Petőcz András József Attila-díjas, Márai Sándor-díjas és Magyarország Babérkoszorúja díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett magyar író sokszínű életművének egyik csúcspontja az experimentális költészet, munkái közt ismerünk humoros, szakrális és szexualitással átszőtt műveket. A művész különleges munkáit a Műcsarnokban is kiállították, a tárlatról beszélgettünk a költővel.

– Triviális, aktuális és provokatív: hogyan lesz egy íróból, költőből képzőművész? Hogyan tér át valaki az írásról a vizualitásba?

– Ha azt válaszolom, hogy nem vagyok képzőművész, maga csak legyint. Pedig nem vagyok. Költő vagyok, akit kifejezetten foglalkoztatnak a társművészetek, valaki, aki szeret képekkel és vizuális elemekkel találkozni az alkotás szintjén. Igaz, egy kiállítás a Műcsarnokban, órási molinó a nevemmel és a tárlattal (Az alfától az omegáig), mindez több mint egy költő „szárnypróbálgatása”. Talán mégis jól mondja: képzőművész „is”vagyok. A képversek mellett sok grafikát készítettem, számos body-art munkám van, és a nyomataimra is tekinthetünk képzőművészeti alkotásokként. De hogyan is lettem „képzőművész”? Költői gondolkodással, egyszóval nyitottsággal. Szerintem fontos, hogy az alkotó több területen is dolgozzon, így aki fest, az írjon, és aki ír, az zenéljen – ezeknek végtelen variációja létezik.

– Az említett munkáiból válogató Az alfától az omegáig című kiállítása január végén nyílt. A legutóbbi, márciusi tárlatvezetésen a kurátor Markovits Éva többször is hangsúlyozta, hogy nézés helyett sokkal inkább olvassuk a képeket. Tekinthetünk a kiállításra egyfajta kötetként?

– Természetesen. Sőt, a tárlatot tekinthetjük a 2018-ban megjelent Concrete című experiment kötetem kiállításának, hiszen ebben a könyvben szerepelnek a képeim, grafikáim, képverseim. Ez a kötet egyébként elérhető online, PDF formában is. Jó szívvel ajánlom azoknak, akik nem jutottak el a Műcsarnokba, de szeretnének elmerülni az experimentális költészetben, a betűk, szavak és képek absztrakt találkozásában. A Concrete-ben egyszerre láthatók és olvashatók klasszikusnak ítélt képversek, absztrakt játékok és a body-art is sokkal nagyobb arányban látható benne, mint a tárlaton volt.

– Intertextualitásokkal átitatott humor, szakralitás és szexualitás. Leginkább ez jellemzi a fenti kötetet, a kiállítást, sőt - ha szabad ezt mondani - a művészetét is.

– A humor nem csupán a művészetben, hanem a mindennapokban is nagyon fontos. Kell, hogy legyen egy kis összekacsintás az olvasókkal, a befogadókkal. Szeretem, amikor a műélvező, a fogyasztó kap egy humorral átitatott olvasatot is. Ugyanakkor, amikor a kiállítás alatti három tárlatvezetés végén akusztikus költészeti performance-ot tartottam, ahol többek között viccekkel fűszerezett költeményeket olvastam fel a látogatóknak, úgy éreztem, ritkán érti jól a közönség a humort, vagy a különböző utalásokat, áthallásokat. Ennek oka lehet az is, hogy más és más kulturális környezetben szocializálódunk, vagy éppen generációról generációra változik az egyetemes tudás. A humor tehát esszencia a költészetemben, míg a sorban második: a szakralitás, ami egyben alapmotívum is. A művek bibliai utalásai az ősforrásra irányítják a figyelmet, és a vallási kontextus, a hitgyakorlás helyett inkább egy kimeríthetetlen kincsesbányára mutatnak rá, ami tehát maga a Biblia. A Zsoltárok megjelenése egy-egy kötetemben új perspektívát ad a versnek. Például “Az Úr az én pásztorom.” (Zsolt 23,1) mondat gyakran megjelenik képverseimben is, mint egy szabadverses forma. És ha már itt tartunk, nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy a szabadvers korántsem avantgard műfaj, már a Szentírásban számos ilyen művet olvasunk.

– A szexualitás miért ilyen erős a munkásságában?

– Csak profánul tudok róla beszélni. A teremtés valójában izgalmi állapot. A cél, hogy létrehozok, megalkotok valami újat. Ha nincs egyfajta erotikus kapcsolat köztem és a szövegem közt, akkor unalmassá válik számomra, nem érdekel, és abba is hagyom, nem csinálom tovább. A felfokozott állapotot keresem, mert az kell a kreativitáshoz, a kettő szétválaszthatatlan. Ez érezhető a verseimben: a vágyódás minden leírt betű és meghúzott vonal után. Akár azt is mondhatnám, hogy vágyok a verseimre, egyszerűen nem tudok másképp létezni.

– A kiállítás március 13-án zárt, ezután hol lehet elérni képeit?

– Személyesen nálam, és mindenkit bátorítok rá, hogy keressen meg, ha szeretne elmélyülni az experimentális költészetben. Nincs galériásom és menedzserem, a képverseimet, a body-art képeket a saját műtermemben tárolom.

Vermes Nikolett
Fotó: Debreczeni Fanni

Az alfától az omegáig. Petőcz András kiállítása
Műcsarnok, 2022. január 27–március 13.