Mikulás ante portas, avagy hogyan ünnepelünk?

„A karácsony kétségtelen/ a legszebb nap kell hogy legyen./ Ha fénylő arccal ünnepelünk,/ a fa alatt mind költők leszünk” – írja Erich Kästner A karácsonyfa című négysoros versében.

„Mikulás ante portas” – ez lehetne a mottója a szerző, tematikában Mikulástól az újévig, időben az 1920-as évek végétől az 1960-as évekig terjedő, a decemberi ünnepkörhöz kapcsolódó írásainak, melyeket Sylvia List összeállításában, vékony kötetbe foglalva magyarul is megjelentetett a Trend Kiadó. A kifejezetten felnőtt olvasókhoz szóló prózákat Győri László, a verseket Papolczy Péter fordította. Az Interjú a Mikulással című kötet ironikus, borongós, már-már komor hangulatát jól jellemzi a fenti idézet folytatása: „A karácsony itt áll a küszöbön, az ajtó előtt, amelynek résein át a tél, a fagy és az ínség beszivárog a lakásokba. Küszöbön a karácsony. Kérjük meg, hogy fáradjon be? A kályhához, amelyhez nem kapni szenet, a lámpa alá, amely nem világít, az asztalhoz, amelyen nincs ajándék? ...Az emberek meg akarják és meg is fogják ünnepelni a karácsonyt. Történjék bármi. összeszorított foggal, semmivel sem törődve. Megajándékozzák egymást. Akkor is, ha nincs semmijük.” Nehéz évek ezek a berliniek, a németek és egész Európa számára. Előbb a gazdasági válság, majd a háború, végül a háború elvesztése rányomja a bélyegét az ünnepi időszakra (is). A szerző más prózáira szintén jellemző társadalmi és politikai bírálat, a szegényekkel való együttérzés fontos szerepet játszik az ünnepre hangolódó írásokban. Mert a munkanélküliség rosszabb, mint ha valakinek karácsonykor is dolgoznia kell (A pincér szentestéje), az elszabadult árak sokak számára lehetetlenné teszik, hogy méltón, vagy egyáltalán ünnepeljenek (Szalonképtelen mese, Ünnepi levél, Karácsony a szabadban). Abszurd módon az állami bürokrácia a magasra szabott adókkal megakadályozza a jótékonykodást, hiszen ki hallott már olyat, hogy tízezer mázsa jótékonyságra felajánlott cukor után százezer márka jövedéki adót kelljen fizetni? Vagy hogy a mínusz 12 fokos hidegben a karácsonyi vásáron az üresen is üzemelő körhintásokat vegzálják az ellenőrök? Vagy hogy valaki nem tudja átvenni a külföldről érkezett karácsonyi csomagját, mert akkora vámot kéne rá fizetnie? Ismerős helyzetek?

Ugyanakkor az érem másik oldalára is rácsodálkozhatunk ezekben a majdnem egy évszázada született szövegekben: a túltolt fogyasztás – persze, aki megteheti –, az ünnepek előtti stressz és rohanás már akkor is szerves részét képezték a készülődésnek. Ünnepi áhítatnak és lelkiségnek kevés nyoma van a prózai és lírai írásokban. Néhány kivétel azért akad: a Koch tanár úr, a karácsonyi angyal című novellában egy bentlakásos diáknak végül a tanára ad pénzt útiköltségre, hogy Szentestére hazaérhessen nélkülöző szüleihez – ez a történet egyébként A repülő osztály című ifjúsági regény egyik epizódjának korai változata. A karácsonyi köszöntők sorában az egyik helyen az álmait, a másik helyen a szeretetét adja valaki ajándékba; más versekben iróniával fűszerezve, de megjelenik a gyerekek ünnepvárása, az ünnepi készülődés és az ajándékok feletti öröm. Nagy ritkán megvalósulnak vágyálmok, mint amikor Hókusz Pókusz professzor és a szerelme megvesznek egy tóparti villát Luganóban, és Zimankov Maxi, az ötcentis emberke is megkapja álmai házát (Emberke és a nagy ajándék).

Miért mégis a Mikulás személye fogja össze a kötetet? Mint Győri László, a prózai írások remek fordítója a kötet végén kifejti, a németeknél kétszer jön a Mikulás. Először december 6-án, Szent Miklós napján a Krampusz kíséretében. Ekkor számonkéri a gyerekeken az éves viselkedésüket, és annak alapján bünteti vagy jutalmazza őket. Másodszor pedig – tetőtől talpig pirosban – december 24-én, Szenteste érkezik meg, ezúttal már csak ajándékot hoz. A Mikulás személyéhez köthető történetek általában humoros jelenetek – a címadó novellában például a látogatóként érkező Mikulás simán meglopja a vendéglátóját, míg egy másik történetben egy családi körben fellépő álmikulás rögtön lebukik az unokaöccse előtt, majd egy harmadikban a Mikulásnak gondoskodnia kell a saját ajándékáról is.

Az ajándék kiválasztása szintén számos mulatságos helyzetet eredményezhet. Egy ifjú házaspár kipróbálja az új technikai találmányt, a gramofont, és afféle „Saját hangja, vigye haza” akció keretében lemezen küld karácsonyi üdvözletet egy messze lakó idős nagynéninek. Igen ám, de a felvételen rögzülnek az üzeneten kívüli rosszmájú megjegyzések is, mint amikor valaki bekapcsolva hagyja a mikrofont. A többit nem nehéz elképzelni. Egy másik történetben az ajándék szállításakor történik gikszer.

Az 1930-as évek gazdasági válságában az embereket ért csalódottság és kiábrándultság nyomán a legfőbb újévi jókívánság a remény életben tartása. Az 1932-ben született, szilveszteri történetben hamar véget ér a mulatság, miközben elhangzik: „A derű ritka kincs manapság”. A II. világháború utáni szegénységet és keserűséget örökíti meg a Parancsoljon befáradni… című novella, amelyben két konvencióval is leszámol a szerző: az egyik, hogy a polgári kornak vége; a másik – ami sajnos ma is nagyon aktuális –, hogy a háborúban nem lehetnek nyertesek. „Már csak győztesek és legyőzöttek vannak, és mindannyian vesztesek.”

Köztudott, hogy Erich Kästner Hitler hatalom jutása után tiltólistára került, könyveit elégették. Egyáltalán nem publikálhatott a hazájában, mégsem hagyta el az országot.  Írásai álnéven, Svájcban, esetenként csak jóval a háború után láttak napvilágot.

Szénási Zsófia

Erich Kästner: Interjú a Mikulással, Trend Kiadó, 112 oldal, 3499 Ft

Az Interjú a Mikulással

megvásárolható

kedvezményes áron

a Móra Kiadó

webáruházában

Olvasson bele

a könyvbe,

idekattintva