Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét.hu online

Július 17. és 21. között rendezik meg a FISZ nyári táborát Királyréten

MTI - 2024.07.10.

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) tizenkettedik alkalommal rendezi meg nyári táborát július 17. és 21. között a Szokolya melletti Királyréten: az irodalmi rendezvény vendégei idén Kalász Orsolya, Rakovszky Zsuzsa, Géher István, Grecsó Krisztián és Vida Gábor lesznek.

A szövetség szerdai közleménye szerint a nyári tábor során napközben líra-, próza-, kritika-, és műfordítás műhelyekben dolgozhatnak a jelentkezők, este pedig felolvasásokon, szakmai beszélgetéseken, társtudományi, társművészeti programokon vehetnek részt.
A kritikaműhely vezetője Smid Róbert és Zelei Dávid, a prózáé Moskát Anita, Milbacher Róbert és Juhász Tibor lesz. A szerkesztői proszemináriumot pedig Tóth-Czifra Júlia és Fehér Renátó tartja, a líraműhelyek résztvevői Terék Annával, Kollár Árpáddal, Korpa Tamással és Lövétei Lázár Lászlóval dolgozhatnak, míg a műfordítóműhely vezetője Nádasdy Ádám lesz.
Szerdán a műfordítói kerekasztal-beszélgetésen Kalász Orsolyát és Géher Istvánt Pataki Viktor kérdezi, majd az este folyamán az Akadálymentesített Online Jelenlét műhely tagjaival a két műhelyvezető, Szabó Imola Julianna és Juhász Tibor beszélget.
Csütörtökön Grecsó Krisztiánt Szilágyi Zsófia kérdezi, majd az elsőkönyves szerzők mutatkoznak be: Sárkány Tímeával, Nagy Dániellel és Nagy Zalánnal Kiss A. Kriszta beszélget.
Pénteken Rakovszky Zsuzsát Balajthy Ágnes és Pinczési Botond kérdezik, ezt követően pedig Tófalvy Tamás és Fazekas Gergely segít az újhullámos magyar zenék feltérképezésében.
Szombaton Vida Gáborral Szirák Péter beszélget, majd a Szövegpokol program részeként felolvasást tartanak a műhelyek tagjai.
Az eseményen július 18-án este Emidí & Zozova, pénteken pedig a Kvaterka együttes ad koncertet - áll a közleményben.
A tábor a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Barnás Ferenc: Siunung – Az Élet és Irodalom 2025/17. számából

Az Élet és Irodalom 17. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés