Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Programsorozattal emlékezik Stanislav Lemre a Lengyel Intézet

MTI - 2021.09.27.

LEM100! címmel könyvbemutatóval, filmvetítéssel, kiállításmegnyitóval emlékeznek meg a 100 éve született Stanislaw Lemről, a sci-fi irodalom lengyel mesteréről csütörtökön a budapesti Lengyel Intézetben.

Idén lenne 100 éves Stanislaw Lem, a világ egyik legismertebb és legolvasottabb lengyel írója. Mint az intézet hétfői közleményében felidézik, ebből az alkalomból a lengyel alsóház, a Szejm 2021-et Lem-emlékévvé nyilvánította.
A budapesti Lengyel Intézet az évforduló alkalmából bemutatja a Poket kiadó gondozásában nemrég ismét megjelent Solaris című regényt, és műsorra tűzi A szoba című lengyel rövidfilmet. A 19 perces sci-fi vígjáték Ijon Tichy űrhajós egyik legizgalmasabb kalandját dolgozza fel A hetedik utazás  című elbeszélés alapján.  
Az emlékév alkalmából nyíló kiállításon kortárs lengyel grafikusok Lem-interpretációi és Daniel Mróz (1917-1993) illusztrációi lesznek láthatók. Mróz tervezte Lem tizenegy könyvének borítóját is, munkái visszavonhatatlanul összenőttek az író műveivel.
Mint a közleményben kiemelik, Stanislaw Lem (1921-2006) méltán nevezhető a sci-fi irodalom világhírű klasszikusának, és egyben a lengyel tudományos-fantasztikus irodalom legsikeresebb "exportőrének", akinek 49 nyelvre lefordított könyveiből több mint 40 millió példány kelt el világszerte.
A futurológia, a tudományos technológia, a mesterséges intelligencia, a kibernetika témaköreivel foglalkozó író művei mind a mai napig rendkívül népszerűek.
A Lengyel Intézet eseményén való részvétel - a korlátozott férőhelyek miatt - előzetes regisztrációhoz kötött.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés