Könyvhét 2023
ABC kuckó
Kálvin Kiadó
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Egy nyár
Öt történet
Végtelen élmény
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
ABC kuckó<br>Kálvin Kiadó Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Egy nyár<br>Öt történet<br>Végtelen élmény SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON
Könyv

Ballai László – Udvarhelyi András: A szabadság, a mi akaratunk. Életműinterjú Ballai László íróval, szerkesztővel

Deák András Miklós - 2026.09.02.

Életmű az egyén szabadságáról

Hosszú évek óta nagy érdeklődéssel és elismeréssel forgatom Ballai László barátom történelmi regényeit és írok lelkes recenziókat róluk. Ezúttal azonban két név jelent meg a címlapon, a meginterjúvolt szerzőé és az interjút készítő Udvarhelyi Andrásé. (Ő írta a könyv elején a Kedvcsinálót, a gazdag pályájáról pedig a kötet utolsó oldalán olvashatunk egy összefoglalót.)

Tehát ebben az esetben a Hungarovox Kiadó interjút, méghozzá életműinterjút kínál az olvasóknak, amint azt már a címlapon is jelzi. Kaiser László felelős kiadó volt az, aki erre a kiemelkedő teljesítményére felhívta Ballai László figyelmét.

Ezt követték azok a termékeny beszélgetések, amelyeket a több mint húszkötetes alkotó fél éven keresztül Udvarhelyivel folytatott. Ő volt az a tapasztalt író, aki segített az emlékek felidézésében, és ilyenformán a tartalmas válaszok kifejtésében.

A kissé meglepett író egyszer csak szembenézhetett a saját életművével. Felidézi például, hogy számára korán világossá vált a Kádár-korszak abszurditása, a hirdetett eszmék és a valóság közötti ordító különbség.

Nem meglepő, hogy az új kötet kulcsszava is a szabadság, hiszen ez alkotja az életmű gerincét, ez a Ballai által alaposan körüljárt alapkérdés. A magyar történelmi sorsfordulók kapcsán ezt a témát feszegeti a szerző valamennyi írásában. Ezúttal azt is hozzáteszi, hogy a szabadság „a mi akaratunk.” Ez egy igen erős és elgondolkodtató állítás, amelyet az interjúalany az alábbiakkal egészít ki:

„A szabadságot akarni kell, és ha akarjuk, akkor tenni kell érte. Ez azonban nemcsak a 16 év tanulsága is!” Ez a meggyőződés a fő oka annak, hogy a még csupán 63 éves szerző immár életművel büszkélkedhet.

A beszélgetések természetesen a családi háttérrel indulnak, de ezeket terjedelmi okok miatt ehelyütt nem részletezzük. Térjünk inkább azonnal a kronologikus sorrendben egymást követő fejezetekre, melyek címe megegyezik a regényekével. Ezeket megelőzően a 3. fejezet a Marczius Tizenötödike digitális irodalmi folyóiratot mutatja be. Ezekben az írásokban természetesen sok az aktuális áthallás, miként fentebb az utóbbi 16 évre való utalás is.

A 4. fejezetben következik A mezítelen marketing, amely a felesleges szükségleteket, az értelmetlen fogyasztást generáló üzleti tevékenységről szóló vitairat, és amely még 2000-ben jelent meg az Európa Könyvkiadónál. Ezt a kötetet követték a regények. A kitagadott és a Tajvan esetében Ballai beavat a regények izgalmas keletkezéstörténetébe is. Az utóbbi hely például – feltételezem, hogy az olvasókat ez kissé meglepi majd – egy mocskos moszkvai kocsma gúnyneve volt…

Itt Ballai a működési mechanizmusaik feltárása útján a totalitárius rendszereket utasítja el. A politikai vezetés nem szabadulhat ki a társadalom ellenőrzése alól,
szögezi le.

A Rettenetes csend Csokonai Vitéz Mihályról szól, és egy, a szerző által megnyert regénypályázatra készült. Csokonait Ballai a magyar felvilágosodás legnagyobb költőjének tartja. Azt is kimondja, hogy „… az ember szellemében, gondolataiban szabad, nem lehet alávetve senki más önkényének, hatalmának.” Csokonait rettenetes csend vette körül, amint azt egy Bessenyei Sándornak címzett levelében írja. A költővel azonosuló Ballai hozzáteszi az életművét átszövő saját hitvallását: „…az író bármilyen csend és mellőzöttség állapotában is tartsa meg a szabadságát és az önállóságát.”

De haladjunk tovább a kötet által megadott – a megjelenéseket tükröző – kronológiai sorrendben. A Mátyástól Szülejmánig fejezet is bizonyítja: Ballai egyáltalán nem szépíti a valóságot. Épp ellenkezőleg!

Az olvasókat beavatja hatalmas lexikális tudásába, és ennek révén mutat rá arra, hogy egy mai politikus számára mi az üzenete Mátyás stabilitást hozó uralkodásának.

A Szigetvárnál az Isten is helyre tesz a történelmi emlékezetünkben néhány meggyökeresedett tévedést. A Szabadság mítoszában a szerző egyértelműen kimondja: „A szabadságért állandóan küzdeni kell … annak mítoszát nem lehet elvenni az emberektől.”

Az Árulás – Az arcmás Görgey Artúr életútjával és az adott történelmi helyzettel foglalkozik. A marxista történészek szemében Görgey áruló volt, szemben Kossuth-tal. Ám ez „tündérmese … a történelem a helyes emlékezet.” Így teszi helyre Ballai Görgey téves megítélését. „A történelem szerepeket oszt és szerepeket vesz el.” (Az Arcmás, valamint a szerző három másik műve díjat nyert a HM és a Magyar Írószövetség közös pályázatán.) A Bem apó Erdélyországban részletet közöl Ballai meseregényéből, ebben a fejezetben így nincsenek kérdések és válaszok.

Az Erdélyi dáma a Habsburg Mária Krisztierna szerencsétlen életét idézi fel, vagy inkább ismerteti az olvasók többségével, akik számára a hercegnő – Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem felesége – aligha ismert történelmi szereplő, ugyanakkor jó emlékezete maradt Erdélyben.

Nem így ingatag jellemű férjének, aki féktelen uralkodói ambícióival, ugyanakkor politikai hozzá nem értésével a fejedelemség bukását okozta. (Kérdésre válaszolva a szerző ebben a fejezetben beszél az Oszmán Birodalom félelmetes katonai erejéről, összevetve azt a Sztálin által a német támadás előtt lefejezett szovjet haderő képességeivel.) A Bottyán János szabadságharca hangsúlyozza az oszmánellenes küzdelmek és a Rákóczi-szabadságharc összefüggéseit, utóbbi okai között megemlítve a Habsburg államcsődöt is. Bottyán minden erejével a törökök kiűzésére törekedett, amire – miként az író ki is fejti – Bécs felmentése után még tizenhat év volt szükséges.

Ballai nem kevesebbet tesz, mint meggyőző érveléssel átértékeli a Rákóczi-szabadságharcot. A fejedelem önálló országként akarta hazánkat elhelyezni Európában, és ebben a törekvésében – minden önérdek nélkül – egyedül Vak Bottyán állt mellette.

Jól érezhető, hogy a Magyar odüsszeia Ballai számára igencsak kedves mű. Mint mondja, „az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet.” A szabad Odüsszeuszt sem ármánnyal, sem fegyverrel nem lehetett legyűrni. A Magyar Odüsszeia főhőse végigharcolja az I. világháború frontjait, majd annak befejeződésekor küzd Magyarország területi integritásáért, amelyet Horthyék 1919-ben feladtak, szimbolikus értelemben tehát a könyv hazánk odüsszeiája is. A szerző nem heroizálja a történelmet, helyette tényeket mutat be, amelyekkel újraértelmezi a történéseket. Pénelopeia címmel még drámai betétet is írt a műbe, tudniillik nem csak a tűzvonalban harcolók, hanem a hátországban maradt nők is megszenvedték az eseményeket. A szabadság adója személyes élményeken alapuló harminc novellát fűz egybe. Ezek – ezúttal Kaiser László rendkívül találó megfogalmazását idézve – a „tegnapi máról szóló írások.” Ebben a kötetben Ballai azt mondja ki, hogy „a szabadság is kötelesség. Köteles vagy védekezni azzal szemben, aki el akar tiporni.”

A szabadság rabja – egy regény a felvilágosult abszolutizmus koráról – Ráby Mátyást és „zavaros emlékiratait” veszi górcső alá, oly módon, hogy a csaló végül önmagát leplezi le. Ballai célja, mint minden történelmi regénye esetében az volt, hogy műve „az igazság szavától szárnyaljon.” A szerelem mítosza – személyes ihletettségű – versek gyűjteménye. A kötet jellemzően rövid, tömör verseinek szerkesztési elve a rajongáson és a beteljesülés nyomán az első komor jelek feltünedezésén („láva lett a tenger”, „mi ketten mit vétettünk a Napnak?”,) túljutva, Ballai egyetlen hosszúversében, a Bonyolult, szép versben éri el a csúcspontját: „mely visszafejti, felbontja / a valóság szálait, / mindent, ami rajtad kívül / valaha is létezett, / végül kiirtja önmagát / s bennünk bonyolódik tovább.” Az Ágnes iránt érzett szenvedélyes szerelemnek immár a jövő számára értékes kinccsé, a személyesből az univerzálisba kell tágulnia: „A szerelemnek mítosszá kell válnia, / meghal a világ, ha mítoszodat, / a legszebbét, örök menyasszonyomét / nem örökítjük tovább.”

A 17. fejezetben megjelenő A védelmező állami létünk létrejötte, legfontosabb történelmi eseményünk kérdéseit feszegeti.

A veretes szöveg olvasót próbáló – a ma divatos szóval nem lebutított –, mivel sok, az események megértéséhez elengedhetetlenül fontos tény kerül beillesztésre a párbeszédekbe, és hosszú leírások illusztrálják a XI. századi Magyarország táji környezetét.

Meg kell küzdenünk a történelmi korról kialakult és kialakított sztereotípiákkal. A szerző másik kedvelt technikája a történetmesélés. Noha ügyes megoldás a mesélők folytonos váltogatása, azok egy dologban mégis igen hasonlatosak: szívesen magyaráznak, okítják, illetve figyelmeztetik, és rendre kiigazítják egymást. Fáradhatatlanul érvelnek, és példák sokaságával cáfolnak.

A védelmező narrátora Tászló testvér, aki az ismeretek, a tudás befogadására több mint szomjas fiatalember. Szerény és igyekvő, kész megfelelni az elvárásoknak és az intelmeknek. Nem kevesebb, mint négy különböző tanítóval büszkélkedhet. Egy kivételével a nevük – Gellért püspök, Kér táltos és Oresztész – a négy fejezet címében meg is jelenik. A hiányzó negyedik Páter Concius, aki Hitvalló István krónikása. Nekik is megvan a maguk egyéni sorsa, ami közös tanítványuk számára nem kevés okulással szolgál. Indulásakor Tászló meglehetősen vértelen figura, a feje amolyan üresen kongó edény, amelybe könnyedén beletölthető mások kész tudása. És pontosan ez is minden vágya, nem pedig a saját tudás bizonyosan fáradságosabb megszerzése. Ekkor még kritikátlanul, engedelmesen befogadja a tanokat. Eleinte fel sem tűnik neki, hogy a tudálékos, kiokosító válaszok többnyire korlátozásokat és tiltásokat fogalmaznak meg. Nincs a világ ellentmondásos dolgairól önálló látása, saját kapaszkodója. De lassanként feleszmél. „Ki a szabad? Aki behódolt neki [Istvánnak],” – hangzik el egy kulcsmondat. Az „i”-re a pontot a görög Oresztész teszi fel, aki szerint

nem a Gellért által sugalmazott vak hit és engedelmesség, nem a másoktól – a rendszertől – készen kapott és legalább a külsőségek szintjén be is vasalt erkölcsök, nem az örök élet reményében tett jócselekedetek, hanem az önálló gondolkodás vezet el a saját látáshoz, és ilyen módon a személyes szabadsághoz.

Igen ám, de e folyamat beteljesüléshez, egyáltalán megindulásához szükség van egy államra, amely védelmet nyújt polgárainak – e korban még alattvalóinak –, kodifikált törvényekkel, szervezett intézményrendszerrel és oktatással, ennek megteremtése pedig Szent István király műve, akit Ballai minden idők legnagyobb magyar politikusának nevez, hiszen: „István a legnagyobb ügyességgel állította politikai céljai szolgálatába az európai erőtérben váratlanul felkínálkozó lehetőséget.” A szerző módszerét dicséri a különböző nézőpontok bemutatása is, jelesül a nomadizáló magyarság számára a laza törzsi területelv helyébe kerülő szilárd államhatalom, a keresztény vallás gyakorlásának, de főleg az adófizetési kötelezettségnek a bevezetése nagyon sok egyéni sérelemmel járt. Ugyanakkor tekintsünk rá a római impérium összeomlása utáni Kárpát-medencére! Hová lettek a gepidák, a hunok, a longobárdok és az avarok? Maradványaik nyom nélkül beolvadtak a modern európai népekbe, így a mienkébe is. Tehát csak az első hatalmas lépés megtétele után következhetnek a továbbiak. „Akkor jöhet majd el egy az István királyénál is szilárdabb rendszer, ha az nem a puszta hiten, tehát az engedelmességen, hanem a gondolkodáson alapul.”

A Születő nemzet diadalma címet Udvarhelyi lendületesnek tartja. Mikor és miért jött létre nemzet fogalmunk, ez a kérdés foglalkoztatta Ballait A védelmező befejezése után. Állítása szerint a „nemzeti identitásnak” az interjúban is hosszasan idézett Anonymus adott hangot, de Kézai Simon ezt elferdítette, „Werbőczy pedig kanonizál, ami azt jelenti, hogy a magyar politikai gondolkodás hagyományosan soviniszta, haladásellenes és tekintélyelvű.” (Ballai gyakran utal arra, ki milyen források alapján jutott téves következtetésekre.) Ezzel a regénnyel az író tehát Anonymusnak állít emléket. Hozzáteszi, az egyház nálunk is „államkohéziós erőt” jelentett. A 2022-ben megjelent kötettel kapcsolatban a recenzens is hosszabban idézi Ballai egyik válaszát:

„Ne merevedjünk le, amikor valami egzaltált figura feláll egy hordóra és azt mondja: »nemzet« … Hogy meri azt mondani, hogy az, aki nem ért vele egyet, hazaáruló, vagyis a magyarok többsége?

Merjünk rugalmasak lenni, visszatérni Európához, ahonnan nagy történeti regényírónk a modellt vette, a haladáshoz, amelynek újra és újra félre kell söpörnie a retrográd erőket, a fenyegetőket, a félelmünkből erős várat építeni akaró agyaglábú törpéket.”

A 19. interjú az antikvitás világába vezet is, meg nem is. Az Élektra-trilógia meghatározó, Élektra című darabját, amely az abszurd dráma minden ismérvének megfelel, ugyanakkor paradoxonjai elválaszthatatlanok a remek humortól, Ballai még harmadikos gimnazista korában írta. Ezt 1998-ban átdolgozta rádiójátékká, amely a politikai kurzusváltás miatt nem kerülhetett bemutatásra, mint ahogyan a 2010-ben írt Ithaká sem. Ez azonban nem szegte a kedvét Ballainak: „bekövetkezett egy várható esemény váratlanul: hatvanéves lettem. Ilyenkor illik letenni valami újat az asztalra. Mondjuk egy drámatrilógiát. És akkor eszembe jutott, hogy Odüsszeusz az alvilágban találkozik Agamemnón árnyával, aki elmeséli neki a halálát.”

Az Odüsszeusz a történetben egy novelláskötet, amely két részből áll, és Homérosznak az európai irodalmat megteremtő munkássága előtt hódol. Hatása alól még a regény műfaját megújító Joyce sem vonhatta ki. „Ami Joyce bravúrját illeti az Odüsszeusz tekintetében, azt a hatalmas formaművészeti vállalkozást, hát, ez a bravúr valósággal Homérosz kihívására felel” – nyilatkozza az író. – „Kerettörténet, visszaemlékezések, reflexiók. Voltaképpen lehet homéroszi szerkesztési elvekről beszélni, amelyeket Joyce felismer, és remekül alkalmaz.” Ballai maga is ifjúkora óta Homérosz hatása alatt áll. Ez alól nem is kívánja kivonni magát, Odüsszeusz a kedvenc hőse, aki „végletekig ragaszkodik a megismerés jogához és vállalja az ezzel járó szenvedéseket… Mindnyájan Odüsszeuszok vagyunk a saját történeteinkben…”, teszi hozzá igen bölcsen Ballai.

A Hármas könyvbenaz életműinterjú utolsó fejezetében – három kisregény kerül egybefűzésre. Három különböző jellem – Werbőczi, Dózsa és Fráter György – György barát – kerül terítékre. Az alcím segítséget nyújt az értelmezésben: „Három jellem a XVI. századból.” A kötetben Werbőczi a saját hangján beszámol a felemelkedéséről, a nádorrá válásáról és az ehhez szükséges kapcsolatairól. Werbőczit maga II. Ulászló kérte fel a magyar törvénytevési gyakorlat írásba foglalására. A – Hármas könyv – szerint: „Szigorú, jó törvények kellenek ennek az országnak … amelyek a parasztot megfékezik…” Werbőczy tehát a köznemesség jogait óhajtotta jogi védelem alá helyezni. A köznemesség sérelmei pedig a főnemesekkel szemben fogalmazódnak meg, miközben egy teljes társadalmi osztály – a lakosság több mint kilencven százalékát kitevő parasztság – kizáródik a nemzetből. Egyértelmű, hogy Werbőczyt Ballai nem tekinti jellemes embernek.

Ballai természetesen él a szembeállítás lehetőségével. Vajon jellemesnek nevezhető-e Dózsa György, aki a kötetben nem a saját hangján, hanem Márton, a fegyverhordózója narrációja által szólal meg?

Dózsa az elnyomott parasztság nevében lép fel, mindhalálig tartva magát a vállalásához. Így válik a nép fejedelmévé, nem pedig az urak alattvalójává! Ő a hazáért küzd, nem úgy, mint a nemesek, akik csak bizonyos jogokat szeretnének maguknak megszerezni.

Dózsa felismeri, hogy a nagyurak valójában nem szolgálják a nemzetet. Ballai következtetése logikus: „Van Dózsa útja”, amely az elvi alapon hozott áldozat példájaként szolgálhat a következő nemzedékeknek – határozott fellépést sürgetve a mindenkori zsarnokokkal szemben.

A hármas kötet harmadik kisregényét – Bíborosgyilkosság – Ballai két részre osztotta. Az elsőben azt taglalja, miként vált egyes körök számára politikailag szükségessé Fráter György meggyilkolása. Végigköveti, hogyan csorbul az igazságszolgáltatás menete. A második részben a történteket a meggyilkolt szemszögéből láthatja az olvasó.

Világossá válik, hogy György barátnak Szülejmán szultán félelmetes haderejét is fel kellett tartóztatnia a Habsburg hadak beérkeztéig, amit pusztán ígérgetett a magyarok német királya, akinek az erejéből végül csak egy politikai gyilkosságra futotta.

Áldozatának, a korszak legnagyobb reálpolitikusának – az önálló erdélyi állam felépítőjének – pályafutása azt példázza, hogy a magyarság sorsáról nem lehet feketén-fehéren, és különösen nem kalandorpolitizálással dönteni, csak a legnagyobb körültekintéssel és felelősséggel.

Legutóbbi művében Ballai az olvasókat ismét rendkívül alapos történelmi ismeretekkel gazdagítja, és eligazítást nyújt a fokozódó oszmán veszély fenyegette Magyarország XVI. századi belső állapotairól. Egység és széthúzás? Belviszály vagy nemzeti egység? Egyéni vagy közérdek? A mai magyar politikai viszonyokban járatosak itt is számos áthallást felfedezhetnek a jó 400 évvel ezelőtti viszonyokban. (Lásd a Könyvhétben a Hármas könyv a fentieknél részletesebb recenzióját: https://www.konyv7.hu/magyar/menupontok/felso-menusor/konyv/ballai-laszlo-harmas-konyv)

Ballai László sikeresen teljesítette a fentebb már hangsúlyozott célját: újraértelmezte a magyar történelem egyes sorsfordulóit, a nemzedékről nemzedékre hagyományozott „eseményeket” a helyükre teszi. Ehhez a recenzens csak gratulálni tud! És végül egy rövid megjegyzés: az olvasók eligazodását segítendő, talán nem lett volna haszontalan a kötet végére név- és tárgymutatót illeszteni.

Deák András Miklós

Ballai László – Udvarhelyi András:
A szabadság, a mi akaratunk. Életműinterjú Ballai László íróval, szerkesztővel
Hungarovox Kiadó, 370 oldal, 4500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kálvin 09 08Móra 0605KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huCsibi tűzoltó lesz
Belépés