Ha létezik valaki az irodalmi életben, akinek a neve garancia a minőségre, az minden bizonnyal Margaret Atwood. A nyolcvanas éveiben továbbra is aktív szerző nem tud hibázni, ugyanolyan biztos kézzel és csalhatatlan stílusérzékkel írja szövegeit, és nem riad vissza olyan nagy horderejű vállalkozástól sem, mint a Szolgálólány meséjének folytatása – mely ugyan szerény véleményem szerint nem tudott felérni az eredetihez, azért mégis csodálatra méltó teljesítmény. A szerző hazai kiadója, a Jelenkor pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy ne feledkezzünk meg Atwood létezéséről – sorra látnak napvilágot az életmű köteteinek magyar kiadásai.

Ilyen az Elveszve a rengetegben is – egy novellafüzér, mely a magyar olvasóközönség számára Csonka Ágnes fordító jóvoltából lett elérhető. Az Elveszve a rengetegben ott folytatja, ahol a pár éve magyarul is megjelent Rendbomlás abbahagyta: a kötet első lapjain régi ismerőseinket, Nellt és Tiget üdvözölhetjük újra. Míg a Rendbomlás a fiatal Nell életét követte egészen az ötvenes évektől kezdődően, az Elveszve a rengetegben képkockáin a már idős házaspár mindennapjai elevenednek meg. A kötetben olvasható tizenöt novella fele koncentrál kedvenc házaspárunkra, a középső fejezetbe beágyazott novellák pedig teljesen különállóak – van, amit már olvashattunk is más kötetben (például a Türelmetlen Griselda, mellyel a Dekameron projektben már találkozhattunk).

A Rendbomlás történetét folytató novellák a legerősebbek a gyűjteményben. Amikor először látjuk újra a már ismert kettőst, éppen egy elsősegély tanfolyamon vesznek részt egy luxushajón, ami ahhoz kell, hogy beszédeket tarthassanak az utazáson résztvevőknek. Az idősödő házaspár azon viccelődik, hogy jóval idősebbek a tanfolyam résztvevőinél, azonban mégis fiatalabbak a hajóút résztvevőinél – vajon hogyan fog kinézni, mikor Tig a recsegő térdével leguggol, hogy elsősegélyt nyújtson egy mellkasát markolászó vendégnek? Már ez a történet is megadja a későbbiek alaphangulatát: egy hosszú házasság természetes, meghitt összetartozásának melengető pillanatait, amikor együtt lehet ugyanolyan jól szórakozni az instruktoron, és annak ellenére is még mindig a halál arcába lehet nevetni, hogy a fenyegetés sajnos egyre valósabb. A Két megperzselt férfiben Nell egykori főbérlőjükről és annak barátjáról mesél, és együtt átélt kalandjaik leírásával arról is beszél, hogy a szeretet néha a legváratlanabb szituációkban, a legváratlanabb módokon bukkanhat fel. A szeretet és az elmúlás, valamint kettejük közös metszete, a hiány a fő témája ennek a gyűjteménynek. Bármit is tesz az idősödő, betegeskedő Tig, felesége folyamatos, gyomorszorító aggodalommal szemléli. Vajon fel lehet-e készülni az elkerülhetetlenre? A legtöbb novella ekörül a központi kérdés körül forog: a Két megperzselt férfi alakjai már régen halottak, mikor Nell megörökíti valószerűtlen barátságukat a papíron; a Mort de Smudgie című novella pedig macskájuk halálának állít emléket, ahol Nell, mit sem törődve azzal, hogy ettől esetleg köznevetség tárgyává válik, egy Tennyson vers átiratával gyászverset fabrikál Smudgie-nak. A legtöbb novella nagyon személyes hangvételű, minden szóból szinte süt a személyes veszteség érzése – talán nem meglepő, tekintve, hogy szinte kivétel nélkül a szerző férje 2019-es halálát követően íródtak. Az ismerős alakokon kívül ez az, ami ezeket a novellákat leginkább élővé teszi, és ez képviseli bennük a legnagyobb értéket.

És ennek hiánya az, mely „Az én gonosz anyám” című második részt felejthetővé teszi a kötetben. A gyűjtemény középső része ugyanis válogatott novellákat tartalmaz, melyek közül több már korábban megjelent folyóiratokban vagy egyéb publikációkban. Ezek azonban semmilyen módon nem kapcsolódnak az előzőekhez, és teljesen kiragadják az olvasót az addigi történetből. Az itt felsorakoztatott írások legtöbbje nem sok nyomot hagyott bennem, a Rossz fogak azonban kiemelkedik a sorból – ebben két idős barátnő találkozik, melyben az egyikük könyvet ír életükről, és arról győzködi a másikat, hogy annak idején egy emlékezetesen csúnya, rossz fogú férfival járt együtt. Mint arra végül fény derül, azért nem emlékszik erre a férfira, mert barátnője csak kitalálta ezt az alakot, hogy könyvét élvezetesebbé tegye.

Az utolsó szakasz újra Nellre koncentrál, akinek most „van tér az életében, most hogy. Most hogy Tig.” – a mondat örökre befejezetlen marad, hiszen a kimondhatatlant nem lehet kimondani. Tig azonban mégis folyamatosan jelen van, nincs olyan mondat, mely mögött az olvasó ne észlelné jelenlétét. Ennek értelmezéséhez maga a szerző adja meg a kulcsot: „Léteznek portálok a téridőben, amelyik kis békaszájakként nyílnak ki és csukódnak össze. A tárgyak eltűnnek bennük – de aztán megeshet, hogy minden figyelmezetés nélkül újra felbukkannak. Tárgyak és emberek, itt vannak és aztán eltűnnek, aztán talán újra itt vannak. Lehetetlen megjósolni.” Így jár Nell is, aki lépten-nyomon olyan tárgyakba ütközik, melyek felidéznek benne egy-egy emléket Tigről, akár a legváratlanabb helyeken is. Az utolsó novella, az Elveszve a rengetegben egy nyári délutánt mesél el, amit Nell a húgával nyaralójukban tölt. Ez a történet szól a leginkább a továbblépésről, melyben Nell, összetört szíve ellenére mégis észreveszi a szükséges teendőket a ház körül, és rákényszeríti magát, hogy részt vegyen ezekben. Mert bárhogyan is érezzük magunkat, az élet bizony megy tovább, és valakinek meg kell szabadulnia a csizmákban fészkelő egerektől.

Vegyes kötet lett tehát az Elveszve a rengetegben, kissé talán túl vegyes is – a pusztán Nellről és Tigről részek nem tettek volna ki egy teljes gyűjteményt, a könyv közepén található írások mégis kissé funkciótlannak tűnnek így. Atwood újra megmutatta az olvasónak műfaji sokszínűségét, hiszen a szomorkás hangvételű elbeszéléseken kívül találkozunk sci-fivel és disztópiával is, melyek különálló műként valóban megállják a helyüket; azonban úgy tűnik, mintha a kötet egyetlen koncepciója az lett volna, hogy kiadjanak egy novellagyűjteményt – az már mindegy, mi kerül bele. Ilyen szempontból az Elveszve a rengetegben kissé csalódás, de aki Atwood szokásos megcsillanására kíváncsi, annak a Nell és Tig novellák ugyanolyan élvezhetőek lesznek.

Bráder Edina

Margaret Atwood: Elveszve a rengetegben
Fordította: Csonka Ágnes
Jelenkor Kiadó, 352 oldal, 4999 Ft