Időutazás az Ősszűzhöz

Agnieszka Szpila lengyel írónő, aktivista és ökofeminista, akinek első magyarul megjelent regénye, a Boszorkák, már a fülszövegben igen erős vállalásokat tesz. Provokatív regényt ígér, amiben megkérdőjeleződik mind a patriarchátus, mind a fogyasztói társadalom. Előrevetít továbbá egy radikálisan új víziót a nők és a természet védelmének érdekében.  Nem árulok zsákbamacskát, mindezekből leginkább a provokatív rész sikerült.

Főhősnőnk, Anna Szajbel, a lengyel olajipari vállalat vezetője, aki mindent megtett azért, hogy karrierjében előrejusson. A gátlástalanságnak persze ő is megfizeti az árát: szenved a meghasonlott léttől és az elszigetelt világtól, amit épített magának.  Kitépte gyökereit, családjához már nem tartozik, látszólag meghaladta szüleit; azonban új közegében, a felszínes és álnok világban, ahol mindent a pénz és hatalom mozgat, sem lelhet otthonra és kielégítő emberi kapcsolatokra. Mindezt még megspékeli tönkrement házassága, amiből nem tud kitörni. Anna Szajbel látszólag csillogó, ám belül rothadó életének egybentartása miatt szívesen nyúl gyógyszerekhez, és egy erősebb adag bevétele után, visszaröppen a XVI. századba.

Ezzel kezdetét veszi a regény második nagy egysége, amelyben a Neissei Hercegérsekségben útjára indul egy proto-feminista szekta. A Földleányok Gyülekezete az Ősszüzet imádja és mindazt, ami élő. A Spalt család három generációnyi nőtagjainak (Helene, Ursula és Mathilde) életét követhetjük nyomon, Helene születésétől a szekta megalakulásának és alakulásáig, majd egészen a regény elején, egy álomban beharangozott boszorkányégetésig. Ezután váltunk vissza a pszichiátriai kezelés alatt álló Anna Szajbel életébe és idejébe, és követhetjük az ő további sorsát.

Mindez még akár érdekesnek is hangozhatna, miért nincs ez mégsem így? A két külön történet önállóan is figyelemreméltó lehetne: Szajbel megőrülése és bolyongása a kapitalista labirintusban, a hely- és identitáskérdések, hogy hogyan ne adjuk fel teljesen önmagunkat a sikerért, hogyan érvényesülhet valaki nőként egy férfiak uralta szférában, mind-mind izgalmas témák. Maga a kérdés, hogy megmaradhatunk-e embernek egy tisztán pénz vezérelt, hatalmi közegben, megérne egy misét. Mint ahogy érdekes, új színfolt lehetne a piacon egy történelmi vagy éppen ál-történelmi regény, amely korai női csoportosulásokkal, boszorkányként megbélyegezett közösségekkel foglalkozik. A kettő együtt azonban inkább sok, mint elég és házasításuk ráadásul meglehetősen erőltetettnek érződik. Két összeszuszakolt darab, amik között nem áll fent valódi kohézió.

A másik, talán még nagyobb probléma a regénnyel, hogy mintha mindent egy lapra, a provokálásra tenne fel. Vulgáris, önismétlő, megbotránkoztató (de minimum felhúzott szemöldököket érdemlően bizarr) jelenetekben a XVI-XVII. századi Spaltok és követőik benadragulyázva próbálnak egymáshoz, és ahhoz a bizonyos Ősszűzhöz (aki amolyan Jézusi funkciókat tölt be a Földanya mellett) kapcsolódni, miközben különféle növényi részekkel maszturbálnak. Radikálisnak mindenképpen radikális, azonban a sok ismétléstől redundánssá váló jelenetekben valahogy mégsem vélem felfedezni azt a progresszív utat, ami megoldást kínálna a nőknek és a természetnek egyaránt. Ráadásul miközben folyik a lapokon a szex (leginkább emberek, növények és az anyaföld között), a nemi szervek mégis olyan neveken futnak, mint rés és fütykös. Ezektől a kényeskedő és infantilizáló megnevezésektől modorossá válik a szöveg, ami hosszútávon meglehetősen fárasztó.

Agnieszka Szpila regényéről tehát mindenképpen elmondhatjuk, hogy kísérletező kedvű alkotás, amely próbál olyan tabutémákat megjeleníteni, mint a nők dühe, valamint a különféle műfajok ötvözésével és a vulgárisabb nyelvi regiszterek szorgos használatával próbálja tágítani az irodalom határait. Sajnos azonban akárhányszor is írjuk le, hogy sok nő együtt maszturbál a mohán, attól még a regény inkább polgárpukkasztás marad, mint élvezetes olvasmány.

Vincze Dóra

Agnieszka Szpila: Boszorkák
Fordította: Wolosz Vera
Jelenkor Kiadó, 420 oldal, 4999 Ft