Vajon mit tesz egy kisfiú, aki történetesen azonos a görög mitológiából ismert Pánnal, amikor az elátkozott erdő lakói – maguk is mitológiai és hiedelemlények – megkérik, hogy hozza vissza a jókedvet az erdő bús-borongós sötét árnyai közé? Természetesen útnak indul, hogy belépjen az emberek világába és teljesítse a küldetést.  Kertész Erzsi legújabb meséjében keveredik a mese, a kultúrtörténet és a valóság. Sötétségből a fényre, történelemi időkből a jelenbe tart a kalandos utazás.  Több mint harminc – kisebbeknek és nagyobbaknak szóló – gyerekkönyvvel a háta mögött a pszichológusból lett író ezúttal a nagyovis és kisiskolás korosztálynak álmodott meg egy történetet – Káposztás Judit csodálatos, bánatos, borongós illusztrációival. Kertész Erzsi – Aranyvackor díjjal és Hubby-díjjal kitüntetett történeteinek egy része 21. századi mese egy kis csavarral, más részük vérbeli kalandregény. Olyan ikonikus és egyben ellentmondásos figurákat „keltett életre”, mint Aura vagy Kismukk a Panthera regényekből. Az elátkozott erdő című kötetről Kertész Erzsit, és a könyv illusztrátorát, Káposztás Juditot kérdeztem.

Több szempontból is különleges az új mesekönyved. Ha jól tudom, előbb volt meg az illusztráció, mint a szöveg, holott általában fordítva szokott lenni. Most dolgoztál együtt először Káposztás Judittal és ez az első könyved, ami a Móránál jelent meg.

K. E.: Egy rendezvényen beszélgettem Kovács Zsanettel, a Móra Kiadó marketing vezetőjével, és felmerült az együttműködés gondolata. Éppen ebben az időben találkoztam Káposztás Judit mesés hangulatú rajzaival, és elgondolkodtatott, milyen lenne, ha már létező képekhez írnék mesét. Ilyenre még nem volt precedens a pályafutásom során. Judit festményeinek hangulata és a karakterek nagyon megfogtak, és ő hozzájárult, hogy kölcsön vegyem a világát egy mese erejéig. Megtisztelő és kivételes helyzet volt, hogy a kiadó elfogadta a javaslatot, amikor megmutattam nekik a képeket és az elkezdett mesét, majd Bolla Eszter szerkesztővel folytattuk tovább a közös munkát.

K. J.: Noha már több mint tíz éve foglalkozom arculat- és logótervezéssel, illetve pecsétgrafikák készítésével, mindig is szerettem volna gyerekkönyveket illusztrálni. Az akvarellképek, amelyek inspirálták Erzsi történetét, a Corvin Rajziskola illusztrációs képzésén születtek meg. Készítettem egy erdei lényeket bemutató sorozatot, amiben különböző mesebeli és mitológiai alakokat vonultattam fel, Pántól és a nimfáktól kezdve a lidércen, törpéken és tündéreken át a koboldokig és óriásokig. Ezek meglehetősen borongós hangulatú képek lettek, a kékek, szürkék, feketék árnyalatai domináltak bennük, megidézve ezzel az erdők rejtélyességét, az erdei világ misztikusságát.
K. E.: Éppen ez a borongós színvilág adta az ötletet, hogy a bánat, a rosszkedv, a nyomott hangulat legyen a mese kiindulópontja, és innen indulva már az volt izgalmas számomra, hogyan találom meg az ellentétét, a jókedvet és a derűt.

Mondjuk el az olvasóknak, hogy miről is szól a mesekönyv. Adva van egy erdő, teli különféle mesés élőlénnyel, akik azt érzékelik, hogy eltűnt a jókedv és a derű az otthonukból. Az okozó pedig nem más, mint egy virágmintás otthonkában, bottal járó öregasszony. Pán, aki itt még fiatal gyermek, elindul a városba, hogy megtalálja az ellenszert, és visszahozza a jókedvet az erdőbe. Pszichológusként nyilván ismerős terep számodra az érzelmekkel való foglalkozás, ami egyébként is fontos trend lett mostanában a gyerekirodalomban. Érdekes a mesében megjelenő ellenpontozás is: a mesei hősök birodalmából megérkezünk egy mai városba, a mitikus időkből a mai valóságba.

K. E.: Állandó szenvedélyem, hogy történeteimben keveredik a mese, a fantázia és a fikció a hétköznapisággal és a valósággal. A hétköznapokból szeretek átjárót nyitni a varázslat felé. Az erdő, mint „gyűjtőhely” nagyon sok mindent elbír, számos mitológiának a gyökere, és különleges karakterek bevonását teszi lehetővé. A könyveimben rendszerint fontos szerepet kapnak az érzelmek, az emberi kapcsolatok, ebben a kötetben is ezeken van a hangsúly.

Ahogy Pán eltávolodik az erdőből és elindul a város felé, a sötétségből kilép a fényre, így a meseillusztrációk színei is megváltoznak. A kezdeti sötét árnyalatokat felváltják a sárgák, a rózsaszínek. Lépésről lépésre nyomon követhető, hogy közeledünk a mese megoldásához.

K. J.: A könyvbe kerülő illusztrációkon, a korábbi akvarellképekhez képest sokat finomítottam, kevésbé félelmetes a színvilág, barátságosabbak és viccesebbek a karakterek. A színekkel próbáltam érzékeltetni a hangulatok változását a történetben, de a város színeiben is jelen vannak a sötétebb, borongósabb árnyalatok, hiszen a szomorúság és a rosszkedv itt is felbukkan, nem csak az erdőben.

Most ismét Erzsihez fordulok. A 2010-es években, írói pályád indulása éppen egybeesett a hazai gyermek- és ifjúsági irodalom felvirágzásával. Egyre több élvonalbeli szerző és illusztrátor érezte fontosnak, hogy gyermekkönyvekben is megmutassa magát, új tehetségek tűntek fel, akik számos műfajban jeleskedtek. Mennyire volt ez a környezet inspiráló számodra, aki a pszichológia világából érkeztél?

K. E.: Csodálatos időszak volt, én is így emlékszem rá. Szerencsés egybeesés volt, hogy éppen akkor voltak picik a gyerekeim, és valósággal kinyílt a világ, amikor elkezdtem nekik mesekönyveket vásárolni. Rácsodálkoztam a sokszínűségre, ugyanakkor valahonnan a háttérből felbukkant az egóm, és felmerült bennem, hogy „én is tudnék ilyen mesét írni”. Az irodalmat mindig nagyon szerettem, fantáziám is volt, szívesen találtam ki történeteket. A gondolatot tett követte. Írtam egy történetet, és véletlenszerűen elküldtem néhány kiadónak. Néhány nap múlva több pozitív visszajelzés is érkezett.

Azonos néven alkotott egy nagy elődöd, aki éppen a Móra szerzője volt, és a legendás „csíkos”könyvekben adták ki elsősorban a magyar történelem nagy nőalakjairól szóló ifjúsági regényeit.

K. E.: Tudatosan lettem „Erzsébet” helyett „Erzsi” az első könyvemnél, a Cerkabella kiadó javaslatára, hogy ne keveredjen a két név. Kertész Erzsébet elsősorban ifjúsági szerző volt, én kisebb korosztályoknak írok. Egyébként a történelem érdekes módon engem is megtalált, már több történelmi tárgyú kalandregényt írtam kiskamaszok számára ‒ ezek jellemzően felkérésre készültek.

Szeretsz kísérletezni a műfajokkal, feszegeted a határokat, több úgynevezett „segítő” könyved és sorozatod is napvilágot látott.

K. E.: Segítő könyvet írni nem egyszerű, ismernünk kell ezek előnyeit, de a korlátait is. Tapasztalatom szerint, noha ezek a történetek rá tudnak világítani problémákra, fel tudnak hangosítani rejtett dolgokat, elindíthatnak párbeszédeket, mégis csínján kell bánni velük. A gyerekirodalom szerintem egyfajta beavatás a mese, a fantázia és a varázslat világába, ami mindenféle didaxis nélkül is önmagához viszi közelebb az olvasót. Ugyanakkor elismerem a segítő könyvek létjogosultságát, csupán nem szeretnék átbillenni velük egy olyan vállalás felé, ami túllép egy mesekönyv keretein. Az én esetemben például a Göröngyös úti iskola sorozatot is segítő könyvnek tartják, hiszen a cselekményt mindig a gyerekek konfliktusa viszi előre, de a könyv nem ad konzerv megoldásokat és recepteket a konfliktus megoldására, legfeljebb rámutat, vagy felnagyít egy-egy iskolai problémakört. Időnként tantermi keretek között szoktak vele foglalkozni a pedagógusok, iskolai könyvtárosok.

A mesekönyvek mellett – Fény Sebestyén, Kiskoala és a banda, Ludmilla, Zsebaljai időjárók – a nagyobb korosztályok felé fordultál.

K. E.: A Panthera regényekkel léptem át először a kiskamaszoknak szóló regények birodalmába, mert akkoriban viszonylag kevés volt a mai, gyerekeknek szóló kalandregény. Kedvező fogadtatása lett, mostanra már a hatodik résznél járok. Talán mondhatjuk, hogy nekem ez a kedvenc korosztályom. A kiskamasznál még jelen van a fantázia és a mese, de ahogy érik, egyre inkább a realitás érdekli. Azon a határmezsgyén járunk, ahol még lehet vegyíteni a kettőt – és én éppen ebben érzem jól magam. Néhány év múlva a mesei rész már nem annyira fogja érdekelni őket. A felnőttekhez szóló könyvemben egyébként szintén jelen van a mitikus vonal, olyan, mintha nem tudnék vagy akarnék ettől a világtól elszakadni.

Mennyire könnyű vagy nehéz a különböző korosztályokhoz szólni, a megfelelő nyelvezetet megtalálni?

K. E.: Attól függ, melyik korosztályról van szó. A Pagony Kiadó Most én olvasok! sorozatában vagy a Cerkabella Betűzgetőjében – mindkettő olvasni tanuló kisiskolásoknak készült – még a mondatok hosszára és összetettségére is ügyelni kell, itt kisebb a mozgástér, és több a gyerekek érdekében hozott szabály. A többi könyvemnél általánosságban elmondható, hogy csak akkor kezdem írni a történetet, amikor tisztán magam előtt látom, szinte „hallom” a szereplőimet, „megszólalnak” a fejemben, és „csak” annyi a dolgom, hogy lejegyzem a mondanivalójukat. A szerkesztés során kerül sor a finomításra, első körben általában leírom, ami jön, a finomhangolás, korosztályi szempontok mérlegelése egy következő körben történik.

Minden történetedben nagy hangsúlyt kap a humor, a vicc, az irónia, és igyekszel mellőzni a didaktikát – talán ez az egyik titka a sikernek. Hiszen több könyvedet is díjazták már, és megkaptad a Hubby-alkotói díjat.

K. E.: Örülök, ha így látod.Törekszem rá, hogy ne legyek didaktikus. Humorral sok minden feloldható, ezt a saját életemben is tapasztalom. A gyerekek általában fogékonyak rá, bár az erősebb iróniát nem mindenki értékeli egyformán. Eléggé karakterközpontú vagyok, ami azt jelenti, hogy gyakran előbb van meg a karakter, mint a történet. Az olvasót gyakran az viszi előre, ha sikerül egy szereplővel azonosulási pontot találnia. Judittal egyébként szülőtársak vagyunk, a gyerekeink egy iskolába járnak. Mindketten ismerjük az iskolások mindennapjait, és azonos ütemben lépünk egyik korosztályról a másikra, talán ez is segítette a közös munkát. Néha elgondolkodom, hogy egy mai óvodás gondolkodását vajon megérteném-e úgy, mint amikor a mi gyerekeink voltak kicsik, hiszen a generációk változnak. A saját gyerekeim lassan kinőnek a szövegeimből, pedig eddig ők voltak a tesztalanyok. Addig nem adtam le szöveget, amíg ők nem voltak megelégedve vele.

K. J.: A humor és az irónia engem is mindig vonzott a saját területemen. Talán ezért is vagyunk Erzsivel jó barátok. Könnyedén tudok azonosulni a történeteivel, és örömmel költöztem be hetekre az általa megalkotott világba, miközben az illusztrációkat készítettem. Mindig is érdekeltek a meseillusztrációk – tulajdonképpen egyedi tervezésű pecsétgrafikáimban is erősen jelen van a mesei vonal. Bár az elmúlt években a grafika más területein dolgoztam, nagyon boldoggá tett, hogy eljutottam ehhez a jóval koncentráltabb és összetettebb alkotói feladathoz. Sokat köszönhetek Erzsinek, nagyon jó volt ilyen szoros együttműködésben alkotni.

Mennyire örülnek vagy büszkék a gyerekeitek arra, hogy a mama ír és rajzol?

K. E.: Az én kamaszgyerekeimnek már néha cikis, ha ovis mesekönyvvel rukkolok elő. Korábban büszkék voltak rám, és talán egy kicsit még most is azok, de nem lobogtatják a könyveket az osztálytársak előtt.
K. J.: Nekem ez az első mesekönyvem, és a készülő képeket többször megmutattam a gyerekeimnek. Sokszor véleményezték az illusztrációkat, és abból is sokat tanultam. Az elkészült mesekönyv nagyon tetszik nekik, sokszor átlapozták már. Én pedig bízom benne, hogy sok mesekönyvet illusztrálhatok még a jövőben.

Kísérletező alkatként várható-e, hogy belevágsz egy igazi ifjúsági regénybe?

K. E.: Eddig nem léptem az ifjúsági irodalom területére, mert úgy érzem, hogy náluk – pont az életkorból fakadóan – van egy erős zárás, ami mögé nem feltétlenül látok be. Nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék belülről is hitelesen ábrázolni a világukat, és az őket foglalkoztató témákat. A mesében biztosabb talajon állok. A felnőtteknek szánt irodalomban megint merészebb vagyok, ismét készül egy, a fikció határán egyensúlyozó, pszichológiai témájú regényem. Nagyon sok könyvet írtam az elmúlt években, és mostanában azt kezdtem érezni, hogy érdemes lassítanom, alaposan átgondolnom, mibe teszek energiát, és csak olyasmivel foglalkozni, amit tényleg a szívügyemnek érzek. Ez a közös könyv Judittal pont ilyen, boldog vagyok, hogy megjelenhetett.

Szénási Zsófia
A képek a Corvin Rajziskolában készültek
Kertész Erzsi fotóját Rákosi Beáta készítette

Kertész Erzsi: Az elátkozott erdő
Káposztás Judit illusztrációival
Móra Kiadó, 40 oldal, 3499 Ft

A könyv bemutatójára június 16-án, vasárnap 10.30-kor kerül sor az Ünnepi Könyvhét keretében, a Vigadó téren.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/849938097168013/?ref=newsfeed

A Móra Kiadó és a Trend Kiadó ünnepi könyvheti programjai

Az elátkozott erdő

megvásárolható

kedvezményes áron

a Móra Kiadó

webáruházában

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva