Csehov puskája ebben az esetben egy balta

Paolo Cognetti megint elvisz minket a hegyekbe, a Monta Rosa csúcsai között megbúvó Fontana Freddába és környékére, ami a korábbi, A magányos farkas boldogsága című kötetből már ismerős lehet, csak ezúttal egy hegyi Káin és Ábel történetet tár elénk.

Ebből fakadóan nem is meglepő, hogy két testvér, Luigi és Fredo Balma, köré épül a történet. Luigi sosem hagyta el a vidéket, erdőőrként dolgozik, hogy biztos otthont teremtsen feleségének Elisabettának, és hamarosan születendő gyermeküknek. Ezzel szemben testvére, a mindig is problémás Fredo, réges rég Kanadába költözött. Hosszú idő után most újra találkoznak, hogy megosztozzanak apai örökségükön, egy ócska kis viskón, ami fent a hegyekben, mindentől távol fekszik.

Tehát nemcsak a helyszín, de a felállás is visszhangozhat bennünk: most is két különböző sorsú fiú kapcsolatát veszi górcső alá Cognetti, csak a Nyolc heggyel ellentétben itt nem barátokról, hanem testvérekről van szó. Egy fiú, aki elment és egy, aki itt maradt. Továbbá megkapjuk azt a jellegzetesen cognettis stílust is, amit annyira szeretünk: nagyon letisztult, egyenesen szikár mondatok, amiket mégis átjár valamiféle költőiség a természettel való nagyon szoros kapcsolaton keresztül.

„Itt a kertben áll ez a két fa, amelyeket apánk ültetett, amikor megszülettünk. (…) Azt nem tudom, és erről soha nem is kérdeztem apánkat, hogy miért választott akkor vörösfenyőt a bátyámnak, és jegenyefenyőt nekem. Nagyon kicsik voltunk még ahhoz, hogy bármit is meglásson bennünk, talán csak megérzés volt a részéről. Vagy ki tudja, talán áldás. Neked, vörösfenyő, az a sorsod, hogy a napon növekedj, szép, magasra nőj, kemény legyél, és törékeny, ringatózz a szélben. Te pedig, jegenyefenyő, árnyékban növekedsz majd, de erős leszel, és szívós, tűleveleid télen is megvédenek a fagytól. Hát ez utóbbi vagyok én.”

Gyakran egy regény legmeglepőbb része a vége, az utolsó csavarral megbolondított végkifejlet. A Lent a völgyben esetében ez azonban nem így van. Meghökkenésre éppen hogy az első fejezet ad okot, amiben egy kan farkas és egy kisebb szuka útját követjük. Nem tudjuk hová mennek, de vándorlásukat széttépett kutyatetemek szegélyezik. A teljes fejezet az állatok szemszögéből jelenik meg, eggyé válunk benne a természettel, véres történetük előrevetíti az elkövetkező események brutalitását. De vajon mi sül ki mindebből? Mondhatni megkönnyebbülök, amikor a második fejezet már az emberek jól ismert világába kalauzol, ahol már nem kell hatalmas fordulatokra és gyorsan pergő eseményekre számítanunk. Cognetti a mű rövidsége ellenére is komótosan építkezik, lassan poroszkál az elkerülhetetlen, és könnyedén megjósolható végkifejlet felé. Csehov puskája ebben az esetben egy balta, ami szükségképpen beleáll majd valakinek a fejébe. Ez a biztos tudás, ez a kiszámíthatóság azonban nem elvesz a regény élvezeti értékéből, hanem éppen hozzátesz, mert az elkerülhetetlenség sajátos feszültséget teremt, ami az egész regényt végigkíséri.

Nemcsak a balta követi a maga sorsát, hanem a gondosan elrejtett titok is elkerülhetetlenül napvilágra kerül. A tervben lévő sípálya, ami egy csapásra felélénkítené az elnéptelenedőben lévő Fontana Freddát, új munkahelyeket és sok pénzt hozva a településnek, hatással van az apai örökség értékére is. Persze az újjászületésért mindig árat kell fizetni, a falu életéért, a fejlődésért, előreláthatólag a természet fog megfizetni. Ezt sugallja az utolsó fejezet, amely a Fák csatája címet viseli, és nem más, mint egy VI. századi walesi bárd (Taliesin) versének átirata.

A Lent a völgyben magával ragadó olvasmány családi kötelékekről, önbeteljesítő sorsokról, a civilizáció és a természet kapcsolatáról és a hanyatló vidék életéről. Cognetti és a kortárs olasz irodalom rajongóinak természetesen kötelező, de nem hallgathatjuk el, hogy kidolgozottságában és tartalmában, hiába csillant fel megannyi aktuális témát, nem ér a nagy előd Nyolc hegy nyomába.

Vincze Dóra

Paolo Cognetti: Lent a völgyben
Fordította: Lukácsi Margit
Jelenkor Kiadó, 136 oldal, 3999 Ft