Az 1910-es évek vidéki Magyarországának fotográfusait és műtermi világát mutatja be eredeti, vágatlan üvegnegatívok alapján a Néprajzi Múzeum csütörtökön nyílt új kiállítása.

A Vágatlanul - Törékeny fényképek valósága című, július 5-ig látogatható időszaki tárlat a gyűjtemény egyik különleges, kéttonnányi anyagot kitevő fényképészeti kincséből válogat - közölte a városligeti intézmény csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben kiemelték, hogy a 25 ezer darabból álló üvegnegatív-gyűjtemény a XX. század eleji magyar fotótörténet értékes, kevéssé ismert együttese: a Néprajzi Múzeum munkatársai, többek között Györffy István és Viski Károly 1921-1922-ben 82 vidéki fényképésztől vásárolták meg leletmentésként. Az üvegnegatívok a 700 érintett település által az első világháború utáni Magyarország teljes területét lefedik, és a korabeli fényképészet, valamint a vidéki élet rendkívüli gazdagságát őrzik.

Mint felidézték, az 1890-es évektől az 1920-as évekig a fényképet leginkább fényérzékeny zselatinos ezüsttel bevont üveglapra, azaz üvegnegatívra rögzítették. Az előre gyártott üvegnegatívokat tasakban, dobozban árusították. Ez a technológia forradalminak számított, mert nem igényelt hosszú beállást. Az üvegnegatív, amelyről később a fotográfus előhívta a papírképet, sokszor több információt is tartalmazott, mint a megrendelőknek átadott, később generációkon keresztül őrzött fotográfia.

Az üveglemezeken nemcsak a megörökített személyek láthatók, hanem mindaz, amit a megrendelők által hazavitt, kivágott papírképekről már eltüntettek: a háttérbe tolt paravánok, a szűk hely miatt egymás mögé csúsztatott vásznak, a fotózásra várakozók árnyai, a retusasztalok, lámpák, olykor a fényképezőgép vagy a műterem kirakatfala.

A közlemény szerint a kiállítás húsz, különböző felszereltségű és stílusú vidéki fényképészet világát idézi fel, a körmendi Steindl Károlytól a sátoraljaújhelyi Bartizek fivérekig, a mezőkövesdi, de osztrák származású Weissbach nővérektől a szolnoki Papszt Piroskáig. A látogatók betekinthetnek abba, hogyan változott a fényképezés társadalmi szerepe az 1890-es évektől az első világháború végéig, amikor a fényképészek műtermei a polgári és paraszti világ sajátos találkozóhelyeivé váltak.

A városi, gyakran bécsi mintára berendezett, festett hátterekkel felszerelt műtermekben dolgozó mesterektől egészen azokig a fényképészekig terjed a skála, akik saját házuk tornácán, udvarán vagy verandáján állították fel kamerájukat.

A fotók egyszerre idézik meg a korabeli társadalmi mobilitást, a változó viseletkultúrát, a családi emlékkép készítésének új társadalmi rétegekben való elterjedését, valamint az első világháború drámai, mindent átütő hatását - emelték ki, hozzátéve, hogy a képek sokasága ábrázol katonai kiképzésen átesett katonákat családjukkal, barátaikkal és asszonyokat gyerekeikkel, akik a fronton lévő férj számára örökíttették meg magukat.

Az összegzésben kitértek arra is, hogy február 14-én, szombaton a Néprajzi Múzeum egyszerre farsangot és Bálint-napot ünneplő Maszk, szerelem és télűzés programnapján az időszaki kiállítás jegyárával megegyezően, csupán 2500 forintért nemcsak a Vágatlanul - Törékeny fényképek valósága című kiállítást tekinthetik meg a látogatók, de a Néprajzi Múzeum összes többi kiállítását is, sőt megannyi játékos és tematikus télűző programon is részt vehetnek.