Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv

Goran Vojnović: Jugoszlávia, édes hazám

Bárdos Dóra - 2022.07.27.

Goran Vojnović szlovén író: rövidfilmjeiért több alkalommal díjazott filmrendezőként sem tudta megvalósítani első egész estés moziját, így a forgatókönyvből inkább regényt írt. 2008-ban berobbant vele az irodalomba, elnyerte a legjobb szlovén regénynek járó Kresnik-díjat, majd 2012-ben megírta második könyvét, a Jugoszlávia, édes hazámat, amely szintén Kresnik-díjas lett. Nem véletlenül: benne sikerült egészen új módon megformálnia, amit olyan sokan próbálnak a volt Jugoszlávia utódállamainak írói közül. Felidézi a szétszakadást, a háborút, a tragédiákat, több generáció önkeresését: a volt Jugoszlávia lakóinak húsz évét egy szép, új világban. Története hőse felnő, nyomozni kezd az apja után, vajon valóban életben van-e: ám minél több eltitkolt, sötét dolog nyomára bukkan, annál inkább önmagával kerül szembe. Utazik, keres, végül önmagát találja meg. Az eredeti szlovén szövegben bosnyák, horvát és szerb kifejezések szerepelnek, ezzel is utalva a mintegy absztrakcióként megalkotott ország hagyományaira. E szövegrészek a magyar fordításban magyarul, de különböző betűtípusokkal szerepelnek, nem nyelvileg, hanem tipográfiailag ugorva ki a szöveg menetéből. S ezzel is bevonva bennünket egy olyan világba, amelyet érdemes megismerni.

Bárdos Dóra

Goran Vojnović: Jugoszlávia, édes hazám
Typotex Kiadó, 280 oldal, 3500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés