Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét.hu online

Kölcsey Ferenc verseskötetének első kiadását is bemutatja az Országos Levéltár 2025. január 22-én

MTI - 2025.01.17.

A magyar kultúra napján az Országos Levéltárban őrzött kincsek felfedezésére hívja az érdeklődőket az intézmény, ahol többek között látható lesz Kölcsey Ferenc verseskötetének első kiadása, amely a Himnuszt is tartalmazza.

A látogatók a január 22-i program keretében nem csak a levéltárban őrzött dokumentumritkaságokat ismerhetik meg, de az intézménynek otthont adó Bécsi kapu téri palotát is a tematikus raktár- és épületséták keretében - közölte az intézmény az MTI-vel.

A levéltár munkatársai a kulturális szempontból kiemelt dokumentumok között bemutatják Kölcsey Ferenc verseskötetének első kiadását, amely a Himnuszt is tartalmazza, de látható lesz több érdekes 19. századi irat is.

A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei című kiállítás anyagát, valamint a Kapcsolatok című kamarakiállítást is díjmentesen lehet majd megtekinteni ezen a napon, a raktárséták keretében pedig többek közt Kiss Ilona Munkácsy-díjas iparművész több magyar költeményt is feldolgozó egyedi művészkönyveit lehet majd látni. A tárlat részeként olyan fotókat is bemutatnak a levéltárosok, amelyek az intézmény elmúlt évtizedeinek hétköznapjait és ünnepeit örökítették meg.

A gyerekeknek a nap folyamán kincskereső játékkal készülnek.

Az iratbemutatók és épületséták ingyenesek, azonban regisztrációhoz kötöttek, a részvételi szándékot a kozmuvelodes@mnl.gov.hu címen lehet jelezni.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kálvin Kiadó 0204KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés