Könyvhét 2022
A Móra Kiadó
ÚJDONSÁGAI
Csokonai Attila
SZABADMATT
A MÚZSA
CSÓKJA
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
A Móra Kiadó<br>ÚJDONSÁGAI Csokonai Attila <br> SZABADMATT A MÚZSA <br> CSÓKJA Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV
Könyvhét folyóirat

A magyar Kohlhaas Mihály küzdelmei – Tóth Tibor: Elvitték, vissza nem adták című könyvéről

Laik Eszter - 2023.01.10.

Valószínűleg maga a szerző, Tóth Tibor sem hitte volna, amikor elhunyt idős rokona otthonában rábukkant a „cipősdobozokban, fiókokban, irattartókban és ládákban tartott” régi dokumentumokra, hogy 2020-ban ebből a matériából az év egyik legszebb és legértékesebb könyvét adja majd olvasói kezébe. Könyvet látszatra ne ítélj, de az Elvitték, vissza nem adták már a küllemével is felhívja magára a figyelmet, és jól is teszi. Ezt a művészien szép kivitelű kötetet kinyitva ugyanis – nagy elismerés illeti a Cser Kiadó tervezőjét – régi dokumentumok szellemét hívjuk elő. Tartalom, látvány, már-már tapintható és szagolható valóság harmóniájából áll elő maga a múlt.

A kötet a Csíkcsicsóban élő, örményszékely származású Szebeni család történetét dolgozza fel, mégpedig azokra a fennmaradt dokumentumokra felfűzve a szereplők sorsát, amelyekre Tóth Tibor rálelt ama bizonyos ládikákban. A szerző nemcsak hogy olvasmányosan, közvetlen hangon, a történelem fanyarságához illő humorral szól az olvasóhoz, de filológiailag kifogástalan pontossággal adja közre a korabeli dokumentumokat, melyeknél sokszor a legapróbb részletben bújik meg a legsokatmondóbb mozzanat, vagy épp a csattanó.

A családtörténet első „igazi” főszereplője az 1876-ban született kereskedő-vállalkozó családfő, idősebb Szebeni Antal, mellette felvonulnak a lapokon többek között fia, ifjabb Szebeni Antal és felesége, valamint „Tóni” testvérei, Mária és Piroska életútjának jelentősebb fordulatai is. Piroska volt az a bizonyos gondos rokon, aki a könyv alapjául szolgáló leveleket, iratokat mind elrakosgatta – nem más ő, mint Tóth Tibor anyósának anyai nagynénje. Ez még imponálóbbá teszi a szerző által elvégzett munkát: még csak nem is saját felmenői múltjában kutatott, hanem egy számára voltaképp „idegen”, bár kedves rokon hagyatékában. „Pityu néni”, mint kiderül, igazi kedvence volt a családnak, jó okkal. A rátermett, életre való, cserfes-kedves egykori leány megőrizhette báját idős korára is, de már az is sokatmondó, hogy megsejtette a jelentőségét ezeknek a mások szemében vélhetően értéktelen régi iratoknak. És ami mindebből előáll, az valóságos regény. Szépirodalmi mércével mérve is. A Szebeni családon keresztül-kasul átszántott a történelem; igaz meséjük ezrek sorsát testesíti meg, egyszersmind egyedi és megismételhetetlen sors. Oly korban kezdődik ez a „mese”, amikor még fel sem merült a fiúkban, hogy ne apáik mesterségét vigyék tovább, amikor nem az egyén sikerei, hanem a család és a közösség fennmaradása volt a tét. Ami pedig nem volt egyszerű. A Szebenieknek is annyiféle változékony rezsimmel, hatalmassággal, hivatallal, elöljáróval, törvénnyel, rendszabállyal kellett megküzdeniük, hogy az ember a levelek és iratok között lapozgatva azon tűnődik, volt-e egyáltalán két nyugalmas napjuk az életükben. Bizonyítványokból, leltárjegyzékekből, kérelmekből, értesítésekből, elszámolásokból és Tóth Tibor ezekhez írt fordulatos, tényfeltáró történeteiből bontakozik ki a szemünk előtt a dráma. Például idősebb Szebeni Antal öccséről, a halk szavú, visszahúzódó, szellem embere jogászhallgatóról, akit 1914-ben elvisznek katonának, és a végzete szinte „borítékolva” van az évszámokban: nem sokkal bevonulása után főbe lövi magát, katonatársai találnak rá. Aztán mintha egy kicsit az ő sorsát ismételné unokaöccse, ifjabb Szebeni Antal, a gyengécske testalkatú, beteg szívű fiatalember, aki a katonaságot ugyan átvészeli (immár egy világháborúval odébb), de egy képtelen aranybeszolgáltatási vétség miatt – saját rokona jelenti fel – büntetőtáborba viszik, s az itt szerzett komoly vesebetegségbe később bele is hal.

Hasonlóképpen megdöbbentő végigkövetni a Szebeni család birtok- és vagyonfogyatkozását, amelynek szimbolikus mondata a könyv címe, miképpen szimbolikus maga a történet is: 1939. szeptember 9-én a Román Királyi Hadsereg katonái lefoglalják a vegyeskereskedést, fatelepet és egyéb vállalkozásokat üzemeltető id. Szebeni Antal két lovát, azokról nyugtát nem adnak, csak egy ígéretet vetnek oda, miszerint bizonyos határidőig majd visszahozzák a lovakat. A következő év tavaszán id. Szebeni Antal, azaz mondhatjuk, a magyar Kohlhaas Mihály elkezdi járni a maga kálváriáját, hogy visszaszerezze igazságtalanul elzabrált lovait, s a második bécsi döntés után még egy igazolást is kicsikar a csíkcsicsói jegyzőtől, aki aláírásával hitelesíti, hogy a lovakat „elvitték, vissza nem adták”. Olyannyira nem, hogy évek múlva már szóba sem állnak az ügyéért kitartóan küzdő Antallal. Nem kevésbé megrázó az a leltár, amelyet szintén hősünk készített a háború végén, miután a Vörös Hadsereg katonái kipucolták farkaslakai vegyeskereskedését. A mai vásárlóerőre átszámítva mintegy 16 millió (!) forintot érő árukészlet – fogalmazzunk így – ment a levesbe. A történelem nagy, közös üstjébe, ahol aztán húsz év múlva a Szebeni család maradék földdarabkája is végezte. Az utolsó dokumentum, amelyet a kötetben láthatunk, szintén egy igazolás. Ezt az apja öntudatosságát és gerincességét öröklő ifjú Piroska kérte ki 1965-ben a csicsói termelőszövetkezettől, miután beadni kényszerült megmaradt két hektárjukat is a közösbe, s azt kérte igazolni a gépelt cetlin, hogy a téesz felé semmi tartozása nincs, de nem is tagja annak.

Laik Eszter

Tóth Tibor: Elvitték, vissza nem adták. Örményszékely történet
Cser Kiadó, 212 oldal, 3995 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



2022/4. számTandori SzubjektívSzabadmattÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsony
Belépés