra Bullockkal, a rossz: az Egy irányított elme. Ez utóbbi sci-fi horror, s én már a műfajt sem szeretem, és akörül forog, hogy a jövő tudománya, ha gonoszok kezébe kerül, hogyan lesz képes a tökéletes agymosásra. A Hálózat viszont arról szól, hogy a digitális adatbázisok kisajátításával hogy lenne képes egy (nem föltétlenül iszlám) terrorista szervezet átvenni egy egész társadalom, egy egész ország – akár az USA – az irányítását, és hogyan képes eltörölni a föld színéről bárkit, a konkrét esetben a vonzó és szeretnivaló Sandra Bullockot. Ez hiteles; a digitális adatbázisokkal behálózott világ csakugyan így működik; a veszély reális. De egyik film sem teszi föl a kérdést: miért? Ezek a gonoszok miért gonoszok, mitől ilyenek a „kriminális elmék”? Egyszerűen így születtek?
„Nincs senki, akire rámondjam: örömét lelte nyomoromban” – írja ezzel szemben József Attila, mert a tőkés nem az a szupergonosz, aki még örül is a költő és a proli nyomorának; egyszerűen teszi, amit az osztályhelyzete diktál, sőt, olykor „borong, hogy ó, mi mennyire nyomorgunk…” Ezt nem tudják odaát, a tengerentúl, s ha tudják is, nem akarják tudni.
Ebben a tekintetben az újvilágiak ókonzervatívok, nem akarnak tudni osztályérdekről, a világ számukra jókból és rosszakból, tisztességesekből és gonoszokból áll. Ez részben vallásosságukból fakad: olyanok vagyunk, amilyennek Isten teremtett, a protestánsok hisznek a predestinációban vagy ebből kiindulva, az (ál)tudományos genetikus determinációban: kit milyenné formáltak a génjei. Ja, belejátszhat még az egyén jellemébe a sorsa is: a csonka család, az alkoholista és drogos szülők, a családon belüli erőszak, frusztrált gyerekkor – de ezek a jelenségek is metafizikusak, nem egy hibás társadalmi rendszerből fakadnak. A fontos az, hogy a megközelítés ne legyen szociológiai, mert akkor végig kellene gondolni a társadalom struktúráját, és kénytelenek lennének kimondani, hogy rosszul működik a rend, a viszonyokban van a hiba, és a renden, a viszonyokon, sőt a rendszeren kell változtatni. Márpedig az társadalmi változás lenne, forradalmi, és ők nem azért jöttek ide Amerikába, a szabadság földjére, hogy ki legyenek téve a forradalomnak, hogy a társadalmi viszonyokon szarakodjanak: azok olyanok, amilyenné ők, az amerikaiak alakították őket: a pionírok, az Alapító Atyák és utódaik – és passz!
Aki a társadalom rendjét megkérdőjelezi, az magát az Amerikai Egyesült Államokat kérdőjelezi meg, az kommunista, aki kommunista, az szovjet ügynök, aki szovjet ügynök, az hazaáruló. Igaz, hogy Szovjetunió már nincs, de a társadalom rendjének szent mozdulatlansága elvi kérdés. Ezen belül vannak a rosszak és a jók. (Azt kellene kideríteni, miért Amerika ellenesek a világ konzervatívjai, mert ennél szuperkonzervatívabb gondolkodás nem létezik.)
Mi lehet az oka? Gyanítom, ugyanaz, amiért Kálvin máglyára küldte Szervétet. Az Alapító Atyák bölcsességét nem lehet kétségbe vonni, az Alkotmány tökéletességében nem lehet kételkedni. Egyszer REND tétetett a rendetlenségben, azóta ez a REND a legfőbb dogma. Ezzel szemben Marx azt mondja, hogy nincs olyan törvény, akár tudományos, akár társadalmi, amit egy új fölfedezés, egy úgy helyzet ne írhatna fölül. Amerikában, tudjuk, Marx sosem volt divatos…
Lám, József Attila mit mond? „Nincs senki, akire rámondjam: örömét lelte nyomoromban.” És ettől, hogy konkréten nem kell gyűlölnöm senkit: „derűs vagyok és hallgatag”.