Irodalmi Romkoncert sorozat indul Veszprém és a Balaton-felvidék történelmi romjainál
MTI - 2023.05.06.
Irodalmi Romkoncert címmel sorozat indul Veszprém és a Balaton-felvidék történelmi romjainál május 28-ától a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként, a rendezvényeken Kollár-Klemencz László, Harcsa Veronika, Dresch Mihály, Pátkai Rozina, Maszkura, valamint Nyáry Krisztián és Bősze Ádám is fellép.
A természetközeli helyszínekre szervezett rendezvénysorozat kolostor-, templom-, kápolna- és várromok tövében, kis közönség előtt zajlik, az előadók minimális hang- és fénytechnika igénybevételével játszanak - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, május 28-án az alsódörgicsei Boldogasszony templomrom tövében Kollár-Klemencz László zenés irodalmi előadása nyitja az idei sorozatot. A Kistehén zenekar egykori frontemberének Öreg banda című első regénye és a hozzá kapcsolódó dalok adják majd az előadás gerincét.
Június 18-án a kővágóörsi zsinagóga udvarán Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Lámpafény című estjét láthatják az érdeklődők. Az előadáson a zenészpáros ismert 20. századi magyar költők kevésbé ismert verseit adja elő. A verseket Harcsa Veronika válogatta és zenésítette meg, a hangszerelésben közreműködtek együttesének tagjai is. Az est vendége Dresch Mihály - olvasható a közleményben.
Július 30-án a veszprémi Margit-romoknál Pátkai Rozina és zenekara MINKA x Petőfi című produkciója különleges zenei és irodalmi utazást ígér, amelyben magyar költők művei hangzanak el, főszerepben Petőfi Sándorral, születésének 200. évfordulójára alkalmából.
Augusztus 27-én a balatoncsicsói Szent Balázs templomromnál - szintén a Petőfi-emlékévhez kapcsolódva - Maszkura (Bíró Szabolcs) és Petruska András zenészek, valamint Kathy Zsolt színész előadásában a Felül a gálya című produkciót hallhatja a közönség.
A közlemény szerint az eseménysorozat záróelőadása a magyar kultúra napján bemutatott A nagy Himnusz sztori című program kamaraverziója lesz Nyáry Krisztián és Bősze Ádám előadásában szeptember 3-án a veszprémi Margit-romoknál.
Mint felidézik, a rendezvények ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek.
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Mondom én… Beszélgetés Garaczi Lászlóval, Gyarmati nő című legújabb kötetéről
Tarján Tamás – Könyvbölcső. Én; élet; rajz
Kaján leckék – Kaján Tibor-Martin József: Karikatúra a betűtengerben
Kefe habbal, avagy az átnyálazás hiánya – Melissa P.: Minden este 100-szor kefével
Bizonyosan – Kerékgyártó György: Hegyi szakaszok szobakerékpáron