Tolsztoj szerint a boldog családokról nem érdemes írni, mert a boldog családok mind egyformán boldogok, a boldogtalanok viszont megtalálják saját egyedi módjukat a boldogtalanságra. Talán ez az oka, hogy sosem olvashatunk boldog családokról, de Grecsó Krisztián könyvét olvasva, még azon is elgondolkodtam, hogy vannak-e egyáltalán boldog családok?

Kétségtelen, hogy az autofikció korát éljük, a szorosan az élet által inspirált szövegek hozzák lázba mind az írókat, mind a nagyközönséget. Persze mind egyöntetűen Karl Ove Knausgård felé fordulunk, rá emeljük vigyázó szemeinket, pedig mekkora sztár lenne most Tove Ditlevsen is, ha a Koppenhága trilógiával nem előzi meg annyira a korát. Nekünk meg itt van Grecsó Krisztián, aki persze fikciós felhanggal, de mégis nyíltan a családja történetére építve és életének helyszíneire visszatérve (Viharsarok és vidéke) írta meg legújabb regényét, az Apám üzent címmel.

A családregény egészen az 1800-as évekig vezeti vissza a regényben Grecsó Erik névre keresztelt férfi családfáját. Erik meg van róla győződve, hogy elhunyt apja különböző módokon, például a pszichiáterén keresztül, üzen neki. Ezekből a spirituális vélt vagy valós érintkezésekből szökken szárba Erik visszaemlékezése gyerekkorára, és felmenői emlékeiből alkotott élettörténet rekonstrukciója, valamint a történtek valamiféle értelmezése is. Nem kronológiai sorrendben haladunk végig az elmúlt közel két évszázadon, hanem kicsit az emlékezés dinamikáját megidéző, családregényekben különben sem szokatlan, mozaikos szerkezetet követve ismerjük meg Ignácok, Márták és Mártonok életét.

Pontosabban az életüknek azt a változatát, amit az emlékek megőriztek és az emlékezés átformált. Csalóka dolgok az emlékek, nem arra emlékszünk, ami megtörtént, hanem mindig csak a legutolsó alkalomra, amikor felidéztük az adott eseményt. Mint egy végtelen loopban, az emlékezésre emlékszünk vissza. És ahogy telik az idő, forgatjuk az emlékeinket, a konfliktusainkat, keressük az értelmet az életünkben, az ok-okozati viszonyokat életünk eseményei között, szépen lassan megírjuk fejünkben saját történetünket, amelynek megvannak a maga tetőpontjai, drámái, nagy veszteségei és katarzisai is. Ahogy a regényben többször is mondják, átemlékezzük az életünket, dinamikusan változtatjuk saját narratívánkat. Másik kulcsfogalma a regénynek a sorsok örökletessége, mintha a nevükkel együtt őseink sorsát is magunkra vennék. Ki lesz vajon az, aki a generációkon átívelő terheket le tudja rakni, aki ki tud törni az ismétlődő mintákból?

Grecsó Krisztián a Telexnek adott interjújában felidézte egyik írás közbeni beszélgetését Nádasdy Ádámmal. Kezdetben esszéregényt szeretett volna írni, de Nádasdy a kezdeti szövegek olvasása közben megkérdezte tőle, nem akar-e inkább történetet mesélni? „Azt olyan jól tudsz, ezt meg csak rágjuk, mint a gittet.” Egyet kell értenem Nádasdyval, Grecsó Krisztián tényleg jól tud történetet mesélni, és az Apám üzent legjobb, igazán magával ragadó részei is éppen azok, amikor Grecsó (mind a valódi Krisztián, és a regénybeli alteregója, Erik) leteszi az események értelmezésének terhét, és mesélni kezd.

Mesél, és kirajzolódnak előttünk az apró falusi házak, a művelődési házban tartott szavalóversenyek, a laktanya őrbódéja, a szénakazlak a határban. És, hogy mire jó mindez, azon túl, hogy visszautazhatunk az időben és ablakot kapunk eltűnt világokra? A fent említett Telex interjúban Grecsó Krisztián a regényben is elhangzó állításra erősít rá: nincs jövőnk, de jelenünk sem a múltunk tisztázása nélkül: „Úgy gondolom, teljesen reménytelen bármilyen egyéni indulatot, vágyat, ambíciót a múlt ismerete nélkül megérteni, ugyanis olyan dinamikusan és szépen tudunk hazudni magunknak, annyira fals énképeket tudunk felépíteni, hogy azt a kreációt, ha belebetegszünk is, védelmezzük.”

Emlékezzünk hát, tekintsük át a múltba vesző emlékeket, a nagy- és dédszülőkkel elmúló történeteket, csak aztán ne felejtsünk el élni sem, mert Ignác üzeneteinek legfontosabb tanulsága, hogy megöl minket, ha nem merjük vállalni a felelősséget saját életünkért.

Vincze Dóra
Fotó: Debreczeni Fanni

Grecsó Krisztián: Apám üzent
Magvető Kiadó, 576 oldal, 6999 Ft