Meg lehet-e őrizni az emlékeket? S nemcsak a személyeseket, hanem egy egész korét? És mi számít emléknek? A monumentális, jelentős, feljegyzésre méltó dolgok? Vagy meg lehet írni a napsütést, a szegénységet, az unalmat, a békét, a jó szexet, a magányt, a sült krumplit és egy nedves sárgabarackot is?

Nicolas Mathieu regénye az utóbbira tesz kísérletet. Négy nyárról szól az 1990-es években, azt rögzíti kíméletlen precizitással, finom melankóliával és vad dühvel, mivel tölti el ezeket a francia kisvárosi főhős, Anthony, aki épp olyan, mint bárki más: mohó, kíváncsi, cinikus, lelkes, idealista, csalódott – és életében először szerelmes. Hogyan unatkozik egy számára érdektelen világ közepén, miként keresi a kalandot a környezetében, az érzéseket a széthulló családjában, a bátorságot önmagában… Jelképes, átlagember-történetével mitikus magasságokba emelkedő hős, az évtized, egy furcsán elveszett, ezredvégi generáció képviselője, aki a szemünk előtt válik felnőtté. De önarckép is, s olyasvalaki, akiről jó olvasni, akinek a története az ifjúság könyve is.

Nem véletlenül nyerte el 2018-ban a Goncourt-díjat: tökéletes korrajz, könyv a szerelemről, a medvecukorszagról, az összetartozásról és az elválásról.

Bárdos Dóra

Nicolas Mathieu: Gyermekeik is utánuk
Fordította: Király Katalin
Typotex Kiadó, 460 oldal, 3900 Ft