ÉGSZAKADÁS, FÖLDINDULÁS…

Csupán a fővárosban öt társulat is készül a Tragédia bemutatására, de nem az előadásokról akarok szólni, hanem kamaszkorom egyik meghatározó élményéről: Madáchról.
A Tragédiát szeretik összemérni Goethe Faustjával; szerintem hamvába holt kísérlet, és még ostoba is. Az irodalom csúcsteljesítményei nem hegycsúcsok, magasságuk nem mérhető; egy mérce van: ez enyém: a befogadóé; a kommunikációs aktusban résztvevő megfigyelőé. Tudom, hogy szentségtörés, de számomra a Faust sose nőtt föl a Tragédiáig.
Pedig a Tragédia (ahogy Karinthy is írja), szinte minden részletében rossz, suta. A nyelvezete meg-megbicsaklik, a dialógusai sokszor mondhatatlanok, a verselése primitív és hibás – Arany János hiába fésülte át, alapvető dilettantizmusán nem tudott segíteni (talán nem is akart; fölismerte, hogy ez adja némely mondat báját, és a csikorgó verselés a verejtékes erőfeszítést is fölmutatja, azt a gigászi vállalkozást, amit ez a mű jelent). Színjátéknak előadhatatlan, minden eddigi színpadi kísérlet kudarcot vallott (ez vitatható – ez az én véleményem), bölcseleti költeménynek pedig hosszú, tautológikus és unalmas.
A titok itt nem a részletekben van: az egész zseniális!
Ádám, a gyógyíthatatlan idealista mindig belelkesül valamiért, aminek botorságát Lucifer öt perc alatt ragyogó logikával és frappáns replikákkal bebizonyítja, de Ádám nem hisz a destruktív bölcsességnek, és fejjel megy a falnak. “Égszakadás, földindulás, a fejemen egy koppanás – átszaladunk egy más korba, szaladj te is pajtás!” Karinthynál semmi sem véletlen, az sem, hogy a fölvonásokat ugyanaz a sztereotípia köti össze. Mert nem mondanak újat. Mivel előre tudható, a történet hová fut ki, ezek a színek illusztrációk, egy történelmi képeskönyv illusztrációi a serdültebb ifjúság számára.
Három színnek van önmagában is belső, drámai húzása: az első színnek, a másodiknak (kiűzetés a Paradicsomból), és az utolsónak, melyben Madách tételesen le akarja vonni a tanulságot. És persze nem tudja.
A Tragédia univerzális, kozmikus méretű. Nem arról szól, hogy az ember eladja-e a lelkét az ördögnek vagy se. Az a kérdés, hogy “mi végre az egész teremtés? Dicsőségedre írtál-e költeményt? (kérdezi Lucifer az Úrtól.) Belehelyezed egy rossz gépezetbe, és meg nem únod véges-végtelen, hogy az a nóta mindig így megyen? Méltó-e ily játék egy aggastyánhoz, melyen csak gyermekszív hevülhet? Hol sárba gyúrt kis szikra mímeli urát de torzalak csak, képe nem – végzet, szabadság egyást üldözi, s hiányzik az összhangzó értelem?!”
Az Úr természetesen nem tud felelni. ”Csak hódolat illet, nem bírálat!” – ez nem válasz. Ez egy földi tirannus válasza, nem az Istené. És miután Lucifer bemutatja Ádának a sanszait, és Ádám végre fölnőtt módra dönt: legyen vége a komédiának, leugrom a szirtről, és nem lesz emberiség, akkor Éva bejelenti: ”anyának érzem, ó, Ádám magam” Úristen, mint egy rossz szappanoperában: ez az az örök női bejelentés, ami minden értelmes férfiszándékot keresztülhúz. Nem véletlenül nevezi Karinthy Az ember tragédiáját A férfi tragédiájának. Das ewig Weibliche zieht uns hinan – mondja a mindentudó Goethe, de Madáchnál az örök asszonyi nem vonz, nem emel föl, hanem kemény és gyilkos. A természet vaksága szövetkezik az Úrral, hogy az Ember kénytelen legyen végigjátszani azt a gonosz tragédiát, amit a Teremtő kitalált számunkra, és amit Lucifer riasztó realizmussal előre bemutat. A Paradicsomtól a kihűlt Földig, ahol a bioszféra is elpusztul.
És mit tud vigaszul mondani az Úr? “A lét küzdelem, és az élet célja e küzdés maga.” Köszönöm szépen. Ez nem igazán frappíroz. Eddig azt hittem, a küzdés célja a győzelem – de így…? Hát ha ez neked nem elég, mondja az Úr, akkor tudok én ennél bölcsebbet is: “Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”
Hát ha valami tragédia, ez az! Föloldás és katharzis nélkül. És filozófia a javából. Csak éppen magyar. És más a terminológiája, nem a német agyaknak való. Ez nem Kant, Hegel, Nietche, Lukács nyelve. Madách a világ egyik legnagyobb filozófusa (lenne, ha nem született volna magyarnak. Vagy szlováknak. Mindegy. Magyarul írt, és ez végzetnek elég…)