Barna Imre elsősorban élvonalbeli műfordítóként, irodalmárként, korábbi kultúrdiplomataként és könyvszakmai vezetőként ismert. Most [2021. március] – hetvenedik születésnapjára – regénye jelenik meg Kérdezd meg tőle címmel az Európa Könyvkiadónál.

– Ha 1986-ban kiadott Bob Dylan-könyvét nem számítom ide, most publikál először regényt.

– A Bob Dylan-könyv az első megjelenése idején talán kakukktojásnak látszott, aztán Dylan irodalmi Nobel-díja hirtelen helyére tette azt, ami bennem mindig is a helyén volt. Az mindenesetre gyanúsan hangzik, hogy hetvenévesen publikálom első regényemet, mint afféle nyugdíjas, aki írogatni kezd. De nálam ez visszatérés. Voltam könyvcsináló, kultúrdiplomata, szerepeltem is sokat nyilvánosan, de a legotthonosabban lélekben talán mindig is az íróasztalom mellett éreztem magam. És a műfordítás mellett írtam is persze sokat. Filmekről rengeteget, tárcákat, ezt-azt. De a regény csak most jöhetett. És hogy miért csak most, arra már a regény tartalma ad talán választ.

– Huszadik századi családregény: nagyapa, apa, fiú – a főhős az apa. Munkaszolgálatosként szovjet hadifogságba „menekül”, több lágert is megjár. Évtizedek múlva a fia kutatja a vele történteket. Mennyiben szól ez a szerző saját családjáról, és mennyiben fikció?

– Az a történet, amely itt irodalmi formát ölt, mondhatni, a nyakamba szakadt. A szereplőket az életemből, a családomból ismerem. A család az én élményvilágomban zűrzavarral asszociálódott kicsi gyerekkoromtól kezdve. Története hihetetlen elemekkel és bizonytalanságokkal van teli. A három generáció tagjait például muszáj idézőjelbe tenni: az apa nem biztos, hogy apa, a fiú nem biztos, hogy fiú, és így tovább. Ugyanakkor összeköti az ő történeteiket az, amiről többek között – hogy valami nagyon nagyot mondjak – a József és testvérei szól: hogy bizonyos történetek akár generációkon át, akár évszázadról évszázadra ismétlődni szoktak…

– … a nagyapa is orosz hadifogságból tért haza az első világháború után, orosz feleséggel.

– Így van. A regényben az elbeszélőnek az apát teszem meg, aki megpróbálkozott ugyanazzal, hogy értelmezze valamiképpen a vele történteket, de kudarcot vallott. A kudarc egy kézirat formájában öltött alakot, ezzel a kézirattal pedig én – vagyis hát az, aki a könyvemben bevezeti és lezárja a Barabásnak nevezett főhős elbeszélését – már régóta kezdeni szerettem volna valamit. És a dolog egyszer csak elkezdett magától működni, letepert, maga alá gyűrt, és abban a néha már szinte mámoros élményben részeltetett, hogy van itt egy igazi történet, ami alakot akar ölteni, egy mű, ami meg akar születni. Ezt az élményt ellenpontozzák ugyanakkor azok az apa és fia közötti, sokszor egészen abszurd párbeszédek, amelyek az apa általam rekonstruált visszaemlékezését meg-megszakítják.

– A már idős apa a legtöbbször nem tud vagy nem akar válaszolni, értelmezni. „Kérdezd meg tőle”, utal folyton valaki másra, aki már rég nem él – innen a regény címe.

– Ez szoros összefüggésben van a történet egyik alapkérdésével, az identitással. Hogy ki vagyok én. Köteles vagyok-e válaszolni arra, hogy ki vagyok. Különösen nagy hangsúlyt kap ez a rettenetes huszadik században, a kényszeridentitások korában, amikor nem menekülsz, amíg nem definiálod, hogy ki vagy, és ha erre nem vagy képes, akkor voltaképpen nem is vagy.

– Háromféle identitás jöhet szóba az apa számára: a magyar, a zsidó és az orosz.

– És nem úgy, hogy is-is, mert ez túl egyszerű volna, hanem vagylagosan. Választani lehet és kell is, de ezzel sorsot is választasz. És olyan választás elé azért ritkán került valaki, mint itt, hogy zsidó munkaszolgálatos akar-e lenni, vagy a nácik oldalán harcoló katona.

– Az apa a zsidó identitást választja.

– Egy adott, sorsdöntő pillanatban, igen, de a folytatásban, az újabb és újabb szélsőséges helyzetek során aztán megint minden elbizonytalanodik.

– Volt egy másik lehetőség, hogy olyan ortodox keresztlevelet kapjon, amelyben az apja sem magyar zsidó, hanem orosz ember, és akkor nem sújtják őt a zsidótörvények, de az okmányt kiállító pópa feltétele az volt, hogy csatlakoznia kell az SS-hez.

– Ki tudja például, hogy ez történhetett-e tényleg pontosan így? Az elbeszélő mindenesetre ebben a sorsválasztó pillanatban így tudja: ha a németek ellen akarok harcolni – márpedig ezt akarom –, akkor akárki is az apám, én inkább zsidó munkaszolgálatos leszek és megpróbálok átszökni az oroszokhoz, akik nyilván tárt karokkal várnak majd. De mindent áthat ez a bizonytalanság. Az elbeszélő számára végig meghatározó elem az öndefiniálatlanság, és ez tükröződik a vele évtizedekkel később folytatott beszélgetésekben is.

– A szovjet hadifogolytáborokról kialakult sztereotípiákat árnyalják a regény erről szóló gazdag részletei. Ezek honnan származnak?

– Személyes elbeszélésekből, olvasmányokból. Találtam német hadifogoly visszaemlékezéseket is, amelyek a lebegyanyi tábor életéről szóltak, de megírta ezt a lágert például Pákh Tibor is, aki szintén itt raboskodott. Rengeteg minden hozzáférhető ma már az interneten is: fönt vannak és olvashatók például a magyar hadifogoly-újságok, és a többi. Arra már csak azért is különösen törekedtem, hogy az apró részletek hitelesek legyenek, mert a történet amúgy bővelkedik az egészen hihetetlen elemekben. Hogy például hősünket, akivel a visszavonuló német SS-katonák aknát szedetnek, ezek az SS-ek segítik átszökni a szovjetekhez. A szovjet hadifogságnak egyébként, azt hiszem, nincs túl gazdag magyar irodalma. Örkénytől A lágerek népe nagyszerű mű, de a részleteket illetően ma már szerintem nem mondható igazán informatívnak. A megjelenés idejét tekintetbe véve ezen persze nincs mit csodálkozni.

Varsányi Gyula

Barna Imre: Kérdezd meg tőle
Európa Könyvkiadó, 368 oldal, 3999 Ft