ÉGSZAKADÁS, FÖLDINDULÁS…
Csupán a fővárosban öt társulat is készül a Tragédia bemutatására, de nem az előadásokról akarok szólni, hanem kamaszkorom egyik meghatározó élményéről: Madáchról.
A Tragédiát szeretik összemérni Goethe Faustjával; szerintem hamvába holt kísérlet, és még ostoba is. Az irodalom csúcsteljesítményei nem hegycsúcsok, magasságuk nem mérhető; egy mérce van: ez enyém: a befogadóé; a kommunikációs aktusban résztvevő megfigyelőé. Tudom, hogy szentségtörés, de számomra a Faust sose nőtt föl a Tragédiáig.
Pedig a Tragédia (ahogy Karinthy is írja), szinte minden részletében rossz, suta. A nyelvezete meg-megbicsaklik, a dialógusai sokszor mondhatatlanok, a verselése primitív és hibás – Arany János hiába fésülte át, alapvető dilettantizmusán nem tudott segíteni (talán nem is akart; fölismerte, hogy ez adja némely mondat báját, és a csikorgó verselés a verejtékes erőfeszítést is fölmutatja, azt a gigászi vállalkozást, amit ez a mű jelent). Színjátéknak előadhatatlan, minden eddigi színpadi kísérlet kudarcot vallott (ez vitatható – ez az én véleményem), bölcseleti költeménynek pedig hosszú, tautológikus és unalmas.
A titok itt nem a részletekben van: az egész zseniális!
Ádám, a gyógyíthatatlan idealista mindig belelkesül valamiért, aminek botorságát Lucifer öt perc alatt ragyogó logikával és frappáns replikákkal bebizonyítja, de Ádám nem hisz a destruktív bölcsességnek, és fejjel megy a falnak. “Égszakadás, földindulás, a fejemen egy koppanás – átszaladunk egy más korba, szaladj te is pajtás!” Karinthynál semmi sem véletlen, az sem, hogy a fölvonásokat ugyanaz a sztereotípia köti össze. Mert nem mondanak újat. Mivel előre tudható, a történet hová fut ki, ezek a színek illusztrációk, egy történelmi képeskönyv illusztrációi a serdültebb ifjúság számára.
Három színnek van önmagában is belső, drámai húzása: az első színnek, a másodiknak (kiűzetés a Paradicsomból), és az utolsónak, melyben Madách tételesen le akarja vonni a tanulságot. És persze nem tudja.
A Tragédia univerzális, kozmikus méretű. Nem arról szól, hogy az ember eladja-e a lelkét az ördögnek vagy se. Az a kérdés, hogy “mi végre az egész teremtés? Dicsőségedre írtál-e költeményt? (kérdezi Lucifer az Úrtól.) Belehelyezed egy rossz gépezetbe, és meg nem únod véges-végtelen, hogy az a nóta mindig így megyen? Méltó-e ily játék egy aggastyánhoz, melyen csak gyermekszív hevülhet? Hol sárba gyúrt kis szikra mímeli urát de torzalak csak, képe nem – végzet, szabadság egyást üldözi, s hiányzik az összhangzó értelem?!”
Az Úr természetesen nem tud felelni. ”Csak hódolat illet, nem bírálat!” – ez nem válasz. Ez egy földi tirannus válasza, nem az Istené. És miután Lucifer bemutatja Ádának a sanszait, és Ádám végre fölnőtt módra dönt: legyen vége a komédiának, leugrom a szirtről, és nem lesz emberiség, akkor Éva bejelenti: ”anyának érzem, ó, Ádám magam” Úristen, mint egy rossz szappanoperában: ez az az örök női bejelentés, ami minden értelmes férfiszándékot keresztülhúz. Nem véletlenül nevezi Karinthy Az ember tragédiáját A férfi tragédiájának. Das ewig Weibliche zieht uns hinan – mondja a mindentudó Goethe, de Madáchnál az örök asszonyi nem vonz, nem emel föl, hanem kemény és gyilkos. A természet vaksága szövetkezik az Úrral, hogy az Ember kénytelen legyen végigjátszani azt a gonosz tragédiát, amit a Teremtő kitalált számunkra, és amit Lucifer riasztó realizmussal előre bemutat. A Paradicsomtól a kihűlt Földig, ahol a bioszféra is elpusztul.
És mit tud vigaszul mondani az Úr? “A lét küzdelem, és az élet célja e küzdés maga.” Köszönöm szépen. Ez nem igazán frappíroz. Eddig azt hittem, a küzdés célja a győzelem – de így…? Hát ha ez neked nem elég, mondja az Úr, akkor tudok én ennél bölcsebbet is: “Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”
Hát ha valami tragédia, ez az! Föloldás és katharzis nélkül. És filozófia a javából. Csak éppen magyar. És más a terminológiája, nem a német agyaknak való. Ez nem Kant, Hegel, Nietche, Lukács nyelve. Madách a világ egyik legnagyobb filozófusa (lenne, ha nem született volna magyarnak. Vagy szlováknak. Mindegy. Magyarul írt, és ez végzetnek elég…)
Ajánló tartalma:
- Kertész Ákos írásai
- Milyen a francia televízió?
- Rekviem egy TV-csatornáért
- A “harmadik utak”
- Frei Tamás információi
- Történet, mese. Epika.
- Miért illik utálni Amerikát?
- Hullámok hercege
- Azonosulni – de kivel?!
- Atavizmusok
- Kutyáim második otthona: az autó
- Globális becsapódás elhárító rendszerek
- Belmondo Szibériában
- A napkeleti bölcsek és a három királyok
- Bitó László Boldogabb élet – jó halál című könyvéről
- Én ezt megölöm!
- Brunetti felügyelő
- Nem adhattam mást, csak mi lényegem
- A szeretet oszthatatlan
- Európai nemzeti öntudat?
- Hat és fél liter benzin
- Félelem a nőktől
- Benjámin genezise
- A Gödrös mozija
- Gazdasági horror
- A fölösleges ember
- Identitásaim
- Játszunk esztétikát?
- Innováció – A szürkeállomány értéke nálunk
- Ízlések és pofonok…
- A magány jajkiáltásai
- Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet
- Kedves Maria Polcaryon!
- Attila játszik
- Miért olyan titokzatos a művészet?
- Gyémánttal érkezünk vagy kaviccsal?
- Kutyakönyv embereknek
- Miért illik utálni önmagunkat?
- Egy nagy színházi este
- Égszakadás, földindulás…
- Mezei András könyve. Emlékezz!
- Európai kultúra – európai modor
- Pacha Benidir levele Kertész Benjáminnak
- De hová lesznek a pacsirták?
- Atomerőművek üzemzavarának kommunikációja
- A költő, aki szent ember volt
- Harcikutyák és megfélemlített emberek
- Politikai elit – gazdasági elit
- A parlagfű gyökerei
- Gladiátor, ne barátkozz gladiátorral!
- Producer: Steven Spielberg
- A szertelenek gyönyörű népe
- Talán a „Szegediner” mégis túlzás…
- Szavak a Gangesz partjáról
- Magaskultúra és szórakoztatóipar
- Tárca
- Tartalom és forma
- A magyar televíziózás rejtelmei
- Temető a Tisza
- Mi legyen? Legyen műhely vagy ne legyen?
- Újságlapok a papírkosárból
- Szerelem vírus
- A L’Harmattan Magyarországon
- A filmnyelv szintaktikája
- Mit szólsz hozzá, olvasó?
- A Tragédia további titkai
- Rosenthal Eszter magánügyei
- A párizsiság ragadós
- A szó kihűl
- Csak ami volt, annak van bokra…
- Ez még Brúnóhoz tartozik
- Műveljük csak kertjeinket
- A boldogság edénye
- A haladás árnyoldala
- Körmesék
- Legtitkosabb vágyaink?
- A lelket fertőző média
- Már Lakatos Menyhért sincs többé
- Derűs vagyok és hallgatag
- Ajándék ősz
- Párizsi szorongások
- Párizsba tegnap beszökött az ősz
- Téli sírkertek szele jő…
- Kislány a vérfürdőből
- Szentandrássy István rendhagyó kiállítása
- Kajla döntése
- Az európai kultúra alappillére
- Varjú nénjeink
- A vásár napja
- Vesszőparipák
- A kultúra állatkertje
- Hány ötvenhat létezik?
- Jó magyar tévé-sorozat?
- Mit hordoz a művészi kommunikáció?
- A kommunikáció további titkai
- Egy kis jeltan, vagyis szemiotika
- Egy barnakalapos úr a Práter utcában
- Miből lesz a cserebogár?
- A Hartley-féle modell
- A Hartley-modell és az emberi nyelv
- A jel jelentése a használati szabálya
- Jelölő és ábrázoló szimbólumok
- Az esztétikum megjelenése az emberi nyelvben
- A legkisebb közös nevező
- Művészet, reklám, igehirdetés, agitáció
- Művészet és tudomány dialektikája
- Két szemlélet sosem azonos, de átfedések vannak
- A tudomány és a művészet igazsága
- Zárszó
- Kertész Ákosról
- Halottjaim is...
- Apám hagyatékából
- Tanulság
- Murányi Gábor írásai
- Tarján Tamás írásai
- Dr. Bódis Béla írásai