Az angolokról, Byronról, a keverőcsapok hiányáról mesél

Ha rosszmájú és cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy persze, megint itt van egy könyv, amivel csak még egy bőrt akarnak lehúzni valamiről, ami tele van olyan szövegekkel, amik már itt-ott megjelentek, csak most kiadják őket kötetben is. Afféle könnyű pénz szaga van a dolognak. Azonban egyáltalán nem akarok rosszmájú lenni, mert nagyon örülök, hogy ez a kötet megjelent és így eljuthattak hozzám Nádasdy Ádám levelei.

Már csak azért is, mert A Londoni leveleknek hála nem járunk úgy, mint Mácsai Pál, amikor a  Mi újság, múlt század? című előadást írta, és szerzőtársával, Guelmino Sándorral,  nagyjából 150000 oldalnyi újságcikken rágták át magukat az Országos Széchényi Könyvtárban, mire a darab összeállt. Persze nekik nehezebb dolguk volt, egy egész század (és milyen mozgalmas is volt a XX. század) eseményeit akarták átlátni. A Londoni levelek nem ölel fel ekkora időtávot, csupán négy évet, de azért így is jó, hogy nem kell a könyvtárban görnyedni a Népszava felett. Merthogy a kötetben szereplő tárcák eredetileg a Népszavában jelentek meg 2020 és 2024 között. Ezekben a levelekben Nádasdy Ádám mesél az olvasóknak Londonról, az angolokról, Byronról, a keverőcsapok hiányáról, a napilapokról, a szabadságról, na meg a világ nagy eseményeiről. Mert ugyan a fókusz kinyitni az ablakot a magyar olvasóknak, hogy kicsit belelássanak az angliai mindennapokba és az angolok fejébe, de az olyan globális események, mint a koronavírus járvány, a Brexit és az orosz-ukrán háború kitörése beszivárog a szövegekbe. Túl nagyok ahhoz, hogy az ember elmenjen mellettük szó nélkül.

Teszi mindezt a tőle megszokott igazán szórakoztató stílusban, könnyedén fűzve össze asszociációit. Persze Nádasdy Ádám sem tud kibújni a bőréből, nyelvész akkor is, amikor karanténról, a Temzéről vagy a politikáról ír: a szavak eredete, a magyar és angol kifejezések párhuzamai vagy éppen ellentétei gyakran megjelennek a szövegekben. Nemcsak a nyelvészet, a tanárság is átüt a tárcákon: Anglia (na meg a környező területek Wales, Írország, Skócia) sajátosságaihoz mindig magyar párhuzamokat keres, nem sajnálja tőlünk a megvilágító példákat. Így kerülhet mondjuk Byron mellé Petőfi. „Romantikus zsenikultusz, pesszimizmus, spleen. Szabadságvágy. Valami rémlett a diszkréten jelzett szexuális szabadosságról. Korai halál, az is része a figurának, az ilyen ember nem öregedhet meg, lásd Petőfi.”

De a párhuzamoknál azért hangsúlyosabbak az ellentétek, az Anglia és Magyarország közötti távolság, múltunk, gondolkodásunk, életvitelünk adta különbségek. Ezekből az összehasonlításokból, pedig rendre Anglia kerül ki győztesen. Ha megpróbálom magamon tartani a pozitív szemüvegemet, akkor mondhatom azt, hogy legalább van egy példa előttünk, hogy hogyan is lehetne élni. Ez persze nem azt jelenti, hogy az angolok tökéletesek lennének.  Nádasdy nem idealizálja sem Londont, sem az angolokat, hibáik és hiányosságaik nekik is vannak bőven, a közmondásos kerítés ott sincsen kolbászból (például a lakhatás elképesztően drága és jó lakást találni meglehetősen nehéz) de „[a] közgondolkodás megváltozása a Brit-szigeteken pár évtizeddel előttünk jár, ez így volt már Széchenyi idejében is.” Tudunk tehát tőlük tanulni, és ehhez jó egy kicsit belülről látni őket, valamint kívülről magunkat. Ezt a tudást viszont nem adja meg semmi, csak az idő és a tapasztalat, ami nem fér bele egy gyors londoni hosszúhétvégébe, de néhány londoni levélbe igen.

Vincze Dóra

Nádasdy Ádám: Londoni levelek
Magvető Kiadó, 240 oldal, 4999 Ft