Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Vincze Ferenc kapja idén a Fiatal Írók Szövetségének Csáth Géza-díját

MTI - 2023.09.13.

Vincze Ferenc kapja idén a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) Csáth Géza-díját, a kitüntetést nyolcadjára adják át - tájékoztatta a szervezet az MTI-t szerdán.

Mint felidézik, a Csáth Géza-díjat a Fiatal Írók Szövetsége 2016-ban alapította adományokból, az elismerés kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának résztvevői alkotják. A kitüntetést idén szeptember 15-én, pénteken adják át a budapesti Bajza utcai épületben, és ahogyan az eddigi években szokás volt, úgy idén Vincze Ferenc is az Oltalom Karitatív Egyesületnek adományozza a díjjal járó jutalmat - emeli ki a FISZ közleményében.
Az érdeklődők a díjátadó előtt 19 órától kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt. A FISZ25 programsorozat nyitóalkalmán Hansági Ágnes irodalomtörténész beszélget Kollár Árpád íróval, költővel, a szervezet korábbi elnökével.
A Fiatal Írók Szövetsége közleményében hangsúlyozza, hogy Vincze Ferenc folyóiratfőszerkesztői, könyvkiadói, irodalomszervezői, egyetemi oktatói tevékenysége néha már-már elfeledteti, hogy nem utolsósorban író is. A FISZ a Csáth Géza-díj idei odaítélésével erre hívja fel a figyelmet, kiemelve, hogy már létezik, és folyamatosan gyarapodik egy jelentékeny életmű, amelyet bátran nevezhetünk közép-európainak, hiszen Vincze Ferenc művei párbeszédbe lépnek az osztrák Cristoph Ransmayr, Esterházy Péter, Bodor Ádám vagy éppen a román Florin Lazarescu írásaival.     Vincze Ferenc író, műfordító, irodalomtörténész 1979-ben született Marosvásárhelyen, 1989-től Magyarországon él.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*: