Kertész Ákos

(Budapest, 1932) író, filmdramaturg. 1950-ben érettségizett. Karosszérialakatos lett az Ikarusz Karosszéria- és Járműgyárban, 1954-től az V. sz. Állami Autójavító Vállalatnál. 1961-1966 közt állami ösztöndíjas magyar-népművelés szakos egyetemi hallgató volt. 1966-ban filmdramaturg lett a Mafilmnél. 1972-ben, 1984-ben és 1992-ben József Attila-díjat, 1990-ben Az Év Könyve jutalmat, 1991-ben a Művészeti Alap irodalmi díját kapta, 2006-ban a Táncsics Alapítvány Életmű-díját, 2008-ban a Kossuth-díjat kapta.

Kertész Ákos nem tartozik és sohasem tartozott egyetlen irodalmi klikkhez sem. Kimozdíthatatlan a tengelyéből, saját morális értékrendjéből, ezért egyetlen sorát sem kell szégyellnie, mindig úgy dolgozott, hogy nyugodtan nézhessen a tükörbe.
Kiskamaszként élte végig a második világháborút, a nácizmust, a holokausztot és Budapest ostromát. Aki tizenkét évesen rajta van a halállistán, és csak az ő leleményén, önállóságán, igazolvány hamisító tudásán és kézügyességén múlik, hogy a hóhérai nem találnak rá, és aki több hullát látott, mint amennyi futball labdát más gyerek, az elég érett kölyökké válik tizenhárom éves korára, a fölszabadulása idejére.
Bár erről az időről, 1944-45-röl csak egy regénye született, mégis ez az élmény határozta meg egész írói szemléletét: igazságérzetét, konok ragaszkodását a demokráciához, empátiáját és szolidaritását az üldözöttek, elnyomottak iránt; toleranciáját és az erőszaktól való undorát, alapvető rasszizmus ellenességét, ami nem csak az antiszemitizmus elitéléséig terjed.
Pályatársaihoz képest későn, huszonhárom, huszonnégy éves korában kezdett írni, eleinte inkább a film érdekelte. Első novelláskötete után (1962), kész epikusként, érett regényíróként lép a színre teljes fegyverzetben a Sikátorral 1965-ben. Sok kritikusa a hat évvel később megjelenő, és a nagy sikert meghozó Makrát tekinti revelációnak, de ezek nem figyeltek jól a Sikátorra. Sikátor nélkül nincs Makra.
Három regénye, a Sikátor a Makra és a kilencvenben megjelenő Zakariás több szempontból is trilógiának tekinthető (utólag, persze, mert Kertész nem annak szánta őket). Rokon a főhős személyisége, alkata; valamennyien moralisták, valamennyien szinte genetikusan intelligensek, a hat elemis parasztgyerek, az ipari tanuló iskolát végzett szakmunkás és a diplomás művész-értelmiségi egyaránt. És rokonságot mutat mindhármuk kisebbségi helyzete, diaszpóra-léte.
A Sikátor hőse paraszt a melósok között, vidéki gyerek a nagyvárosban. Makra idegenszerű külsejével, délszláv őseivel a túlméretezett kiscserkész tisztességével, moralitásával szintén kilóg a saját közegéből. Autonóm alkatát a magánytól félve nem meri vállalni, inkább elbújna a tömegben, csakhogy az autonómia hiányába belehal. Zakariás a túlzottan is asszimilálódott zsidó, aki állandó identitászavart érez, zsidó-e vagy magyar, sőt: munkás-e (hiszen harminc éves koráig fizikai munkás volt) vagy művész-értelmiségi. És mindhárman igyekeznek – eredménytelenül – beolvadni, eltűnni, asszimilálódni a többségi közegben. Vagyis mind a három regényben világméretű, globális érvényességű problémát boncolgat, anélkül, hogy kilépne a magyar valóságból.
Kertészt indulásakor kinevezték munkásírónak, ami ellen folyamatosan tiltakozott. Ő emberekről ír, akik történetesen munkások – mondta. Élete legfogékonyabb tizenkét évét töltötte el a nagyiparban, szakmunkásként, ezt a világot jól ismeri. Ennyi.
A rendszerváltás óta két megjelent publicisztikai- és esszékötete mellett is hatalmas publicisztikai életművet produkált. Folyamatosan dolgozik, regényei, forgatókönyvei mellett megújította saját kisregény- és novellaírói műfaját.

Kertész Ákos írásai