Május 8-11. között szervezik meg a 10. Csíkszeredai Könyvvásárt
MTI - 2025.04.24.
Május 8-11. között szervezik meg a 10. Csíkszeredai Könyvvásárt, melyen 50 kiadó mutatja be az olvasóknak legfrissebb kínálatát - közölték csütörtökön az MTI-vel a szervezők.
A csíkszeredai polgármesteri hivatalnak az eseményt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatóról kiadott közleménye szerint a székelyföldi rendezvényen az Erőss Zsolt Arénában három helyszínen, 73 programmal és 30 standdal várják az olvasókat.
A közleményben idézték Hajdu Áront, a Bookart Kiadó vezetőjét, aki szerint a Csíkszeredai Könyvvásár meghatározó, magas színvonalú esemény, mely az erdélyi, de akár a magyarországi könyvvásárok között is megállja a helyét.
"A meghívottak listáját nézve láthatjuk, hogy a magyar és az erdélyi irodalom krémjének egy szelete van jelen, olyan szerzőkkel is találkozhatnak a könyvolvasók, akik egyébként nehezebben elérhetők. Ezt értékelni kell!" - hangsúlyozta az igazgató.
Korodi Attila csíkszeredai polgármester rámutatott: az eddigi könyvvásárokon a szerzők, kiadványok bemutatása mellett közösségi élményt is biztosítottak a résztvevőknek, ezért mindig élmény könyvvásárt szervezni.
A programot ismertető Sógor Enikő alpolgármester elmondta: a jubileumi rendezvény kínálata "túlszárnyalja az előző évekét". A négy nap alatt a vásártérben, a Fodor Sándor-teremben és a Szöcskedomb gyermekbirodalomban párhuzamosan zajlanak a könyvbemutatók, pódiumbeszélgetések, a közönségtalálkozók, a zenés irodalmi estek, de kiállítások, alternatív irodalomórák, gyermekkoncertek és interaktív foglalkozások is szerepelnek a programban.
A vásárnak idén is két megnyitója lesz: a gyermekeket a József Attila-díjas Boldizsár Ildikó író meseterapeuta köszönti, míg a felnőtteket Balla Zsófia erdélyi származású József Attila- és Babérkoszorú díjas költő, író, újságíró várja.
A könyvvásáron hangsúlyos lesz az erdélyi és erdélyi származású szerzők jelenléte: Bodor Ádám, Király László, Markó Béla, Tompa Andrea, Tompa Gábor és Fekete Vince mellett Dávid Gyula irodalomtörténésszel is találkozhatnak az olvasók. A helyi szerzők közül Lövétei Lázár László, André Ferenc, Borsodi L. László és Oláh-Gál Elvira legújabb köteteikkel készülnek.
A meghívottak között van Schäffer Erzsébet, Kulka János, Cserna-Szabó András és Márton László. A Petőfi Kulturális Ügynökség szakmai partnersége révén Juhász Anna irodalmár többek között Tóth Krisztinával, Száraz Miklós Györggyel, Dresch Mihállyal és Kollár Klemencz Lászlóval beszélget. A PKU szervezésében az előtérben egy Radnóti-kiállítást is láthat a közönség.
Az erdélyi alkotói műhelyek közül a Helikon és a Székelyföld folyóirat lesz jelen, és az Erdélyi Szép Szó 2025-ös antológiát is bemutatják.
A legfiatalabbakat koncertekkel, könyvbemutatókkal, papírszínházi előadásokkal, meseolvasással, rendhagyó biológiaórával és családi társasozással várják. Interaktív foglalkozások is szerepelnek a programban a Móra Kiadó, az Etnospot, a Csíki Székely Múzeum és a Kájoni János Megyei Könyvtár szervezésében.
A 10. Csíkszeredai Könyvvásár programja a www.csikszeredaikonyvvasar.ro honlapon érhető el.
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A nehézség maga az út – Beszélgetés Tolvaly Ferenccel
A dobos, az ólmos, a fényképész és a többiek – Szépírók Ki-Mit-Tud-ja az Őszi Irodalmi Fesztiválon
A szeretet allegóriája – C. S. Lewis: Narnia Krónikái
Tarján Tamás – Könyvbölcső. Szept. 21.
Napba néző parasztpróféta – Huszthy Ádám megírta a Zarathustra párját