Ami több mint hiba
- Margószéli jegyzetek az ellehetetlenített 1956-os Intézet kiadványairól -

Dicsérni jöttem, s nem temetni.
Függetlenül attól, hogy az 1956-os Intézetnek sikerül-e legalább annyi pénz szereznie, hogy túlélje az előtte álló három és fél szűk esztendőt vagy a rendszerváltás utáni demokrácia szégyenére a szellemi előd, az 1959 és 1963 közötti brüsszeli Nagy Imre Intézet sorsára jut, most, e keresztútnál annyi mindenesetre megállapítható: tudományos szempontból lenyűgöző teljesítményt regisztrálhat majd az utókor.
Az 1990-ben társadalmi szervezetként alakult intézetet ugyanis az ott folyó kutatómunka és az általuk gondozott, névjegyükkel ellátott kiadványok minősítik. Az országgyűlés 1999-es költségvetési vitájához „hozzászólva” az intézet két napilapban hirdetésben adta közre kilenc esztendő könyvpublikációs jegyzékét, s ha valaki csak egy kicsit is objektív próbál maradni, annak számára a jegyzék olvastán a politikai indíttatású vádak luftballonként pukkannak szét. Egy szűk évtized alatt több mint ötven – szinte kivétel nélkül megkerülhetetlen –, példamutató szakszerűséggel gondozott, tudományos- és forrásértékű kiadvány: ez az igazi mérleg.
Az alábbiak csupán emlékeztető margójegyzeteket fűzök az 1956-os Intézet elmúlt két esztendőben megjelentetett 12 kötetéről.
Pártok. Válogatás 1956-os pártvezetők visszaemlékezéseiből. Az intézet csirájának is tekinthető az Oral History Archívum, amely 1985-ben, a legalitás határán látott munkához: megszólaltatni, s magnóra rögzíteni 56 még élő tanúinak emlékezéseit. Az életútinterjúk száma az ezerhez közelít, a forradalom történetének feltárásánál az OHA-interjúk a magára valamit adó kutatók számára kikerülhetetlenek. A „Pártok” (egy sorozat harmadik köteteként) azon interjúrészleteket szedte egy csokorba, amelyek alapján nem csak a szakemberek, hanem csupán az érdeklődő olvasók is árnyalt képet kaphatnak arról a kísérletről, melyet a történettudomány a többpártrendszer megteremtéseként regisztrált.
Ferencváros 1956. A „pesti srácok” nem könnyen megírható történetének egy darabja ez az Eörsi László által írt, szerkesztett, s még korántsem befejezett munka, amelynek előzménye a Tűzoltó utcai felkelők története már megjelent, folytatása, a Corvin közieké még kutatás alatt áll.
Forradalom a bölcsészkaron. A kötet az intézet két fiatal munkatársának Beck Tibornak és Germuska Pálnak ígéretes tanulmánya, az első tudományos, s folytatást ígérő feldolgozása a címben jelzett témának.
Fél évszázad Lengyelország történetéből. 1939-1989. Az Andrzej Paczkowski történész nevével fémjelzett monográfia azon túl, hogy kimerítően tárgyalja az 1956-os magyar-lengyel kapcsolatot is, a korszakhatár kitolásával egyben jelzi az intézet nyitását is.
Rendőrségi napi jelentések. 1956. december 13 - december 31. A Belügyminisztériummal közös forráskiadvány 2. kötete, amely a vidék forradalmának megismeréséhez nyújt nélkülözhetetlen adalékokat, miközben a forradalom „rendőri” szempontú - ezidáig hét lakat alatt őrzött - krónikája a hatalom zavarodottságát is pontosan tükrözi.
Emlékművek 56-nak. Ez a könyvészetileg is igen mutatós kötet azon túl, hogy közzéteszi a forradalom és szabadságharc emlékét külföldön és Magyarországon négy évtized során felállított köztéri műalkotások legteljesebb bibliográfiáját, ezen emlékművek esztétika, szociológiai és kultúrantropológiai valamint politikatörténeti elemzését is adja a szerző, a művészettörténész Boros Géza.
Tánczos Gábor-emlékkönyv. Az intézet majd’ 56 kiadványa közül minden bizonnyal a leglíraibb összeállítás, főhajtás a Petőfi Kör alapító, működtető spiritus rectora, a párgai letartóztatások ellen tiltakozó 1979-es Charta aláírása után öngyilkossá lett besorolhatatlan foglalkozású, integráló személyiség emléke előtt. Az Ember Mária és Hegedűs B. András szerkesztette vegyes műfajú könyv Tánczos elfeledett, illetve sosem publikált (publikálhatott) írásainak közzétételével egyben figyelemreméltó esszéírót is avatott - sajnálatos módon csak utókori rehabilitációként.
Koncepciós per a Független Kisgazdapárt szétzúzására – 1947. A Csicsery-Rónay István és Cserenyey Géza szerzőpáros Nagy Ferenc miniszterelnök közeli munkatársaként nemcsak szemtanúja volt a történteknek, de érintettje is: a kommunista térhódítás elől mindketten emigrációba kényszerültek. Kötetük azonban nem emlékirat: tanulmány- és dokumentumkötet, ismert illetve ez alkalommal első ízben publikált iratok elegye, amely az eddig ismereteket számos kérdésben tovább árnyalja.
Losonczy Géza 1917-1958. Kövér György történész életrajza a Nagy Imre-per áldozatairól kiadott, illetve megjelentetni tervezett nagymonográfiák sorába illeszkedik. Az 1956 utáni történésznemzedék tabukat nem igen ismerő megközelítésével e nagyívű, alapos munka talán az intézet megbízott igazgatójának, Rainer M. Jánosnak a korábban közzétett Nagy Imre életrajzához áll a legközelebb.
A fordulat évei 1947-1949. A tartalmában és megvalósításában is reprezentatív kötet méltó méltatását lásd a Könyvhét ez év október 22-i számában, Nyerges András A ferdület évei című írásában.
Az egykori állambiztonsági szervek és azok iratai Németországban és Magyarországon. A múlt esztendei, a címben jelzett témában Budapesten rendezett konferencia emlékeztető jegyzőkönyve. A tanulságokban gazdag előadások leginkább arra keresik, követelik a választ: a rendszerváltást követően miért nem lehet még mindig a miénk a múltunk.
Évkönyv 1998. Az intézet 1992 óta hatodik alkalommal jelenteti meg műhelynaplóját. Az idei bemutatóra már a politikai indíttatású parlamenti döntést követően került sor. A főigazgató Litván György meg is jegyezte: „előrelátóak” voltak, amikor az októberre tervezett kiadványt „elcsúsztatták”: így a Sztálin és Európa, valamint a Magyarország és a Kreml alcímű évkönyv a korábbiaknál nagyobb, bár nem kívánt publicitást kaphat. Pedig az idei Évkönyv enélkül is szenzációsnak mondható publikációkat tartalmaz: például nemzetközi kitekintést a Sztálin-uralta kelet-európai térség országaira, vagy eddig ismeretlen dokumentumokat: Rákosi Mátyás titkos jelentéseit Sztálinnak, a magyarországi szovjet nagykövet, a későbbi pártfőtitkár Jurij Andropov feljegyzéseit 1954-es beszélgetéseiről, s az 1957-és 1965 közötti szovjet-magyar csúcstalálkozók iratait.
Ám az elmúlt hetek történéseinek fényében, ha nem is fontosabb, mostanság mindenesetre tanulságosabb az a jegyzék, amely az Évkönyv 375. oldalán kezdődik. 13 sűrűn gépelt oldalon keresztül sorjáznak az intézet munkatársainak publikációi. Ezeket böngészve a szűk évtized alatt felépített műhely ellehetetlenítése mellett döntők szándékaira egyetlen jelző tolul a tollra: gyalázatos.
Murányi Gábor