Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyv

Farkas Bíborka: Az Istenek akarata III. Róma lángjai

Szepesi Dóra - 2023.12.20.

Farkas Bíborka regénytrilógiája

Élvezetes olvasmányélményt ígér a regényfolyam azoknak, akik ismerik a kelta kultúrát és azoknak is, akik csak most ismerkednek vele. Az író, műfordító Farkas Bíborka autentikus forrásmunkák tanulmányozásával évtizedek óta foglalkozik a témával. Könyvbemutatóján mesélte, hogy a ’90-es évek közepén egy világzenei műsorban hallott Loreena McKennitt szám, a The Lady Of Shalott indította be érdeklődését, olyan erővel, hogy elkezdte a kultúra is érdekelni. Lebilincselő mitológiájuk, a brit népek hiedelemvilága, természetközeli életük, vallásuk, szokásaik, művészetük, a tárgyaik annyira megmozgatták a fantáziáját, hogy úgy érezte, erről neki valamit írnia kell! Amikor arról olvasott, hogy a druidák közt voltak nők is, rögtön tudta, regényének főhőse nő lesz…

Az I. században játszódó trilógia – I. Druidaösvény, II. A Halhatatlanok Hegye és a III. Róma lángjai című kötet – egyszerre történelmi regény, fantasy, fejlődésregény vagy pikareszk, az ókori kelta-római időkbe repít. A főszereplő Kicsi Tölgyfa, Gwyneth, a történet kezdetén kilenc éves; kalandos életét idős korában ő maga meséli el tizenkét estén át, azaz a három kötet tizenkét fejezetében. Szülei fiúnak és különlegesnek várják, aztán kapnak egy habókos kislányt, akivel csak a nővére, Dana ápol meghitt kapcsolatot. Az első kötet gerince a Mesterrel való megismerkedése. Tíz évet töltenek együtt, míg a főszereplő jó képességű gyerekből fiatal bárddá, látóvá, majd druidává válik; magasztos célja a Druidaösvény végén magasodó halhatatlanok Hegye. Fiatal bárdként próbákon, beavatásokon kell helyt állnia, hogy feltárulhassanak előtte az Istenek titkai, például az, hogy mesterét azért küldték vissza a holtak világából, hogy népével megértesse, valódi ellenségeik nem a szomszédos törzsek, hanem a római betolakodók. Az első két könyv az ókori Britannia háborúk és járvány szaggatta, misztikus világát jeleníti meg, druidák, látók és harcosok között játszódik, a harmadik kötet Néró Rómájába kalauzol, ahol Gwyneth rabszolgaként szerez nem mindennapi tapasztalatokat.

Míg az első rész fiatal olvasók kezébe is adható, a második és harmadik kötet már 16-18 éven felülieknek való, mivel ezekben a történelmi események és szereplők a korra és a kultúrára jellemző durva, provokatív történésekkel jelennek meg. Mindenekelőtt két témát emelnék ki, a szexet és az eutanáziát. A hősnő felnőtté érve megtapasztalja a testi szerelmet; Gwernnel kiskamasz koruk óta jegyesek, és az egyik kulcsjelenetben, a Beltaine termékenységünnepen őket választják, hogy Istennő és Isten szerepét eljátszva nyilvánosan szeretkezzenek. Ez a jelenet, bár felnőtt tartalom, felemelő szépségű. A szerző a regényben kendőzetlenül, ám a megbotránkoztatást kerülve ábrázolja a szex-jeleneteket, csak annyira tartja a mértéket, amennyire az adott helyzet megkívánja: a római fejezetekben jóval több erotikus jelenetet ábrázol, hiszen ott a hadifogolyként elhurcolt hősnő gladiátorok látogatta bordélyba is elkerül… A kelták hozzáállása az erotikához, a házassághoz, élethez, halálhoz jóval lazább volt, mint a legtöbb ókori népé. A másik téma az eutanázia, ami kultúrájukhoz tartozott. Számomra az egyik legemlékezetesebb – szívszorító, mégis emelkedett – rész, amikor a haldokló nagyanyát Gwyneth a Mesterrel együtt átsegítik a túlvilágra. („Kinyitják neki a másik világ kapuját és átkísérik a folyón – ott már nem fáj semmi… megpihensz őseink tüzénél, mielőtt elkezdődne az új életed.”)

A harmadik kötetben elbeszélt történetben a druidanő különleges képességeitől megfosztott hadifogolyként kerül Rómába. Kiszolgáltatott, mint bármely egyszerű halandó, és erejét csak akkor nyerheti vissza, ha titokzatos ellenfele, a Cymrucliens-királyságára pályázó Sötét Holló meghal. Miközben az egymással tusakodó római és brit istenek akarata a legszélsőségesebb helyzetekbe sodorja, istenei küldetéssel bízzák meg. A meglepő fordulatokban bővelkedő történetben felbukkannak már ismert és új szereplők, megjelenik az örökérvényű ármány, féltékenység, bosszú, besúgás, összeesküvés, de a római korra jellemző lakomák, tivornyák, gladiátorjátékok, keresztényüldözés, kínvallatások, kivégzések is… Vajon képes lesz-e teljesíteni embert próbáló feladatait Gwyneth, miközben ő maga is sérült, megalázott? Visszanyerheti-e elveszített képességeit és viszontláthatja-e még valaha vele együtt elhurcolt nővérét?  Milyen sors vár a Mesterre? Visszatérhet-e a kelták földjére Kicsi Tölgyfa? „Csak egyvalamivel nem számoltunk: az Istenek szándékával, pedig a sorsunkat ők alakítják, sokszor olyanképpen, ahogyan mi, földi halandók nem is képzelnénk.” Az Istenek akarata befejező része minden kérdésre választ ad, miközben túlélésről, állhatatosságról, mélyen gyökerező érzelmekről mesél feledhetetlen történeteket az utókornak.

Farkas Bíborka a fiktív szereplők mellett valódi történelmi szereplőket is életre kelt, olyanokat, akik aktívan formálták a korszak eseményeit. A keltáknak nem volt írásbeliségük, a szerző kelta eredetű népek mitológiáját használta fel a meseszövés során, illetve régészeti források, legújabb kutatások alapján is dolgozott. Amihez kevés információt talált, képzeletével egészítette ki. Története és meseszövése annyira lebilincselő, hogy olvastam volna még tovább is. Remélhetőleg e trilógia után újabb könyvterveket forgat a fejében!

Szepesi Dóra

Farkas Bíborka: Az Istenek akarata III. Róma lángjai
Pergamen Libro Kiadó, 696 oldal, 4590 Ft

Az első két kötet e-könyv formában kapható a Talentum House webshopjában: https://talentumhouse.hu/termekkategoria/e_book/

A hagyományos kötetek elfogytak, de előrendelhetőek az alábbi e-mailcímen: szerkesztoseg@talentumhouse.hu

Farkas Bíborka: Az Istenek akarata I. Druidaösvény – Szepesi Dóra, Könyvhét online, 2021. 02. 11.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés