Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét.hu online

A magyar beatkorszakot idézi fel Kőbányai János fotóival a Szentendrei Régi Művésztelep új kiállítása

MTI - 2024.07.02.

A Kádár-korszak késői időszakát idézi meg a magyar beatkorszak legendás zenekarainak koncertfotóin keresztül a Szentendrei Régi Művésztelep Beat! című, július 5-én nyíló kiállítása.

A szervezők keddi közleménye felidézi, hogy Kőbányai János író, szociológus, könyvkiadó pályája elején, az 1970-es évek második felében gyámügyi előadóként szociográfiákat jelentetett meg fiatal munkásokról, a szocialista nagyvállalatok embertelen struktúrájáról és a társadalom peremén élő csellengőkről. Riporterként fényképezőgéppel járta az Illés, az LGT, a Mini, vagy a Beatrice koncertjeit, és több mint tízezer fotót készített. Ebből a gazdag képanyagból mutat most be több mint százat a Beat! című kiállítás, amely egyszerre fontos zenetörténeti dokumentáció és látlelet a Kádár-korszak késői időszakáról.
A kiállításon a korszak hangulatát az LGT 1978-as tabáni koncertfilmje és egy 1980-as Beatrice-koncert idézi meg, amelyeket kivetítőn nézhetnek meg a látogatók.
A kiállítótérben megjelennek a Retro Design Center tárgyai is.
A tárlat július 6-tól szeptember 2-ig látogatható.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Antal Nikolett: Kalocsai abszurd – Az Élet és Irodalom 2025/18. számából

Az Élet és Irodalom 18. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés