Te jól tudod, a költő sose lódít:
az igazat mondd, ne csak a valódit,

Játszunk esztétikát?

Hát játszunk! Már csak azért is, mert mások is játszanak, például a tévében a Mindentudás Egyetemén. Jóhiszemű akarok lenni, azért beszélek játékról, mert annyi vicceset mondtak, amennyit utoljára én Szigeti József tanár úr szájából hallottam az ELTÉ-n a hatvanas évek elején – csak ellenkező előjellel.
József Attilának a mottóul választott híres két sorát még nem biztos, hogy értettem 14-15 évesen, amikor először találkoztam vele. Csak annyit sejtettem, amennyi kiderül a vers poétikájából, prozódiai hangsúlyaiból, a szöveg elemi értelméből: az „igaz” valami több és fontosabb is, mint a „valódi”.
A szocreál esztétika (nem tudom, maga Zsdanov elvtárs találta-e ki vagy a mi Révai Józsefünk, esetleg – szégyenszemre – Lukács) szerint a szocialista realizmus azt jelenti: ne azt ábrázold, ami van, hanem azt, aminek lennie kell. Ami lesz. Ami a történelem méhében készülődik. Ez akkora baromság mint ide Lacháza. Mi lesz, mi készülődik a történelem méhében? Ki tudja?! Ki álmodhatta az ötvenes években, hogy a Szovjetunió a nyolcvasas évek végén széthullik?! A jövőben éppen az izgalmas, hogy még csak nem is sejthető. Sem a tudósok, sem a sci-fi fantazma-gorok nem tudhatják, bármily ügyesen hosszabbítják is meg a jelen tendenciáit. A fönti elmélet alapján születik az arcátlan – s ezért hiteltelen, kontra-produktív – pártpropaganda.
Az „igaz” a dokumentumhoz képest sűrítmény. A valódi, megtörtént dolgok szerkezete. Több, mint a jelenség: a jelenség mögött a lényeg!
Gondolom valamennyien láttuk Andzrej Wajda Csatornáját. Tudjuk (dokumentált), hogy voltak a csatornában túlélők. Kintről segítették őket. De a Wajda filmben nincs túlélő, mind egy szálig mindenki elpusztul. Ez a varsói fölkelés lényege. Lényegileg elpusztult mindenki. A hősök is, és azok is, akikkel csak megtörténtek a dolgok. Akiket a törvényszerű események csak belesodortak a halálba. (Lehetséges? Hogyne! Belefér a valóság szerkezetébe? De még mennyire!)
Ezt akartuk mi (a neveket egyelőre elhallgatom) egy ötvenhatos filmmel is, amelyben vállaltuk, hogy nem lépünk ki a kamasz-hősök tudatából. Nem az a valóság, amit a forgatókönyvben leírtunk (voltak túlélők, voltak, akik megúszták), de ez a lényeg. A történelmi igazság a teljes bukás, az, hogy minden gyerek, aki fegyvert fogott, odavész. (Lehetséges? Hogyne! Belefér a valóság szerkezetébe? De még mennyire!)
Nem mertük végigvinni, mert mindenki úgy érezte, mi vagyunk a kegyetlenek pedig a világ (volt) kegyetlen. Azonkívül Wajda megelőzött, ám fölfogható lett volna a megoldás Wajda idézetként is, és akkor esztétikailag igazolt lett volna, ha nem is eredeti.
Valamennyi fölkelő halála azért is „igaz”, mert kifejezi a múlt század történelmi eseményeinek a lényegét. A XX. században minden megtörténhetett. Az első világháború – az állóháború – húsdarálója. Közben az örmény genocídium. Paranoiás, tömeggyilkos diktátorok. Lenin. Sztálin. Hitler. Bombázások, atombomba. Holocaust. Összesen ötvenkétmillió halott. GULAG. Kínai kulturális forradalom, Vietnam, Pol Pot és a vörös khmerek. Bosznia és Koszovó. Muzulmán fundamentalisták terrorháborúja.
Mindezt a sok dokumentálható valódi eseményt egy nagy fiktív tömegmészárlás fejezné ki igazán, ahol senki sem marad életben.
A „valódi”: az élet. A tudatunktól függetlenül létező objektív valóság. Az „igaz”, az esztétikai értékű kommunikációs szimbólum, amely rögzíti, hordozza, kifejezi, interperszonálissá teszi a valóság tükröződését a szubjektív (perszonális) tudatban.
Igen. Ezért az „igaz” sűrítmény. Túlzás. Általánosítás a különösség szintjén. Ahogy egy piktogram vagy egy régi hieroglifa is 1.) absztrakció és mint ilyen: leegyszerűsítés, 2.) sűrítmény. Esszencia.
Harmadszor távlati ábrázolás. Madártávlat, térkép. Ahol elvesznek a részletek, de kirajzolódik és áttekinthető lesz a struktúra.
No, ennyi elég lesz mára esztétikából. Köszönöm az olvasó figyelmét.