Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv

A KÖNYVEK 1–4. – A Biblia „nagy regénye” különleges formában

Kálvin Kiadó - 2023.12.18.

Különleges formában vehetik kezükbe a Biblia szövegét azok, akik csak most ismerkednek a Könyvek Könyvével, és azok is, akik már jól ismerik azt. A hagyományos kiadások vers- és fejezetszámozása, valamint rövidebb szakaszai helyett nagyobb fejezetekben olvashatók a Szentírás könyvei, hogy a magunk tempójában, beosztásában, illetve nagyobb szövegösszefüggésekben olvashassuk az új fordítású Biblia (RÚF 2014) érthető, szabatos és mai magyar nyelven megszólaló szövegét. A könnyebb megértést segítik a nagyobb egységek fejezetcímei, valamint az egyes könyvek előtt olvasható rövid, tartalmi bevezetések is.
A négyrészes sorozat mindegyik kötete olyan, mint egy-egy „nagyregény”, amely együtt rajzolja meg Isten „nagy történetét”. Ez a teremtéssel kezdődik, és Izráel, Jézus Krisztus, majd pedig az egyház történetén keresztül eljut az új teremtés csodálatos látomásáig, amelyben Isten új eget és új földet ad a hozzá visszatérő embernek.

A Kezdetben címet viselő, első kötet Mózes első könyvétől Ruth könyvéig fogja át először a teremtett világ, azután pedig a választott nép, Izráel kezdeteit.

Az Erőm és énekem címet viselő, második kötet Sámuel első könyvétől Eszter könyvéig tartalmazza a Biblia további történeti könyveit, amelyekben a letelepedett és magának királyt választó Izráel történetétől eljutunk a babiloni fogságig és az onnan való visszatérésig, az ország újjáépítéséig. Emellett Jób könyvétől a Zsoltárokon át az Énekek énekéig a költői és bölcsességirodalmi írásokat is ebben a kötetben olvashatjuk.

Az Így szól az Úr címet viselő, harmadik kötet az Isten üzenetét hirdető próféták írásait tartalmazza, Ézsaiástól egészen Malakiás próféta könyvéig, amely az utolsó soraival már átvezet az Újszövetséghez.

A Meghalt és feltámadott címet viselő, negyedik kötetben az Újszövetség könyveit olvashatjuk: a négy evangéliumot, Az apostolok cselekedeteiről írott könyvet, az apostoli leveleket és A jelenések könyvét.



Vajon elbeszélhető-e az ember története Isten történeteként és – ami ugyanaz – Isten története az ember történeteként? Bizonyára erre a kérdésre született válaszul a Biblia, az Örökkévaló megszólalásait és csöndjét dokumentáló könyvek tüneményes gyűjteménye. Nemcsak írás, hanem beszéd, és nemcsak szöveg, hanem hang is.

Visky András

Ha egy történet színes, izgalmas, ütős, szívszorító, fordulatos és felkavaró, akkor érdemes újra meg újra elmesélni. Akárhányszor. Kisboltban, utcasarkon, templomban, kocsmában, oviban, asztalnál, erdőben, tengeren, hegycsúcson. Bárhol. Márpedig a Könyvek története ilyen. Isten beleszeret az emberbe, akit alkotott. Sok-sok kaland, csalódás és ármányos fordulat után találkoznak, egészen közel kerülnek egymáshoz. És aki igazán szeret, mindent odaad a másikért. Az életét is. Mert a Könyvek a mindent feláldozó életről szólnak. És többek, mint betű, mert ha szívünkben csíráztatjuk ezeket a szavakat, akkor mi is belépőt nyerünk az Életbe. Nem csak egy hétvégére vagy egy évre. Hanem örökre.

Lackfi János

A sorozat kötetenként és együtt is kedvezményesen megrendelhető a Kálvin Kiadótól.
A KÖNYVEK 1–4.
B/5 • 464+800+616+600 oldal • keménytáblás, védőborítóval
1. kötet: 5990 Ft • 2. kötet: 7990 Ft • 3. kötet: 7490 Ft • 4. kötet: 7490 Ft

1. Kezdetben (1Móz–Ruth)
2. Erőm és énekem (1Sám–Énekek)
3. Így szól az Úr (Ézs–Mal)
4. Meghalt és feltámadott (Mt–Jel)
A revideált új fordítású Biblia (RÚF 2014) szövegével

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*: