Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Színházi előadások és koncertek a Dióhéj Irodalmi Találkozón

MTI - 2022.07.30.

Színházi előadások, koncertek és irodalmi beszélgetések is várják a közönséget Diósjenőn augusztus 13-án, a Dióhéj Irodalmi Találkozón.

A Magyar Írószövetség kezdeményezésére létrejött irodalmi, összművészeti fesztiválon a gyerekeknek több előadással is készülnek a szervezők: a Kámfor Bábszínház a Sárkány és az ördög, a Görbetükör Színház pedig A kiskakas gyémánt félkrajcárja című előadását hozza el a találkozóra.  
Koncertet adnak Diósjenőn Terék József tárogatóművész mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzett hallgatói.
Irodalmi beszélgetések is szerepelnek a programban: Kollár Árpád költő, műfordító, Szentmártoni János József Attila-díjas költő, író és Gáspár Ferenc író, újságíró lesznek a vendégek.  
Este kilenc órától a Bordó Sárkány együttes koncertje zárja a találkozót.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés