A Kossuth-díjas Sándor Iván legújabb regényének története egyetlen sakkjátszma köré épül, mégis ahogy egyre tovább jutunk az oldalakon, úgy zuhanunk bele akaratlanul is a múltba, az elmúlt évszázad jól ismert történelmi eseményeibe, vagy éppen éljük újra felmenőink megörökölt évtizedeit. Mert ez a bizonyos sakkparti, maga a mindenkori élet. A frissen megjelent Szakadékjátszma hátborzongatóan hatásos szimbolikája kapcsán beszélgettem az idén 92 éves szerzővel a világ korabeli és jelenlegi eseményeiről, okokról és okozatokról, használható életfilozófiákról, döntésekről és kilátásokról.

– Mi ihleti meg általában, miből születik egy-egy regény ötlete, s mi hozta ezúttal a fiúk történetét?

– Nincs pillanatnyi döntés. Kilencvenkét éves vagyok. A huszadik, a huszonegyedik század történelmi összecsapásairól, háborúiról, az elnyomásról, a hatalmi harcokról és hatásukról az emberi helyzetre vannak tapasztalataim. A kelepcékről, a válaszutakról. A szellem embereinek küzdelmeiről. Arról, hogy az ember arra is képes, hogy elpusztítsa önmagát. Regényem egyik alakja kérdezi: Mi van itt? Mi ez az egész? Ezt kérdezem én is. Próbálok az olvasó számára választ találni.

– Regényében a szűkszavúság, rövid mondatok, pattogós ritmus a jellemző. Ez a megírt játszma üteme, netán az életé vagy „csupán” feszültségkeltési eszköz?

– A nagy életjátszma ritmusa. Néha egyetlen mondatban, akár egyetlen szóban sűrűsödnek az események. Egyetlen nap történetét írom, de ebben az egyetlen napban benne vannak alakjaim, felmenőik félévszázados történetei. Mögöttük a történelem eseményvilága. Ez sűrítést kíván.

– Izgalmas a tördelése is a szövegnek. Van konkrét célja, üzenete ennek a formai szokatlanságnak?

– Nem használok írásjeleket a bekezdések végén. Kisbetűvel indítom az új bekezdéseket. Mindent egységben látok. A huszonegyedik században elveszett az egységben látás, pedig az emberi sors minden pillanatát meghatározzák a világesemények, az ország sorsa. A szülőktől örököltek, a társkapcsolatok, a célok, a kelepcék. Az egységben látást szolgálja a szövegritmus, a szűkszavúság.

– Ha a sakkjátszma lehet az életút egyfajta metaforája, akkor ki a főszereplő, Kerekes Endre ebben a szimbolikában?

– Nincs főszereplő. Együttes van, külön-külön szólamokkal, de az összhangzás közös. A három barát, miközben külön úton jár, ugyanazon a személyes és univerzális pályán jár-kel, ami az életük tér-ideje.

– Szeret sakkozni? Vagy miképpen jött éppen ez a tevékenység a könyv vezető témájaként?

– Fiatalon sakkoztam. Valóban, mint az eddigiekből kiderül, a regényben a sakk az életek játszmája.

– 92 éves idén, tulajdonképpen átélte a 20. század történelmének a nagy részét. Alkalmazta valaha az életében azt az életstratégiai elvet, amiről a regénybéli Aljechin-interjúban esik szó?

– Aljechin az első orosz világbajnok volt. A regényben egy interjúban elmondja, hogy a különböző elnyomó hatalmak hányszor internálták. A táborokban önmagával játszott. Fejben. Hat lépés világossal, hat válasz sötéttel, visszabontva mindig az előző lépésekre. Így alakította ki a képzeletbeli ellenfelek gondolkozásának struktúráját, s ebből következtetett a várható újabb lépéseire. Ez a „technika” a történelmi eseményekre is alkalmazható. Egy-egy ország, hatalom „lépéseit” nem érthetjük meg az előzmények struktúrája nélkül. Így vagyunk ezzel napjainkban is. A regényem 2019 végén fejeződik be. De az események struktúrájából az olvasó megérezheti, mi jön 2022-re.

– Bele szokta írni saját magát a szereplői jellemébe, életébe, gondolkodásába?

– A tapasztalataimat írom bele. Sokféle élethelyzetet ismertem meg. Sokféle emberi tulajdonsággal találkoztam. Ezeket felhasználom alakjaim és történeteik fordulataiban. De először kidolgozom a figurákat. Családi hátterüket, törekvéseiket. Innen vezetem tovább a sorsukat, mert bármennyi tapasztalatomat építem az úton létükbe, a sorsuk most már az ő válaszútjaik szerint alakul.

– Egyedülállóan különleges korrajz a Szakadékjátszma. Milyen érzés volt életre kelteni a regényben megelevenített időszakot?

– Ez folyamatos szembenézést kívánt az elmúlt majd száz év eseményeivel, hatásukra a mindennapokra, alakjaim sorsára: ki hogyan dönt az életkelepcékben. A regény azzal kezdődik, hogy nagy pelyhekben hull a hó. És hull-hull mindvégig. Eltakarja, ami valójában „van”. A nem látható mögé figyelve dolgoztam.

– Kerekes Endre és két barátja történetében erős az orosz vonatkozás. Mennyire ihlette meg esetleg egy következő regényét a most zajló konfliktus?

– A máról szóló esszéken dolgozom. A regényben a három barát egyike sakkversenyen vesz részt 1980-ban Moszkvában. Ellátogat a híres Taganka Színházba Csehov Három nővérének előadására. Tanúja, amint az Igazgató, akit a nagy rendező Ljubimovról mintáztam, így instruálja előadás előtt a Versinyint játszó színészt: mikor a végén megszólal a katonazene és belépsz, azt érezd, hogy nem lehet. Nem lehet, hogy mindig így, katonák között. Nem lehet, hogy a gyerekeink, az unokáink is ilyen világban nőjenek fel. És ma? 2022 tavaszán? Látjuk, hogy: LEHET. Ez a szakadékjátszma.

Kurcz Orsi
Fotó: Debreceni Fanni

Sándor Iván: Szakadékjátszma
Magvető Kiadó, 196 oldal, 3699 Ft