Vidám családi kötettel ünnepli Lackfi János a kerek évfordulót, amiben kicsit mindenki magára ismerhet, akár családban él, akár nem. Rohanó világban rohanó család, őrült nyelvi kavalkád, sok szellem és humor jellemzi a Nevető családfa című versválogatást, amely az 50. születésnapra jelent meg a Móra Kiadónál.

– Te, feleséged, Júlia és a gyerekeid állnak a válogatás középpontjában, azaz Simon, Margit, Dorottya, Johanna, Ágnes és Julianna.

– Az a cél, hogy a családon belüli színes, kaotikus, pörgős életet megmutassuk. Akad itt minden, hajügyek és szőrarcú apafej, macskakövön rázkódó biciklizés, törpeóriás és óriástörpe, szerelmes szomorgás, magánydal, orrbefogás Bargittal, felforrt hűtővízű Skoda, lopós bácsi és nyári havazás. A gyerekek éppolyan lendülettel ugranak bele a „hullaházasdiba”, mint a csatázós, légyvadászós vagy cserebogárgyűjtős mulatságokba. Tudják, hogy az ember élőlény és halólény, kíváncsiak a létezésre minden gusztusos és undi velejárójával együtt. Vérre menő csetepatékat vívnak a családban és a világban betöltött helyükért, ki legyen királylány, ki legyen Szupermen, ki pedig szem meggy anyuka sütijében. Ebben a kavargásban a szavak is fejreállnak vagy őrült táncot járnak. Apukám susogós herceg, anyukám lila láng, serceg, nagyanyám szöszölős kotlós, nagyapám trolibusz, pótlós. Temetőkáposztát látunk temetőkápolna helyett. Azért van a marhának bajusza, hogy levágják, ha-ha-ha. A szív motorozik, miközben az ész alszik. És létezik olyan nap, hogy szerdő, amikor lábra kel az erdő. Egy földön járó égi huligán, akkor még a csókvonzó rúzst is feltalálhatja…

– Külön-külön már megjelent itt-ott a versek jó része, de születtek újak is.  Olvastam egy cikkben, hogy gyerekeid kamaszkorukban gyakran cikinek érezték, hogy a hisztiről vagy a fiúvécéről ismerte őket az ország, de ma már megbékéltek vele és hozzád hasonlóan humorral kezelik.

– A kamaszkor sérülékeny állapot, joggal szégyellték „kicsis” arcukat, miközben „nagyos” énjük formálódott. Olyan ez, mint a családi fotónézegetés: „Jézus, hogy néztem ki! De ciki, hogy szerethettem ezt vagy azt a hajat, énekest, pólót?” Aztán ahogy érik a személyiség, fontosak lesznek az esendő emlékek is. Hozzánk tartozók.

– Ez a kötet is Molnár Jacqueline rajzaival jelent meg a Móra Kiadónál. Sok közös könyv van már mögöttetek.

– A Kövér Lajos színrelép című regényem volt Jacqueline életének első illusztrációs munkája, a mostani kötet pedig a tizenhatodik közös művünk, ha jól számolom. És ő a magyar gyerekkönyv-szakma elismert, nagy alakja. Robbanékony, sistergős, szeretetteljes, groteszk világát rettentően élvezem. Alkata hasonló az enyémhez, ha eszébe jut egy teljesen újfajta képi megszólalás, pillanatig sem habozik, belevág… Csodák születnek ebből.

– A kerek évfordulók mindig számvetésre, visszatekintésre sarkallják az embert, ezt te meg is tetted: Számtan címmel írtál egy alkalmi verset, amelyben számszerűsítve megjelenik költői, műfordítói, tanári és cikkírói teljesítményed. 64 könyv, kétezer vers, legalább ezer próza és interjú, 8 dráma, 38 kötet műfordítás legalább 300 szerzőtől, 17 évnyi folyóiratszerkesztés. És persze a nagycsalád, meg számtalan utazás a világ minden táján. Mire vagy legbüszkébb, mi okozta a legnagyobb örömöt?

– Az első covid-periódus alatt hála töltött el, mert végiggondolva a dolgokat rájöttem: annyi szeretetet, örömöt, élményt kaptam már, hogy több életre elég. Meg is halhatok. No, nem erre készülök, tele vagyok tervekkel, most is regényen dolgozom. Ám a teljesség érzete meglegyint. Van százötezer Facebook-követőm. Négy kontinensen jártam, jöttek ki könyveim angolul, franciául, vietnámiul, szlovákul, bolgárul. Összesen százhúszezer magyar felnőtt és nyolcvanezer gyerek előtt beszéltem. Hazai író-olvasó találkozókra gurulva Suzukimmal tizenkétszer kerültem körbe a Földet. Húszezer egyetemi diák, ezerötszázszor tettem meg a Zsámbék-Piliscsaba utat. Netes Kreatív Írás-tanfolyamomnak most is kétszáznyolcvan résztvevője van. Ez nemcsak a számok bűvölete, hanem tömény élet, tömény irodalom.

– Hogy éled meg a hírnevet, azt, hogy mindenhol megismernek, ha belépsz valahová, és körülvesz az emberek szeretete? Egész nemzedék nőtt már fel a verseiden (nem szólva a szüleikről). És hogy viseli a család?

– Pont akkora az ismertségem, hogy még nem terhes, viszont jól esik, hogy „énekes, (mérsékelten) ifjú fiának ismer a vén Magyarország”. Sokszor kérnek szelfit utcán járva. A metrón múltkor jegyzetelni kezdtem, mire egy középkorú úr felkiáltott: „Szóval tényleg igaz, nem csak úgy mondja az interjúkban!”. Mármint azt, hogy folyton gyűjtöm az anyagot… Egy giroszozóban közös fényképet kért egy jó kiállású, magas fiatalember, megköszönve, hogy egyik versem fordulatot hozott a hitében. Általános iskolákban „tetkó-aláírást” kérnek a karjukra, pólójukra, baseball-sapijukra a gyerekek. Egy szentendrei suli informatikusa pedig dedikáltatta velem a helybeli routert (A fekete router című versem miatt). A családomnak néha sok ez már, ők nem akartak a kirakatban élni, csak a nyakukba hullott a dolog…

Szénási Zsófia
Fotó: Debreczeni Fanni

Lackfi János: Nevető családfa
Móra Kiadó, 104 oldal, 3499 Ft