Háy János új regénye elmúlt harminc évünkről szól hozzánk. „A cégvezető a te életed könyve. Rólad szól és a barátaidról, meg a rokonaidról, az osztálytársaidról, a gyerekeidről és a szüleidről. A cégvezető a helyes és helytelen döntéseid könyve, a céljaid és céltalanságaid, a cselekvésed és a tehetetlenséged könyve.” – írja a könyv ismertetője. Cégvezető mindenki, aki elolvassa.

– „A kötet helyesírása számtalan helyen eltér az akadémiai helyesírástól.” Rendhagyó ilyet olvasni.  Mit helyez még „kereteken kívülre” ez a regény?

– A helyesírás olyan dolog, hogy természetéből adódóan lassan követi a nyelv változását. Én nem tudom a végül is-t két szóba írni, mert az együtt valami újat jelent. Vagy egyszerűen csak nem tudok helyesen írni és írói szabadossággal fedem le a hiányosságaimat.  Hogy mi kerül kereten kívülre? Szeretném, ha nagyon sokminden oda kerülne, mert én azt szeretem, ha egy műalkotás megbontja a komfortzónánkat és segít abba, hogy újraépítsük vagy átalakítsuk vagy felismerjük magunkat.

– „Ha képes vagy olyan közel lépni egy karakterhez, amilyen közel önmagadhoz vagy, ha tud valami annyira fájni, mintha a saját történeted volna, akkor érdemes elkezdeni írni.” Mi fájt a legszorítóbban A cégvezető kapcsán?

– Kíváncsi voltam, hogy mit jelentenek a döntéseink, hogy egy döntés mennyiben fakad belőlünk, mennyiben a körülményekből, hogy mit képzelünk magunkról és mi a valóság az önképzetek mögött, hogy miképpen tud az ember érvényes értelmet tenni a mindennapjai mögé. Ha nagyon egyszerűen akarnám mondani, hogy miért keljünk fel holnap.

– Sodró lendületű a történet, mely átvezet minket a rendszerváltástól napjainkig. Megmutatja, milyen korunk hőse, illetve milyen a hős, korunkban. Kikhez szól ez a könyv?

– Őszintén szólva nem foglalkoztat, hogy kihez szól. Én nem vagyok marketingszakember, hanem író, aki csak egy dologra tud koncentrálni, hogy az a szöveg betonerős legyen. Amúgy meg szeretném, ha mindenkinek szólna, mert miért ne szólna az ember mindenkihez, ha ez a lehetőség is benne van a kalapban. De amikor ír az ember, legfeljebb annyi van a kalapban, hogy remélem, amit én fontosnak tartok a világból, mindenki más is fontosnak tartja, s ha jól van megírva, odahajol az a másik ember, mint mikor megérinted azt, akit szeretsz. Nem fordítja el a fejét, visszapillant a szeretésre.

– Nagyon fontos, mondata a műnek: „az önfelismerés pillanatában az addigi cselekedeteidet is képes kell legyél értelmezni, a bűnt bűnnek például, a világosságot világosságnak. Nemcsak a mit kell tennem, hanem a mit tettem felismerése” Ez a kérdés végigível a könyvön, és feltehetően az olvasókig is elér. Önnek van érvényes válasza rá?

– Ha jól emlékszem ez egy okoskodó rész a Parsifal kapcsán, de valóban azt gondolom, hogy nem lehet úgy élni, esetleg fordítani az életeden, mélyebb azonosságot vállalni, ha nem szembesülsz azzal, amit addig tettél. Akár jóról, akár rosszról van szó. Amúgy ez nem egy füves könyv, és én sem vagyok füvesember, sajnos nem bírom tüdőre szívni, szóval a válaszok, ha egyáltalán vannak, azok mindig mindenkinek a saját fejében vannak. Én nem a válaszok híve vagyok, hanem a folyamatos és aktív gondolkodásé. A válasz a problémákra, hogy foglalkozunk velük.

– Hisz még abban, hogy a szabadság automatikusan emberibb életet hoz?

– Azt hiszem, automatikusan semmi nem hoz jobb minőségű életet, de bizonyos alapok kellenek ahhoz, hogy megvalósulhasson a jobb minőségű élet. Ilyennek gondolom a szabadságot, s ha tehetem, én ezért harcolok, és az Audis barmok ellenére hiszek abban, hogy az ember központi kényszerek nélkül is tud helyesen, nem mások rovására cselekedni.

– A szépirodalom és a közéleti írás közötti skálán melyikhez áll közelebb ez a regény?

– Ha regény, akkor szépirodalom. A közéleti írás engem nem érdekel, ugyanakkor minden könyvnek van egy reáliaalapja, ahol és amikor játszódik. A reáliákra vonatkozó alapokat le kell tenni, mert csak úgy tudhatunk egy sorsot értelmezni. De a végső cél minden műalkotásban, hogy a reáliáktól elrugaszkodva a világnak azt a részét is megérintse, amely részek épp a reáliák szintjén túl vannak. A műalkotás sosem lehet kevesebb, mint az, amit az ember érzékel a világból, és ez tudatos és tudattalan dolgok vegyüléke. A jó mű épp azzal kacérkodik, hogy olyan tudattalan érzékeléseket emel a felismerés szintjére, amelyekről előtte szinte nem is tudtunk. Olyan sokszor érzi az ember, ha jó könyvet olvas, hogy ja, én is pont így gondolom, holott előtte pont nem gondolt erről tudatosan semmit. Amúgy közéleti értelmezése minden műnek van, nyilván egy olyannak, mint ez, ami átível nem csak az elmúlt harminc év történetén, hanem inkább száz év Magyarországán, még inkább. De ezért nem érdemes könyvet írni. Csak a lét feltárása lehet magja egy érvényes műnek, minden egyéb csak járulékos rész.

– Ön szerint, mi vesz minket körül, és mit jelent ma élni – benne lenni a létezésben? Sok a névtelen ember, aki nem képes szembenézni a lét alapvető kérdésével?

– Könnyebbnek látszik, ha nem nézünk szembe a gondokkal. Pedig a gondok jó dolgok, miattuk tudunk cselekedni. Minden olyan üzenet, ami eltántorít bennünket a gondoktól valójában életellenes. Mert senki sem akar gondtalanul élni, gondokkal élni maga az élet, nem véletlen, hogy ebből a szóból van képezve mondjuk két olyan alapvetés is, mint a gondolkodás és a gondoskodás. És bármit kényszerít az emberre az adott kor, most például ezt az idióta pozitív gondolkodást, amit, ha meghallok, rögvest elkezdek negatívan gondolkodni, vagy azt, hogy legyél különleges, és akkor túlmutatsz saját valódon, mert azzal, hogy mindenki megirigyli a fészbukra felnyomott ideális sorsodat, te eléred a megváltást. De hát senkinek nem jár ebben az életben megváltás, de még csak az ember terjedelménél terjedelmesebb sors se.

– A narráció és időkezelés tekintetében megfigyelhető-e változás a korábbi írásaihoz képest?

– Itt egyes szám második személyű a narrátor, még nem írtam így. A téma akarta ezt a kicsit számon kérő, némikor haragos elbeszélőt, akiről pontosan nem tudni, hogy kicsoda, talán a főhős felettes énje, netán az őrangyala, vagy az őrördöge, vagy csak egy egyszerű írói fogás, hogy lehessen profetikus nagyképűséggel beszélni valakiről. Mindenesetre sokat tud a főhősről és ez lehetővé teszi, hogy időben ugráljon. Nem szeretem a lineáris elbeszélést, nekem az unalmas és valahogy valóságidegen is. Nem így gondolkodunk. Ugyanakkor nem csak a főhős élete nyílik meg, hanem a hozzá kapcsolódó egyéb sorsok is. Olyan az egész könyv, mint egy sorstár, a fősodor mellé odalépnek mellékes, ám a létük szempontjából épp a fősodorhoz hasonlóan fontos és érvényes életek, amelyek így egykupacban alkotják meg a megélt és megélhető életek gyűjteményét.

– „A jövőben mit fog csinálni?”

– Remélem, élni.

Illényi Mária

Háy János: A cégvezető
Európa Könyvkiadó, 376 oldal, 3999 Ft