Finy Petra ismét mesél, bár, most legutóbbi gyerekkönyve után az idősebb korosztályhoz szól, s alkalmi időutazóvá varázsolva az olvasót, súgja meg neki a legfontosabb játékszabályokat az élethez. A Kerti szonáta megjelenése apropóján elmélkedtünk a szerzővel többek között történelmi emlékezetről, és persze a kötetben is oly fontos szerepet játszó női sorsokról.

– Legutóbb egy gyerekkönyvről beszélgettünk, a Kerti szonáta viszont komoly, felnőtt témákat boncolgató mű. Kinek ír könnyebben, gyerekeknek vagy felnőtteknek?

– Nehéz kérdés, mert a kettő akár tökéletesen ki is egészítheti egymást. Aki ismeri a gyerekkönyveimet, az tudja, hogy szeretek úgy megírni egy mesét, hogy egyúttal a szülőket is szórakoztassam, nekik is adjak élményt, gondolkoznivalót. Ugyanakkor nem ritka, hogy a felnőtt regényeimbe csempészek egy icipici meseszerűséget, mágikusságot, reménykeltést, ami pedig elviekben éppen a gyerekkönyvek varázsereje. Ez a két világ szerintem tökéletesen jól működik egymással.

– Mi ihleti meg?

– A civil munkámnak köszönhetően – egy könyvkiadóban dolgozom sajtósként – az utóbbi időben rengeteg múltbeli témával találkoztam. Volt szerencsém olyan fantasztikus történészekkel dolgozni, mint Ungváry Krisztián, Pető Andrea, vagy éppen Tabajdi Gábor, akik által testközelből tapasztalhattam, milyen az, amikor hónapokig egyetlen témában kutatnak, teljesen belefeledkezve egy-egy korszakba. Teszik mindezt csillogó szemekkel, és megkérdőjelezhetetlen lelkesedéssel. Azt hiszem ez szippantott be – felejthetetlen élmény volt, mikor a kiadó konyhájában, a kávénkra várva a saját mobilján mutatott eredeti Kádár hangfelvételeket az egyik szerzőnk. Aztán Pető Andrea által a sokáig tabutémának számító háborús nemi erőszakról is olvastam, de éppen ilyen erősen hatott rám a megrázó dokumentumfilm, az Ítéletlenül, ami a kistarcsai női internálótáborban fogvatartottak kálváriáját mutatja be – gyakorlatilag a magyar társadalom mindenféle rétegeiből érkezett nők mesélik el, hogy próbálták túlélni a lehetetlent. Nem vagyok történész, engem az események érzelmi magja fog meg.  Nőként ráadásul mindig is érdekeltek más női sorsok – ha pedig hallok egy történetet, aminek a lelki vetületét úgy érzem, hogy jól meg tudnám ragadni, vagy akár a családokra való hatását feldolgozni, ahogy a Kerti szonáta is teszi, akkor indulok el egy témán.

– Milyen érzés volt mai női szemmel visszanézni egy olyan korra, amiben esetleg még nem is élt?

– Rengeteg családi mítosz és örökség segített a Kerti szonáta megírásakor. Sokszor elmesélt történetek, nagyszülőktől öröklött foszlányok, büszke múlt, vagy éppen nehezen megosztott, törékeny emlékek – mind-mind hatnak a mára, hiszen akaratlanul is tovább élnek ezek a sorsok, és akaratlanul beleépültek a könyvembe is. Hiszen nőnek lenni valahogy mindig, minden korban ugyanazt jelenti: óriási felelősséget és lelkierőt, s ezt kapjuk a felmenőinktől útravalónak – a láthatatlan hősiességet, főleg olyan felfokozott helyzetekben, mint mondjuk a második világháborúban, amikor a nemi erőszak gyakorlatilag a leigázás fegyvere volt. Ezek a kimondatlan traumák aztán egész generációkat határoztak meg, de ugyanakkor menni kellett tovább az életnek, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Az én regényhőseim is innen indulnak. Olyan helyzeteket próbáltam bemutatni a Kerti szonáta oldalain, ahol a nőknek talán túl is kellett nőniük egy adott feladaton, hogy megtalálhassák a túlélő energiákat és ösztönöket.

– Jól érzem, hogy a regény mindkét főszereplője egyfajta palackba zárt üzenet?

– Médi talán a rengeteg névtelen női hős emlékezete, mint például a szamizdat folyóiratot legépelő, vagy egyéb logisztikai feladatot ellátó nők, akiknek ez volt az életük, és talán ki sem mentek tüntetésekre, mégis sokat tettek, a lakásokban konspirálva készítették csendben elő a változást. Magda pedig kicsit a társadalom mindenkori anyja, aki az állandó gondoskodásával fáradhatatlanul tereli a jó felé az embereket. Magda mesélése is egy jelképes dolog, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy akármilyen rendszerben is élhetünk, mindig szükség van arra, hogy megőrizzük a tisztánlátásunkat. Tehát lehet, hogy megtörtént egy rendszerváltás, de utána is ugyanazzal az igazságot szomjazó vággyal kell járni a világban, mint azelőtt, és nem szabad bedőlni az átveréseknek. Mert talán a legnagyobb szellemi tőke mindenkor, ha valaki az álhírek közül ki tudja szűrni az igazságot.

– Mit mesélnének manapság ezek az asszonyok?

– Abszolút tévképzet, hogy a generációk folyamatosan távolodnak egymástól, és nem tudják átadni a szellemi örökséget az utánuk következőknek. Mert adott esetben egy társadalmi trauma elmesélése is lehet egy olyan fontos tapasztalat, amiből az eljövendő generáció tud élni. Történelemmel foglalkozni nem csak azért fontos, hogy megtudjuk, mi történt a múltban, hanem azért is, hogy tudjuk, milyen irányba terelhetjük a jövőt. A női bátorságról és méltóságról beszélni pedig a modern világban ismét nagy szükség van – ahol a látszólag nagyon is emancipált nő újra a jogaiért kényszerül harcba menni. Ez a lelki állóképesség az, amiről a Kerti szonáta főszereplőinek az élete szól, és ez az, amit Médi és Magda biztosan át tudna adni a ma nőinek is.

– A családi emlékezeten kívül mi volt még a forrása a rendszerváltás előtti évtizedekről?

– Alapvetően nem akartam történelemkönyvet írni, számomra a lelki vonulat az erősebb. Például kifejezetten szerettem volna bemutatni azt, hogy mi történik akkor, ha valaki pusztán megélhetésből vagy más, teljesen prózai okokból vált ügynökké, vagy a történelem akármilyen hasonló, megkérdőjelezhető áldozatává. Nem csak fekete és fehér egy ilyen helyzet. Leginkább a személyes megélés foglalkoztatott, például, hogy milyen hatása volt adott esetben a nagybetűs történelemnek a kis ember életére.

– Mennyire lehet egy ilyen témában elválasztani az írói véleményt a történések folyamától?

– Manapság nem is kell mélyre menni ahhoz, hogy analógiát találjak a saját életem és a regényben élő generációk között, hiszen ha szerencsére nem is háborút, de most is elég nehéz időszakot élünk meg, vírust, bezártságot, kilátástalanságot. Az írásban mégis ez segített, hiszen megtapasztalhattam, hogy az ilyen kiélezett történelmi helyzetekben a női szolidaritás mennyire erős tud lenni. Hiszen a Kerti szonátának is az adja a legbelső magvát, hogy milyen erőn felüli összetartással képesek egymást támogatni a nők. Persze ezt sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni. Viszont ha merünk segítséget kérni vagy nyitni a másik felé, akkor olyan gigászi ősenergiák bírnak felszabadulni, ami bármilyen férfienergiánál sokkalta erősebb tud lenni.

Kurcz Orsi
Fotó: Debreczeni Fanni

Finy Petra: Kerti szonáta
Athenaeum Kiadó, 320 oldal, 3999 Ft