94. Ünnepi Könyvhét - 170 kiállító a rendezvényen
MTI - 2023.05.30.
Idén 170 kiállító kötetei mellett számtalan könyvbemutató, dedikálás, beszélgetés, koncert és egyéb program várja a közönséget a 94. Ünnepi Könyvhéten június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
A könyvhét immár hagyományos módon terjeszkedik a Vörösmarty téren túl a Vigadó térre és a Duna-korzóra is. Új jelenség azonban, hogy a 146 pavilonban megjelenő 170 kiállító között egyre több az olyan, amely nem könyvkiadó, de rendszeresen folytat ilyen tevékenységet is - mondta el a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke.
Gál Katalin felhívta a figyelmet a könyvhét gazdag programkínálatára: a Vörösmarty téren és a Vigadó téren felállított színpadokon és a könyves pavilonoknál négy nap alatt több mint 60 könyvbemutató, csaknem 1000 dedikálás, beszélgetések, kézműves foglalkozások, koncertek és egyéb, "könnyedebb" esti programok várják az érdeklődőket.
A szervezet elnöke hozzátette, a könyvhét több évfordulós programsorozathoz is kapcsolódik: idén ünneplik ugyanis Petőfi és Madách születésének bicentenáriumát, valamint Budapest egyesítésének 150. évfordulóját is.
Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) főigazgatója a Budapest 150 és az annak keretében elindult Könyvfőváros 2023 programsorozatokról szólt. A Budapesti Történeti Múzeum például új kiállítással jelentkezett, Budapest Főváros Levéltára (BFL) gondozásában készül Budapest monográfiája, az FSZEK pedig vándorkiállítást indít.
A Budapest 150 talán legszerteágazóbb projektje a Könyvfőváros 2023 program, amely már áprilisban megkezdődött a Petőfi200 Emlékkönyvtár átadásával - emelte ki.
A Könyvfőváros önálló pavilonnal és saját programokkal lesz jelen a könyvhéten is, az érdeklődők itt az FSZEK-ba is kedvezményesen iratkozhatnak be - jegyezte meg Fodor Péter.
Gáspár Máté, a projekt vezetője a készülő Budapest Nagyregényről szólva elmondta, hogy a 23 kerületből álló főváros történeteit szeretnék összefűzni 23 kortárs magyar író közreműködésével.
A jubileumi kötet a főváros születésnapján, a november 17-i Budapest Napon jelenik meg, de a szerzők már az Ünnepi Könyvhéten rendezett beszélgetéseken beszámolnak munkájukról - közölte.
Orosz Márton művészettörténész, a Vasarely Múzeum igazgatója, a Szép Magyar Könyv 2022 verseny zsűrijének elnöke felidézte, hogy a díjak odaítéléséről ezúttal is az MKKE által felkért szakmai zsűri döntött.
Idén 66 kiadó vett részt a versenyen nyolc kategóriában összesen 135 kötettel - tette hozzá.
Könyvsorozat kategóriában a díjat a Manó Könyvek Új Kedvencek sorozata, szépirodalom kategóriában pedig a Tea Kiadó Mysterium dell' arték s egy fekete daljáték című kötete kapta.
Gyermek- és ifjúsági könyvek kategóriában a Kerek élet fája című kötet (Lampion Könyvek), míg az ismeretterjesztő művek között a Városháza Kiadó Nagykörút című kiadványa lett a győztes.
A Terc Szakkönyvkiadó a szakkönyv kategória első helyét szerezte meg A Miskolci Építész Műhely című kötetével; a legszebb múzeumi művészeti könyvnek A Magyar Pavilon a Velencei Biennálén című kiadványt (Ludwig Múzeum) választotta a zsűri.
Művészeti könyvek kategóriában az Equibrilyum Kiadó nyert LUGO Graffiti. Read the Signs című albumával, míg a Szépművészeti Múzeum Hantai, Klee és más absztrakciók című katalógusáért kapott különdíjat.
Az illusztrációkat elismerő kategóriában megosztva érdemelte ki az első díjat a Hol készül a művészet? című művészettörténeti böngésző (Csimota Kiadó) és a Ki korán kel... szólások és közmondások a pénzről című kötet (Pallasz Athéné Könyvkiadó).
A köztársasági elnök különdíját a Tortoma Kiadó Ferencesek főztje - Szakácskönyv Csíksomlyóról az 1690-es évekből című kiadványa, a miniszterelnök különdíját pedig a Méry Ratio Kiadó és a Pro Minoritate Alapítvány Matl Péterről szóló albuma kapta.
A főpolgármester különdíjával a HVG Könyvek Frida és Gubanc Budapesten című ifjúsági könyvét, a Magyar Tudományos Akadémia különdíjával a Bellibro Kiadó Tabán - fényképek, történetek című albumát, míg a Magyar Művészeti Akadémia különdíjával a HAP Tervezőiroda Kft. A rózsaszín Zsolnay című kiadványát ismerték el.
A Ludwig Múzeum még egy elismerést érdemelt ki: a (Script:Abstract): Frey úr ír című kötetért a Tamás László-díjjal jutalmazták.
A Szép Magyar Könyv verseny díjait az Ünnepi Könyvhét június 8-i megnyitóján adják át.
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Száraz tónak nedves partján – Palicsi tolnaiádák – beszélgetés Tolnai Ottóval
Árverés és díjátadás a Petőfi Irodalmi Múzeumban – Fogadott fiú és barát a Füst Milán Alapítványban
noran könyvkiadó – Kőrössi P. Józseffel beszélget Nádor Tamás