Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét.hu online

Koncertek, előadások, performanszok a Bloomsday összművészeti kortárs fesztiválon

MTI - 2023.06.06.

Könnyűzenei koncertekkel, irodalmi előadásokkal, képzőművészeti kiállításokkal és performanszokkal várják az érdeklődőket június 16-án és 17-én a 30. Bloomsday összművészeti kortárs fesztiválon, Szombathelyen - jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a rendezvénysorozat szervezői.

Az ünnepélyes megnyitót ezúttal is a főtéri James Joyce szobornál tartják, amelyen részt vesz majd Ronan Gargan, Írország magyarországi nagykövete is - közölte a sajtótájékoztatón Horváth Soma, Szombathely kultúráért is felelős alpolgármestere.
Abból az 56 helyszínből, ahol világszerte megünnepelik a Bloom-napot, - vagyis június 16-át, amely napon James Joyce Ulysses című regénye játszódik - idén az Ír Külügyminisztérium három helyszínt emelt ki: Párizs és Zürich mellett Szombathelyt, ami az alpolgármester szerint nagy megtiszteltetés.
Szombathely egyébként név szerint szerepel Joyce világhírű regényében, ugyanis az Ulysses főhőse, Leopold Bloom, vagyis Virág Lipót a történet szerint szombathelyi származású, a család pedig a Fő téren, a 40-es számú házban lakott. Erre emlékeztet az a köztéri szobor is, amely Joyce-t ábrázolja, amint "kilép" a ház falából.
A Bloomsday ünnepélyes megnyitója után adják át a Murális Műhely új falfestményét amelynek alkotói Molnár Zsolt (Leopold Bloom-díjas alkotó) és Gareth Joyce ír művész; a Szombathely belvárosában látható festmény az Ulysses ötödik és hatodik fejezetének képzőművészeti adaptációja.
A Murális Műhely célkitűzése, hogy a regény mind a 18 fejezetének adaptációja látható legyen Szombathelyen, eddig hat ilyen alkotás készült el.
Nem marad el idén sem a Bloomsday ikonikus mozzanatának számító pecsételés, amely a Fő térről a Rákóczi Ferenc utcán jelzi Leopold Bloom nyomait, de lesz sörcsapolás is ír dalok kíséretében. A Szombathelyi Képtárban pénteken délután kiállítás nyílik Kassák Lajosról, előtte Prieger Zsolt zenész és Magyar Bori énekes tart előadást a 20. századi aktivizmus és magyar avantgárd beskatulyázhatatlan alakjáról.
A Rákóczi Ferenc utcában, Szombathely "múzeumi negyedében" ismét megnyílik a Leopold Bloom sétány, ahol az ELTE Savaria Egyetemi Központ Vizuális Művészeti Tanszékének hallgatói rendeznek be szabadtéri kiállítást, terveik szerint bevonva a munkába az arra sétálókat is.
A Szombathelyi Képtárban Urban-Animals címmel a Westwerk Egyesület nyit kiállítást, amely az emberek és az állatok együttélését vizsgálja a városokban.
Az Új Irokéz Galériában péntek este Tót Endre Kossuth-díjas neoavangard képzőművész a 80-as években készült műveiből nyílik tárlat.
A napot könnyűzenei koncertekkel zárják, előbb a Kugler, majd az ír punk-rock kocsmazenét játszó Paddy and the Rats lép a színpadra, majd a hiphop műfajban utazó Sisi áll színpadra.
Szombaton délelőtt könyvcsere piknik, kézműves udvar, "murális séta" várja az érdeklődőket, akik vezetett séta közben tekinthetik meg az eddig elkészült hat falfestményt.
Délután és este könnyűzenei koncertek követik egymást, előbb a Bolondok Aranya, majd a Platon Karataev, végül Dé:Nash koncertezik a Rákóczi Ferenc utcában felállított színpadon.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Durst György: Mozisirató – Az Élet és Irodalom 2025/12. számából

Az Élet és Irodalom 12. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Móra 0319Móra Kiadó 0312KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés