Hóvihar, szél, hideg, sötét

„Ünnepek közeledtével ki-ki a maga módján készülődik.” – kezdődik Gunnar Gunnarsson Advent című kisregénye, amely az izlandi felföldre kalauzolja az olvasót, hogy rendhagyó módon hangoljon minket az ünnepi időszakra.

Mert a naptárral nem lehet vitatkozni, hamarosan tényleg itt a Karácsony. Mindannyian az ünnepi készülődés lázában égünk, vagy legalábbis próbálunk harcba szállni a körmünkre égő teendőkkel: az ajándékok beszerzésével, a képeslapok elküldésével, a karácsonyi menüsor összerakásával, a céges évbúcsúztató buli naptárunkba való beszuszakolásával (ahol számos baráti és családi találkozóval kell versenyre kelnie). Na persze mindeközben pörög a munka, sepergetjük a tavalyról itt ragadt száraz tűleveleket a nappaliban, és várjuk, hogy idén is kireped-e a bejgli. De legalább szépen kidekorálva suhannak tova a fényvillamosok, melyeket meglátva egy pillanatra tényleg ünnepi hangulat költözik a Nagykörút havas eső áztatta aszfaltjára.

„Advent! Benedikt különös óvatossággal vette a szájára a szót, ezt a nagy, csendes, rendkívül furcsa, ugyanakkor szenvedélyes szót, amely valószínűleg minden más szónál jobban megérintette.” Mert micsoda is az adventi időszak? Gyerekként leginkább tényleg az a bizonyos várakozás, a bőr alá kúszó bizsergés, hogy már csak néhányat kell aludni, és valami különleges élményben lesz részünk. Az a hónap, amikor díszben úszik a város, minden nap egy kis ablakot lehet kinyitni az adventi naptáron, mindjárt itt a Mikulás is, és levelet lehet írni a Jézuskának. Igen, gyerekként várakozás. Felnőttként pedig szépen mondva készülődés, őszintébben meg sokszor rohanás, stressz és káosz.

Benediktnek pedig egy hosszú, embert próbáló expedíció az izlandi vadonban, kutyája (Leó) és vezérkosa (Bütyök) társaságában, hogy összeterelje és lehozza télire a hegyekből az elkóborolt birkákat, mielőtt túl késő lenne. Huszonhét éve teszi meg decemberi útját Benedikt, de idén valahogy semmi sem úgy alakul, ahogy tervezte. Az időjárás enyhén szólva sem kedvez neki, ráadásul minduntalan olyan emberekbe fut bele, akik a segítségét kérik, amire persze nem tud nemet mondani. Így küldetését újra meg újra el kell napolnia, mígnem jó egy héttel később, megfogyatkozott készletekkel, fáradtan, belefoghat abba, amiért eredetileg elindult.

Izlandot mi nagyon szeretjük itt Magyarországon, főleg az utószót is jegyző Jón Kalman Stefánsson óta, aki a kisregényt egy polcra helyezi a Halál Velencében és a Pán mellé. Nem kell nagyívű történet, hogy maradandó szülessen, mert a hogyan történik mindig fontosabb, annál, hogy mi történik. A tétet később azzal is emeli, hogy állítólag az Advent inspirálta Hemingwayt Az öreg halász és a tenger megírására. Nem lehetetlen a párhuzam, egy magányos férfi küzd a természet erői ellen itt és ott is.

Azonban még így, klasszikusnak nyilvánítva is, nehéz dolga van Gunnar Gunnarsson Adventjének, ha be akar férkőzni vészesen fogyó decemberi napjaink egyikébe. Ha karácsonyi történetekre gondolunk, akkor képzeletünket megtöltik a gazdagon dekorált díszletek között játszódó romantikus vígjátékok kliséhegyei, a Télapó alakjával játszó felsorolhatatlan mennyiségű történet (szigorúan rosszcsont, de szerethető gyerekekkel) és néhány komolyabb klasszikus (mint a Karácsonyi ének, de az is leginkább rajzfilmként). Messze esik ezektől Benedikt története, ahol nincs se fagyöngy, se mézeskalácsillatban úszó lakás, se happy endként elcsattanó csók. Helyette van egy valószerűtlen trió (szentháromság) akik magukban vagy másokkal együtt hadakoznak a hóviharral, az izlandi felföldön nyargaló széllel, a hideggel és a sötéttel. Van egy ember, aki huszonhét éve kimegy elkóborolt birkákat megmenteni, mert az élet szent, az embernek pedig célok kellenek. Mindezt csak néha szakítja meg egy forró kávé egy földbe vájt veremben, ami egyszerre sír és menedék, vagy egy-egy rövid kicsit filozofikus eszmefuttatás.

A Menny és pokol trilógia második kötetében a már emlegetett Jón Kalman Stefánsson is tudott úgy írni 100 oldalon keresztül a hóviharban ballagásról, hogy az egy percre se legyen unalmas. Lehet, hogy ezt ő is éppen Gunnarssontól tanulta. Észrevétlenül, egyáltalán nem hatásvadász módon az Adventet átjárja a feszültség, szívünkbe költözik ez a nem hétköznapi hármasfogat. Nem harsogó vagy csillogó ez a kötet, de ideális egy decemberi estére, amikor szeretnénk egy kicsit megállni, gondolatban Izlandra utazni, és a maga komótosságában izgulni Benediktért, Leóért és Bütyökért.

Vincze Dóra

Gunnar Gunnarson: Advent
Fordította: Patat Bence
Typotex Kiadó, 96 oldal, 3500 Ft