Ahogy korábban már írtam, nem gondolnám, hogy sokakat váratlanul ért a dél-koreai születésű Han Kang Nobel-díja. Különleges jelenség ő az irodalmi életben: kegyetlen, szinte a végtelen egyszerűségig lecsupaszított és mégis hihetetlenül bonyolult szövegei olyanok, melyekkel ritkán találkozhatunk olvasói pályafutásunk során.

Nem kivétel ez alól a Görög leckék sem, melyet tavaly vehetett először kezébe a magyar közönség. Olyannyira nem, hogy talán ez a hazai olvasók számára is elérhető művei között a legmegfoghatatlanabb, magát legnehezebben adó olvasmány.

A Görög leckék cselekménye tulajdonképpen nem is nevezhető cselekménynek, sokkal inkább egy halványan felrajzolt idővonal, melyre ugyan fel tudjuk fűzni az eseményeket, de kronologikus történetmesélést nem várhatunk tőle. A mű leginkább érzéseket és érzeteket ad át, sokkal inkább halvány, homályos képekként látjuk az eseményeket, mintsem tisztán. Hiányoznak a környezetleírások is, gyakorta olyan, mintha a helyszínt csak egy-egy vonallal rajzolná fel a művész a papírra, így a lyukakat a térben magának az olvasónak kell kitöltenie.

Ez egy romantikus történet, és tulajdonképpen mégsem az. A két, mindvégig névtelen főszereplőnk két magányos, sérült ember, akik jobbára céltalanul bolyonganak az életben. Mindkettőjük életét veszteségeik határozzák meg: a nő elvesztette édesanyját, majd pedig felügyeleti jogát a fia, egyetlen támasza felett; és erre a traumára válaszul elveszíti beszédképességét is. Ez máskülönben végig magyarázat nélkül marad, ugyanis semmilyen szervi elváltozás nem indokolja, terapeutája pedig nem talál olyan mély traumát, amely ezt kiválthatta volna. A férfi vesztesége azonban nagyon is kézzel fogható: ő egy ritka betegség miatt fokozatosan, de megállíthatatlanul veszíti el látását. A kötet indító mondatát, Borges sírfeliratát, “Penge volt közöttünk”, ő úgy értelmezi, hogy betegsége áll közé és a világ közé. A látás és a teljes vakság határmezsgyéjén tölti életét, a sötétség és a fény közötti küszöbön billeg folyamatosan fél lábon. Betegségének már fiatal kora óta tudatában van, így rengeteg ideje volt felkészülni az elkerülhetetlenre; azonban van, amire egyszerűen lehetetlen felkészülni.

Talán természetesnek tűnhet, hogy egy olyan kötetben, melynek címadó eseménye egy nyelvi kurzus, a kommunikáció a legfőbb motívum; azonban merőben más szempontból, mint azt elsőre várnánk. Szereplőink a maguk módján mindketten képtelenek a kommunikációra – egyikük gyakorlatilag is, míg másikuknál ez átvittebb értelemben jelenik meg. A férfi tudatában van annak, hogy előbb-utóbb megszűnik egy kapocs közte és a világ között, így az írott nyelvbe menekül, hogy minél többet megtudhasson a világról. Olyannyira az írott nyelvet teszi egyetlen valódi kommunikációs formájává, hogy a számára fontos személyekkel – elvesztett szerelme, testvére, halott barátja – kizárólag levél formájában kommunikál. Amelyeket aztán sosem küld el, így válasz nélkül maradnak, és szépen lassan elvágja magát a külvilágtól, ugyanúgy, ahogyan betegsége is ezt teszi vele. Azt a bizonyos pengét ő maga helyezi maga és a világ közé. A nő némasága hasonló okban keresendő, ő szintén, még ha nem is tudatosan, de így húz falat saját maga és a társadalom közé. “Valahányszor megpróbált nekikezdeni egy mondatnak, úgy érezte, megöregedett a szíve” – hangzik el egy ponton, a nő teljes fásultságát és kiábrándultságát érzékeltetve.

És itt visszakanyarodhatunk a Növényevő című kötethez, ahol szintén azt kerestük, vajon mire lehet válasz Jonghe átváltozása. Vajon miért érez késztetést egy fiatal, ereje teljében lévő nő arra, hogy teljesen lemondjon a húsevésről, és lassanként magáról az emberi létezésről is? Ott ez egyfajta allegóriája a nők helyzetének a koreai társadalomban, hiszen Jonghe kezében semmilyen más eszköz nem marad a lázadásra, mint saját teste. Azzal mutatja meg, mennyire semmilyen hatalom nincs a kezében, hogy visszaveszi a saját teste feletti hatalmat. Hasonló helyzetben vannak a Görög leckék szereplői is. A nő úgy érzi, teljesen elvesztette az irányítást saját élete felett, miután nem sikerült édesanyja halálát feldolgoznia: ennek következtében a fia feletti felügyeleti jogtól is megfosztották. Élete súlytalan, körvonal nélküli; azzal, hogy ez a két ember kikerült életéből, életét megfosztották a vázától, eltűntek határai. Az ő kezében is csupán egyetlen eszköz marad, hogy lázadjon sorsa ellen: saját maga. Azzal, hogy felhagy a beszéddel, legalább egy viszonylatban visszaszerzi az irányítást saját életet felett, és lassanként ő is szinte teljesen kivonja magát a társadalomból. A férfi más szempontból választja a nyelvet mint a lázadás eszközét, de indokai hasonlóak: egész életét betegsége szabja meg, az ő kezében is szertefoszlik bármilyen hatalom. Létét az határozza meg, milyen az időjárás és mennyi fény van éppen, és hogy ne veszítse el teljesen irányítását létezése fölött, olyan dologhoz nyúl, melyet ő maga tud irányítani: az ógörög illetve latin nyelvet uralhatja (legalábbis megvan ennek az illúziója), kényére-kedvére csavarhatja, formálhat belőle mondatokat, és ő dönti el azt is, mit ad ebből át diákjainak.

Saját tragédiájuk azonban abban rejlik, hogy miközben egyre inkább igyekeznek a saját életükön felülkerekedni, egyre inkább fellazul a kapocs közöttük és a társadalom többi résztvevője között. Járnak ugyan közösségbe, és ez mindkettejük számára kizárólag a nyelvórákat jelenti, azonban ez mindkét oldalról egyoldalú tevékenység: a férfi magyaráz, a nő hallgat. És amikor végül felismerik egymásban ugyanazt a fájdalmat, meglátják a másikban ugyanazt az űrt, és életük egy rövid időre összekapcsolódik, akkor sem tudják áthidalni a közöttük lévő távolságot. Már túl késő, már túl sok időt töltöttek a penge egyik oldalán ahhoz, hogy egyszerűen csak eltávolítsák maguk mellől. Amikor a férfi olyan bensőséges gondolatokat oszt meg, mint hogy “Vajon világosabb lesz most vagy sötétebb”, amikor végül elveszíti a látását, vagy “Eljön az idő, amikor már csak akkor fogok látni, ha álmodom”, a nő csak csenddel tud reagálni. Han Kang arra a kérdésre keresi a választ, vajon tudunk-e mi emberek még egyáltalán egymáshoz kapcsolódni.

A Görög leckék mondatai éppen olyan lazán kapcsolódnak egymáshoz, mint szereplői: pontok, szavak, érzetek halmaza, mely csak az olvasó maga elé képzelt valóságában lesz értelmezhető. A kötet nem magyaráz, nem ad kézenfekvő válaszokat, sőt, néha még könnyen értelmezhető képeket sem, a könyv célja, hogy mi magunk eldönthessük: vajon világosabb vagy sötétebb lesz most a világ, hogy így viszonyulunk egymáshoz?

Bráder Edina

Han Kang: Görög leckék
Fordította: Kiss Marcell
Jelenkor Kiadó, 173 oldal, 3799 Ft