Európai kultúra – európai modor
Azt hallottam, magyar ember számára bármilyen elképzelhetetlen, hogy például a francia televízió nem sugároz főműsorban amerikai filmeket, csak tizenegy óra után. Nem tudom, hogy a francia kultúráért felelős politikusok mit mondanak a reklámozóknak, de az is lehet, hogy Franciaországban még a reklámozók is hazafiak, számít nekik valamit a nemzeti kultúra. Lehet, hogy a francia polgár nem mind bunkó, és még a legmagasabb keresetű egyharmad is áldoz a kultúrára: könyvet vásárol (sőt, lehet, hogy olvas is!), moziba, színházba, hangversenyre jár, és az adófizető hajlandó olyan pártra is szavazni, amelyik a költségvetésből a nemzeti kultúrára is áldoz. Sőt azt is hallottam, hogy a filmforgalmazók minden amerikai vagy más külföldi filmen keresett egy FF után egy fél FF-t kötelesek a Nemzeti Filmalapba befizetni, amiből aztán a költségvetés a nemzeti filmgyártást finanszírozza, legalábbis szponzorálja.
Különös világ, magyar ember számára nehezen elképzelhető…
Az iskolában megfizetik a francia nyelvet, irodalmat, a jó modort, illemet oktató pedagógusokat, és nem vér, faj, származás alapján válik a polgár jó franciává, hanem nyelvi, irodalmi, kulturális ismeretei által.
Az is szinte hihetetlen, hogy vannak országok, ahol tudják, hogy a kultúra nem fölösleges luxus, hanem valódi társadalmi funkciója van: önismeretre, a környezet, a körülmények, a valóság ismeretére tanít, más emberek megbecsülésére, a másság tiszteletére tanít, és nem verejtékesen, kínlódva, hanem örömélményt adva, szórakozva és szórakoztatva. Sőt némely elvetemült (európai) országban azt is tudni vélik, hogy nem csak a vallás taníthatja erkölcsös magatartásra az embert, de a kultúra is, például egyszerűen azáltal, hogy minden emberi történetnek van valamiféle erkölcsi tanulsága. Ha más nem hát az, hogy az ember esendő, hogy a látszat sokszor elfödi a lényeget, hogy a jó és a rossz nem található meg tisztán a valóságban: egy személyiségen belül is, és egy társadalmon belül is arány kérdése, hogy mikor dominál a jó, mikor a rossz. Arra is a művészet tanít meg, hogy létezik kultúrált viselkedés, európai jó modor.
Na persze odaát, Európában, nem itthon, minálunk, ahol a gazdasági és politikai elit egyaránt úgy viszonyul a kultúrához, mint néhai Goebbels doktor, aki, tudvalevő, odanyilatkozott, hogy ha meghallja azt a szót: kultúra, reflexszerűen a pisztolytáskájához kap…
Így aztán Európában ma már nem igen fordul elő, hogy egy magas rangú politikus belevágja a riporter képébe, rámondja nagy közeliben a képernyőre, bele a tévénéző ámuló szeme közé, hogy miután a maguk (a riporterek) állításai közül százból kilencvenkilenc hazugság, nincs okom föltételezni, hogy pont ez az egy igaz. Aztán a következő képen már írásos dokumentumát láthattuk annak az állításnak, melyről a magas politikai méltóságot viselő (közép-keleti – nem európai) úr épp az imént állította, hogy nincs oka föltételezni, hogy igaz.
Kicsit bonyolult, de hát ez Magyarország…
A következő képen pedig a riporter kérdésére telefonon nyilatkozza a szóban forgó ügy alanya (mely ügyről az imént állította a magas politikai méltóságot viselő valaki, hogy szemenszedett hazugság), hogy bizony sajnos igaz, szánja-bánja, de nem tagadja, sőt azt sem tagadja, hogy idáig letagadta, hogy egy olyan párt képviselőjelöltje volt, amely pártot az említett magas politikai stallumot viselő nyilatkozó halálos ellenségének tekint.
(Európában ez is ismeretlen jelenség; ott az egyik parlamenti párt a másik parlamenti pártot nem halálos ellenségének, hanem politikai ellenfelének tekinti, igaz, ott az a bizonyos “demokráciának” nevezett államforma a divat, amit mi itthon nemigen ismerünk még/már.)
Önéletrajzot nem kértek Öntől, teszi föl a kérdést a riporter, de igen, hebegi ez a szóban forgó szerencsétlen, de én azt hittem szakmai önéletrajzot kell írnom, nem politikait.
Magyarországon!
Ez több, mint tájékozatlanság. Ez ordító kultúrálatlanság; éppen olyan kultúrálatlanság, mint azt mondani a tévé riporternek, hogy “mivel az Önök állításainak kilencvenkilenc százaléka hazugság, nincs okom föltételezni, hogy pont ez az egy igaz”. Amikor egy egész ország tévé nézői számára nyilvánvaló már, hogy a politikus régen tudja, hogy amit a tévé riporter kérdez – mondom: kérdez, még csak nem is állít –, az bizony igaz!
És ennek itt semmi, de semmi következménye nincs, mindenki vállat von, és úgy tesz, mintha nem látta, nem is hallotta volna. Ez ugyanis Magyarország. Nem Európa.
Persze honnan is tanult volna a magyar politikai elit európai kultúrált magatartást, ha ebben az országban az úgynevezett “elit” köszönőviszonyban sincs a kultúrával. Ebben az országban a szegények, a betegek, az öregek, a romák és a kultúra teremtői és terjesztői vannak halálra ítélve.
Ajánló tartalma:
- Kertész Ákos írásai
- Milyen a francia televízió?
- Rekviem egy TV-csatornáért
- A “harmadik utak”
- Frei Tamás információi
- Történet, mese. Epika.
- Miért illik utálni Amerikát?
- Hullámok hercege
- Azonosulni – de kivel?!
- Atavizmusok
- Kutyáim második otthona: az autó
- Globális becsapódás elhárító rendszerek
- Belmondo Szibériában
- A napkeleti bölcsek és a három királyok
- Bitó László Boldogabb élet – jó halál című könyvéről
- Én ezt megölöm!
- Brunetti felügyelő
- Nem adhattam mást, csak mi lényegem
- A szeretet oszthatatlan
- Európai nemzeti öntudat?
- Hat és fél liter benzin
- Félelem a nőktől
- Benjámin genezise
- A Gödrös mozija
- Gazdasági horror
- A fölösleges ember
- Identitásaim
- Játszunk esztétikát?
- Innováció – A szürkeállomány értéke nálunk
- Ízlések és pofonok…
- A magány jajkiáltásai
- Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet
- Kedves Maria Polcaryon!
- Attila játszik
- Miért olyan titokzatos a művészet?
- Gyémánttal érkezünk vagy kaviccsal?
- Kutyakönyv embereknek
- Miért illik utálni önmagunkat?
- Egy nagy színházi este
- Égszakadás, földindulás…
- Mezei András könyve. Emlékezz!
- Európai kultúra – európai modor
- Pacha Benidir levele Kertész Benjáminnak
- De hová lesznek a pacsirták?
- Atomerőművek üzemzavarának kommunikációja
- A költő, aki szent ember volt
- Harcikutyák és megfélemlített emberek
- Politikai elit – gazdasági elit
- A parlagfű gyökerei
- Gladiátor, ne barátkozz gladiátorral!
- Producer: Steven Spielberg
- A szertelenek gyönyörű népe
- Talán a „Szegediner” mégis túlzás…
- Szavak a Gangesz partjáról
- Magaskultúra és szórakoztatóipar
- Tárca
- Tartalom és forma
- A magyar televíziózás rejtelmei
- Temető a Tisza
- Mi legyen? Legyen műhely vagy ne legyen?
- Újságlapok a papírkosárból
- Szerelem vírus
- A L’Harmattan Magyarországon
- A filmnyelv szintaktikája
- Mit szólsz hozzá, olvasó?
- A Tragédia további titkai
- Rosenthal Eszter magánügyei
- A párizsiság ragadós
- A szó kihűl
- Csak ami volt, annak van bokra…
- Ez még Brúnóhoz tartozik
- Műveljük csak kertjeinket
- A boldogság edénye
- A haladás árnyoldala
- Körmesék
- Legtitkosabb vágyaink?
- A lelket fertőző média
- Már Lakatos Menyhért sincs többé
- Derűs vagyok és hallgatag
- Ajándék ősz
- Párizsi szorongások
- Párizsba tegnap beszökött az ősz
- Téli sírkertek szele jő…
- Kislány a vérfürdőből
- Szentandrássy István rendhagyó kiállítása
- Kajla döntése
- Az európai kultúra alappillére
- Varjú nénjeink
- A vásár napja
- Vesszőparipák
- A kultúra állatkertje
- Hány ötvenhat létezik?
- Jó magyar tévé-sorozat?
- Mit hordoz a művészi kommunikáció?
- A kommunikáció további titkai
- Egy kis jeltan, vagyis szemiotika
- Egy barnakalapos úr a Práter utcában
- Miből lesz a cserebogár?
- A Hartley-féle modell
- A Hartley-modell és az emberi nyelv
- A jel jelentése a használati szabálya
- Jelölő és ábrázoló szimbólumok
- Az esztétikum megjelenése az emberi nyelvben
- A legkisebb közös nevező
- Művészet, reklám, igehirdetés, agitáció
- Művészet és tudomány dialektikája
- Két szemlélet sosem azonos, de átfedések vannak
- A tudomány és a művészet igazsága
- Zárszó
- Kertész Ákosról
- Halottjaim is...
- Apám hagyatékából
- Tanulság
- Murányi Gábor írásai
- Tarján Tamás írásai
- Dr. Bódis Béla írásai