Pacha Benidir levele Kertész Benjáminnak

Már több, mint három hónapja élünk az új lakásban, de a leveleink nagy része még a régi címre megy. Tudniillik – csak a példa kedvéért – ha van egy Hivatal Magyarországon, annak négy részlege van. Vagy öt… Na most az ember mind a négy részleggel levelezésben áll, és megpróbálja bejelenteni egy központi számon a címváltozást. Ilyen kérem nincs! Hát mi van? Mind a négy (vagy öt) részleget külön-külön föl kell hívnom, hogy bejelentsem? Hát sajnos… Na jó. Csakhogy egy részlegnél is van négy (vagy öt) menedzser, ügyintéző, munkatárs stb. Ha egyiknél bejelentem a címváltozást, a többi még nem tudja. Az Internet már összeköti ez én komputeremet Wellingtonnal (Új Zéland fővárosa). De a Magyar Gumicsont Hivatal II/b. részlegénél, Kabócza Lajos és a vele szemben ülő Bakócza Lujza ügyintézők számítógépeit még nem képest a hazai informatikai technológia összekötni…
Ezért hát meglepett, amikor szabályos levél érkezett az új cí-münkre Párizsból, de nem a feleségemnek, nem is nekem, hanem Benjaminnak. Benjamin ugyanis kutya. A mi kutyánk, kutyául szólván: a mi falkánk tagja.
Adresse: Kertész Benjamin Királyok útja 190 I. 6. Buda-pest, 1039 HONGRIE
Expediteur: Pacha Benidir 13 Rue J.H. Mansart 92600 ASNIÈRES FRANCE
Kedves Ben, kellemes sétákat kívánok az új lakóhelyeden, remélem találsz kis barátnőket. Nosztalgiával gondolok azokra a napokra, mikor még ketten voltunk, jól megfértünk, ugye? Nem úgy mint ezzel a két beképzelt fajmacskával, akik azt hiszik, hogy mert ők puha, bélelt kosárban pottyantak a világra, én meg egy romházban, ők már különbek nálam. A Poucko folyton verekedne, a Rhamses pedig szerintem (köztünk legyen mondva) ferde hajlamú… Mindig nyalogatni akar, meg hozzám simulni! Mit csináljak, el kell őket viselnem. Boldog ünnepeket és sikeres gazdag újévet kívánok neked és a gazdinak és a kedvencednek, az Évikének. Puszi és szimatolás Pacha.
Mi is puszilunk és legjobb kívánságainkat küldjük Poucko és Rhamses.
Pacha a mi Macskás Tantink, Ágika macskája (Ágika Párizsban él, a feleségem legközelebbi rokona), és egy fölújításra ítélt romos ház előtt találkozott a macskával vagy tizenkét éve. A kölyök nem volt több három hónaposnál, és egy kifejlett német juhásszal állt élet-halál harcban. A kutya orra már a kis dög karmaitól csupa vér volt; a gazdái, tíz év körüli gyerekek, azon tanakodtak, hogyan adják be otthon a Mamannak a „balesetet”.
Ágika remélte, hogy a macska legközelebb nem lesz ott, de ott volt. Olyan mocskos volt, hogy a szőrén szinte cementpáncéllá keményedett a sár. Csak egy kicsit megmosdatom… – gondolta Ágika.
Te csak ne mosdasd meg, mondta a férje, mert akkor nem szabadulunk tőle soha. Ismerlek… De nem, isten bizony, csak egy kis mosdatás, és már dobom is ki! A kóbor kandúrkölyök, két nap múlva elfoglalta a teljes lakást, akár egy hedonista keleti kényúr. Mint egy török pasa.
A másik kettőt, Pouckót és Rhamsest örökölte Ágika. A lánya vette az unokájának, de – szokás szerint – nem volt, aki foglalkozzon velük. Legutóbb pedig Benjamint nem bírtuk dajkaságba adni sehová, hát bevágtuk a kocsiba, és meg sem álltunk Párizsig.
Benjámin kocsi-bolond volt mindig, az utazást hallatlanul él-vezte, de Pacha már némi aggodalommal töltötte el. Az öreg kandúr is gyanakodva fogadta a kutyát. De azután hallatlan intelligenciával vették tudomásul a kényszerű együttélést, elegánsan kikerülték egymást, konfliktusnak nyoma sem volt közöttük. Egy év múlva, amikor Ágikánál már ott tanyázott Poucko és Rhamses is, megismétlődött négyük között a már ismert kultúrált és méltóságteljes viselkedés.
Sok jó állat kis helyen is megfér.
Büszkén és kicsit szomorúan figyeltük őket – arra gondoltunk, mikor tanulnak már, ha nem is etikát, de legalább némi etikettet a vadállatoktól az emberek.