Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Programok

Poetry(?) – Szombathy Bálint szubjektív tárlatvezetése

2021.09.14.

a Költészet és performansz – A kelet-európai perspektíva című időszaki kiállításon
Időpont: 2021. SZEPTEMBER 16., csütörtök 18:00

Szombathy Bálint képzőművész, performer az egykori Jugoszláviában, Vajdaságban született 1950-ben. A szabadkai Bosch + Bosch elnevezésű progresszív művészcsoport (1969–1976) alapító tagjaként kezdte pályafutását. A hetvenes évek eleje óta foglalkozik költészettel, mail arttal, performansszal és alkalmazott grafikával, több művészeti folyóiratot is szerkesztett.

Érdeklődésének középpontjában a művészi nyelv működése és megújítása, illetve általában a művész és a művészet szerepének társadalmi revíziója áll. A kiállításon Szombathy Bálint Gumi és hús (1979) című, pecsételő akciójának fotódokumentációja is látható. A body art irányába mutató művészeti akció során egy női csípőre pecsételte rá saját művészi logóját, a "szombathy ART" feliratot.

Szombathy Bálint szubjektív tárlatvezetése a Kassák Múzeum Költészet és performansz - A kelet-európai perspektíva című kiállításán, történeti kontextusba ágyazva mutatja be a régió vizuális költészetét és performanszművészetét.

A tárlatvezetésen múzeumi belépőjegy váltásával lehet részt venni.

Regisztráció: kassakmuzeum@pim.hu

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés