Párizsba tegnap beszökött az ősz

De ezt itt nem kell szó szerint venni. Párizsban idén egész nyáron át egyfolytában ősz volt: hideg, szeles, esős, abszolút ronda idő, úgy látszik, a fölmelegedés, az aszály, az elsivatagosodás csak a Kárpát medencére érvényes, Nyugat Európára nem. Öt napig voltunk Párizsban és vittünk magunkkal két gyönyörű, tiszta, verőfényes kora őszi napot Magyarországról.
Feleségem, Éva, a nagy organizátor (ma ezt színtelenebbül „menedzsernek” mondják), két ankétot szervezett meg nekem, vagyis inkább a franciára fordított regényeimnek, a Tisztesség árának és a Makrának.
A Magyar Intézetben a Makra párizsi bemutatóját tavaly őszről tavaszra, aztán meg májusra halasztották azzal, hogy addigra lezajlanak a választások. Fél éves kemény szervezőmunkával sikerült a bemutatót arra az órára időzíteni, amikor Royal és Sarkozy tévévitáját közvetítették. Az eredményt kis fantáziával bárki elképzelheti. De!
Jean-Pierre Frommer (neve ellenére magyar eredetű francia) ott volt, és úgy határozott, hogy csinál az ő csapatával, a Mardis hongrois-val egy igazi ankétot ősszel. Többek között erre voltunk hivatalosak. A Mardis hongrois-nak külön helyisége nincs, egy belvárosi kávéház előterében tanyáztunk hosszú asztalnál, amivel akadályoztuk a vendégek ki-be menő forgalmát, de ez szemmel láthatóan senkit sem zavart. Elnézően kerülték ki a hangos társaságot, akik néha valami nagyon fura idegen nyelven is megszólaltak fehér ember létükre, ami semmilyen ismert nyelvre nem hasonlított. Mi lehetett, rejtély…
A beszéd eleinte franciául folyt, engem fordítottak, de itt szinte mindenki jól beszélt magyarul is. A hangulat vidám volt, mondhatni harsány, engem jóízűen provokáltak (sok humorral!), s én jókedvűen álltam elébe. Ott volt a fordító, Kassai György, a kiadó, Jerôme Martin gyönyörű iráni barátnőjével, két újságíró hölgy, barátságok alakultak, filmes kapcsolatok, van rá sansz, hogy a Tisztesség árából francia film legyen.
A másik ankét Sait Germain en Laye-ben, egy csodaszép Pá-rizs környéki kisvárosban volt, itt áll a palota, ahol XIV. Lajos született. (Nem állt – áll. Teljes pompájában!). Mi pedig napsugaras indián nyarat hoztunk a franciáknak arra a vasárnap-ra.
Mert ez afféle „vasárnapi iskola”. Párizsban és a környéken élő magyar fiatalasszonyok, kismamák, anyukák szervezték meg, Krisztina Ginsztler-Bertrand és Hajnalka Boulet-Stefan azért, hogy a gyerekeik ne felejtsenek el, illetve tanuljanak meg magyarul, ápolják a gyökereket, kapjanak kedvet a magyar kultúrához, a dalokhoz, táncokhoz, népi játékokhoz, később irodalomhoz, az óhaza értékei közül azokhoz, melyekre majd büszkék lehetnek.
És amíg a gyerekek gyakorolják vagy tanulják a magyar szót, az anyukák (de férfiak is szépszámmal), valamilyen magyar vonatkozású kulturális eseményt, előadást, művész találkozót, franciát, magyart egyaránt rendeznek maguknak a Vasárnapi Szalon keretében, azon a héten éppen a Makra francia fordításáról volt szó, vendégül látván a szerzőt és a feleségét, a nagy organizátort, akinek nem kis része volt az ankét létrehozásában.
A párhuzamos gyerekprogrammal sok meghitt melegség sugárzott át a kicsi előadóterembe, de amivel minden francia rendezvény elüt minden magyar hasonlótól: a gyerekek nélkül is derű, vidámság, pezsgő, friss szellem uralkodott, semmi nyafogás, komorság, búval béleltség, semmi „fagyos lehelet és hullaszag”.
Ha eddig nem értettük teljesen, most megérthettük Adyt.